„Ritkán táncolok a rendezőimmel” – Exkluzív interjú Juliette Binoche-sal

2016. augusztus 24. |

Az Oscar-díjas színésznő lesz a díszvendége a szeptember 9-én kezdődő Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak.

Ellátta az angol beteget, csokoládéval édesgette Johnny Deppet, szerelembe esett Párizs legidősebb hídján. Éppoly magabiztosan mozog az európai művészfilmekben, mint Godzilla árnyékában.

Jövetele legfőbb oka az a vetítéssorozat, amelyet a nagy lengyel filmrendező, a húsz éve elhunyt Krzysztof Kieślowski emlékére rendeznek. Binoche 29 évesen játszotta el Kieślowski egyik leghíresebb filmje, a Három szín: kék főszerepét.

Érzékeny emberek – így jellemezte Kieślowski a Három szín trilógia szereplőit. A Kék új életet kezdő Julie-jét, a Fehér porig alázott Karolját és a Piros szépséges modelljét, Valentine-t. 

A ’90-es évek első felében járunk, egy utólag rég megszépült évtizedben, amelyben a dokumentumfilmekkel indult lengyel filmrendezőt egyszer csak felfedezi a világ, annak is az érzékenyebb, a szív dolgaira fogékony fele. Nemcsak a mozikban, a párkereső hirdetésekben is feltűnnek a filmjei: érzékeny lelket sejtet, ha valaki bevallja, hogy szereti Kieślowski filmjeit.

Juliette Binoche távolról sem volt már ismeretlen, amikor Kieślowski ráosztotta a férje és kislánya halálát gyászoló fiatalasszony szerepét, de a Három szín: kék sikere hozta meg számára azt az ismertséget, amelynek – és Az angol betegért nyert Oscar-díjnak – hála immár két évtizede örök bérlete van a leghíresebb francia színésznők klubjában. Kieślowskival való munkakapcsolatát rövidre zárta a direktor hirtelen halála – az emberi szívet oly jól ismerő filmrendezőt 54 évesen, szívműtétje másnapján érte a halál.

Mikor beszélt Kieślowskival utoljára ?

Két nappal a szívműtétje előtt. Imádtam a humorát, a közös beszélgetéseinket. Könnyen jöttek a nevetések, miközben már benne is voltunk valami mély, egzisztenciális diskurzusban az élet nagy dolgairól. Élénken él bennem, ahogy néz, ahogy az ujjai között tartja az elmaradhatatlan cigarettát. Mindig ott bujkált egy kis mosoly a szája sarkában, sosem tudtam, mi fog történni: most akkor mosolyra húzódik a szája vagy épp egy mélyet készül szippantani a cigijéből.

Emlékszik, hol volt, mit csinált, amikor megtudta a halálhírét ?

Tökéletesen emlékszem. Otthon voltam, egy újságíró hívott telefonon, tőle tudtam meg, hogy meghalt. Sokkot kaptam, képtelen voltam válaszolni a kérdésekre. Egy rendező elvesztése mindig nagy veszteség, a forgatás intim kitárulkozás, színész és rendező részéről úgyszintén. Olyan, mint egy szülés. Mindkét fél részéről.

A híres-hírhedt filmproducer, Harvey Weinstein a következőket írta a Kiéslowskiról szóló nekrológjában: „Túl sokat ivott, és túl sokat füstölt. Büszke volt, arrogáns volt, szórakoztatóan cinikus volt, szóval, egy kedvemre való fickó volt. Nem mellesleg pedig a világ egyik legnagyobb rendezője.” Adódik a kérdés: italozott és füstölt együtt a nagy lengyel rendezővel?

Se nem ittam, se nem dohányoztam vele. Én egy egészen másfajta embert ismertem meg. Krzysztof őszinte volt, pesszimista és vicces. Nagyon tudott lengyelül káromkodni, egy-két szavát még én is felismertem. Elegáns ember volt, szilárd erkölcsi állásponttal. Tudta, mit szeret, és mit nem. Filozófus volt a maga módján. Ki nem állhatta a mellébeszélést, és nagy barátja volt a provokációnak. Ott gyújtott rá, ahol csak a kedve tartotta – ebből különösen az Államokban csinált sportot.


Három szín: kék

A korabeli beszámolók szerint Kiéslowski szeretett táncolni, Cannes-ban is táncra perdült, a Veronika kettős élete sztárját, Irène Jacobot táncoltatta meg. A Három szín: kék premierjén önt is táncba vitte?

Én sosem táncoltam vele.

A rendezői közül ki a legjobb táncos?

Csak ritkán táncolok a rendezőimmel. Amikor Az angol beteget csináltuk, a forgatás közepén, mielőtt hazautaztam volna, nagy bulit csaptunk. A rendezőnk, Anthony Minghella éppen komoly bokasérülést szenvedett, de ez sem tartotta vissza: egy lábon, a mankóin egyensúlyozva igyekezett helytállni a táncban, de kénytelen volt feladni hamar, túl nagy volt a fájdalom. 

Kiéslowski először a Veronika kettős életével lépett ki a nagy nemzetközi produkciók világába, az ön első ilyen filmje A lét elviselhetetlen könnyűsége című Kundera-regény feldolgozása volt Daniel Day-Lewiszal. Könnyen vette az akadályt?

Egy héttel a forgatás előtt választottak ki Kundera hősnője, Tereza szerepére. Arra sem jutott időm, hogy rendezzem a gondolataimat, a felkészülésről nem is beszélve. Színészileg ez maga volt a mennyország: bíznom kellett magamban, bíznom abban, hogy megvan bennem Tereza, ezzel egy időben állandó készültségben is kellett lennem, hiszen ez volt az első angol nyelvű filmszerepem. Elválaszthatatlan voltam a könyvtől, minden nap beleástam magam a szövegbe, Tereza olyan közel került hozzám, mint egy régi barát. Egyszerre éreztem örömöt és könnyűséget, miközben benne voltam a szerepben, de volt valami titokzatos melankólia is a levegőben miközben a filmet készítettük. Tudtam, hogy egyszer véget fog érni ez a történet.

Egyik leghíresebb korai filmszerepét A Pont-Neuf szerelmeseiben játszotta. Ha átkel a hídon manapság, még mindig eszébe jut a 25 évvel ezelőtti forgatás?

Öt éven át éltem a Pont-Neuf szomszédságában, úgyhogy ha a hídon vagy a híd közelében járok, nem csak a forgatás, de az akkori életem képei is rendre felelevenednek. Itt béreltem az első garzonomat, 21 éves voltam ekkor. Ha csak meglátom a hídnál álló lovas szobrot, IV. Henrik szobrát, elképedek, hogy Denis (Lavant – a filmbeli szerelmespár másik tagja) és én hogy voltunk képesek felmászni erre a hatalmas lóra. Egy kellékpisztollyal lövöldöztünk a magasból. Ez is csak azt bizonyítja, hogy milyen könnyen megváltozik a forgatáson az ember valósághoz való viszonya: a nem mindennapi körülmények szinte természetessé válnak.

A Pont-Neuf szerelmesei rendezőjével, Léos Caraxszal évekig együtt élt. A magánéleti kapcsolatuk kihatott a közös munkára?

Benne lenni egy kapcsolatban – nem ismerek nagyobb kihívást ennél. Biztos vagyok benne, hogy ami két ember között egy kapcsolaton belül zajlik, az beszivárog a filmbe is. Egyetlen filmem sem vett ki belőlem annyit, mint ez. Biztos vagyok benne, hogy ez Léosra is igaz. Mondjuk úgy, hogy ez a film a mi akkori kapcsolatunknak köszönhette a létrejöttét.

Nem az a színésznő, akit egy Godzilla-filmbe képzelnénk. Sokakat meglepett, hogy feltűnt a nevezetes óriásszörny legújabb hollywoodi feldolgozásában. King Kongot is kedveli?

Nem különösebben, de nemrég ismét szerepeltem egy nagyszabású sci-fiben, a Ghost in the Shellben játszottam. Ezúttal még jobban is élveztem a  dolgot, noha a stáb mérete, a filmen dolgozó emberek száma már korántsem nyűgözött le annyira. A szerepem viszont kiadósabb volt, és ez óriási különbség a két film között.

Az interjú a 2016. szeptemberi Marie Claire magazinban jelent meg.

szerző: Köves Gábor
fotó: Jameson CineFest – H&K

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok