Robert Pattinson westernt forgat

2016. augusztus 31.
Robert Pattinson cowboy csizmát húz legújabb filmje kedvéért: forog a Zellner-fivérek által jegyzett Damsel című western.

Kristen Stewarthoz hasonlóan egy jó ideje már Robert Pattinson is azért küzd, hogy kikerülhessen az Alkonyat-filmek csillogó testű vámpírjának szűkösre szabott dobozából és elismeréssé formálja a „szakma” sokszor eléggé negatív tartományból indító véleményét.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Pattinson karrierje akkor lett igazán érdekes, amikor felfedezték maguknak a nagypályás rendezők, például Cronenberg is: a színész először a vegyes fogadtatásban részesülő Cosmopolisban tűnik fel, aztán 2014-ben újra együtt dolgoznak a Térkép a csillagokhoz című filmben is, közben pedig olyan színésznőkkel kerül egy vászonra, mint Juliette Binoche és Julianne Moore. Ugyanabban az évben kimondottan szép alakítást nyújtott az Országúti bosszúban is, ahol végre sikerült a szépfiús imidzsét is levetköznie kicsit: rossz fogú, nyeszlett fiúként sodródik a forró pusztaságban Guy Pearce oldalán. 2015-ben aztán Herzoggal dolgozott a Priscilla, a sivatag királynője című filmben, bár azt (Nicol Kidman ide, Herzog oda) eléggé utálta a nemzetközi kritika.

Jelenleg több filmen is dolgozik, de egyelőre elég biztosnak látszik, hogy az egyik következő dobása a Damsel című film lesz, amit a feltörekvő Zellner-fivérek jegyeznek. Még nem lehet valami sokat tudni a filmről, csak annyit, hogy műfaját tekintve western lesz, és fontos lesz benne a szerelmi szál – egyébként a pletykák szerint Pattinson partnere a fiatal tehetség, Mia Wasikowska lesz, akivel már korábban is kavartak a vásznon a Tékép a csillagokhoz-ban.

A forgatás jelenleg teljes erőbedobással zajlik, azonnal szólunk, ha látunk Pattinsonról cowboy ruhás képeket.