Úgy tűnik, Marnie-t nem nagyon veszélyezteti, hogy önmagán kívül másra is gondoljon.
Marnie kétharmad részt maga a színtiszta önzőség, de van – egyharmad részben – egy odaadó oldala is. Nem telt el úgy évad, hogy ne rágtam volna Lena fülét, csináljunk már Marnie-ból egy áldott jó teremtést, de Lena nem engedett. Ide figyelj – mondta –, nem fogunk Teréz anyát csinálni belőle. Ebben is maradtunk. Most vége a sorozatnak, de Lena azt állítja, 10 éve múlva rá akar nézni a sorozatbeli csajokra, kivel mi van. Egyrészt a szaván fogom fogni, másrészt furdal a kíváncsiság, vajon Marnie képes lesz-e meghaladni a mostani arányokat.
Volt, hogy a nézők a színészeken kérték számon a szereplők – Marnie, Hannah, Jessa és Shoshanna – jellembeli hiányosságait?
Visszatérő lemez volt ez. Ezek a csajok narcisztikus, elkényeztetett teremtések, de hogy ezt rajtunk, színészeken kellene leverni? Ez azért túlzás. Sokszor úgy néztek ránk, mintha mi magunk is ezt az életformát ünnepelnénk, pedig ha valakinek, nekünk aztán igazán értenünk kellett a sorozatba beépített iróniát, amivel Lena ezeket a lányokat láttatja. Amikor Lena szájából elhangzott a híres mondat: „lehet, hogy én vagyok a generációm hangja”, azt nem lehet komolyan venni. Mégis, mintha sokan ezt tették volna, és úgy voltak vele; hogy jön ez a nő ahhoz, hogy ilyeneket állítson?! Elég korán találkoztunk ezzel az ellenérzéssel. Szerintem ez azért is van, mert nők vagyunk. Ha férfiak csinálnák ugyanezt, micsoda nagy művészként, forradalmi újítóként ünnepelnék őket. Ja, hogy ebben a sorozatban nők játszanak? Akkor ezek biztosan magukat alakítják. De örültünk is a heves diskurzusnak, mert legalább beszéltek a sorozatról.
Lena egy-két régi ismerősének is szerepet adott a Csajokban. Ti hogy találtatok egymásra?
Nem túl meglepő módon egy meghallgatáson. Épp átköltöztem New Yorkból Los Angelesbe. Nagy, drámai váltás volt. Búcsút mondtam a pasimnak, aki ekkorra már az expasim volt. A búcsúra természetesen a zuhogó esőben került sor, mint a filmeken. Még szerencse, hogy volt nálunk esernyő! Szóval ott állok az esőben, az esernyő alatt, mint valami mesebeli leányzó, aki elindul szerencsét próbálni a nyugati partra. Hát nem romantikus! Ó, hát, majd írjál – így én, majd búcsút intek, de azért még visszanézek: ágyő, majd találkozunk néhány év múlva!
Ezek szerint érdemes volt megtenni a New York–Los Angeles távolságot.
Igen, elég jól sikerült az érkezésem: még New Yorkban készítettem egy klipet énekesként, és mire L.A.-be értem, egy rakás weboldal felfedezte a videót. Judd Apatow (a Csajok producere, több hollywoodi vígjáték rendezője) ebben a klipben szúrt ki magának. Elég nagy bajban voltak Marnie-val, régóta keresgéltek, de nem volt megfelelő jelöltjük a szerepre. Ez volt a legelső meghallgatásom Los Angelesben. Az esélytelenek nyugalmával érkeztem, hiszen annyit én is tudtam, hogy az ember nem kap szerepet rögtön az első meghallgatás alkalmával. Hat évad Csajok után talán elmondhatom, hogy tévedtem.
Rögtön megtaláltátok a közös hangot Lenával?
Lenában egyszerre több ember lakozik: egy 80 éves néni, egy 12 éves kislány, egy 50 éves nő és egy 23 éves csaj is. Lena 23 volt, amikor belekezdett a Csajokba. Hogy megtaláltam-e a közös hangot? Egy ilyen emberrel egyszerűen képtelenség nem megtalálni.
Az első forduló után már érezted, hogy megvan a szerep?
Gyanús volt, hogy mindenki olyan kedves velem, de nem akartam elbízni magam. Azt éreztem, hogy nem szúrtam el, és én már ennyivel is kiegyeztem volna. Nem felejtettem el a szövegemet, nem hánytam le a lábamat, nem blokkoltam le, és nem ájultam el – szóval büszke voltam magamra. A meghallgatás csupa nő előtt zajlott, ez teljesen szokatlan helyzet ebben a műfajban, azóta sem volt részem ilyesmiben.
Sikerrel túlélted az első fordulót: ezután mi történt?
Behívtak a New York-i körre. Azzal nyugtatgattam magam, hogy oké, készülj fel rá, legalább öt kiköpött Allison Williams fog azon nyomban végigmérni, amikor megérkezel, és mind az öt ugyanazt a ruhát fogja viselni, mint én. De megint csak tévedtem: igazi próba volt ez, a sorozat már kiválasztott színészeivel. Rita Wilson (színésznő, Tom Hanks felesége), aki az anyámat játssza a sorozatban, már a próbák során biztatott; valahányszor egy fokkal közelebb kerültem a célhoz, elvitt cupcake-et enni és kirándulni. Túlestem a meghallgatáson: cupcake és kirándulás. Benne vagyok a pilot epizódban: cupcake és kirándulás. Egy teljes évadot csinálunk a Csajokból: cupcake és kirándulás. A végén kicsit már sok volt a cupcake-ből, kezdtem félni, hogy nem tudjuk ledolgozni, akármennyit is kirándulunk.
Cupcake nélkül is elég jól éreztétek magatokat a forgatáson…
Az nem kifejezés. Emlékszem, a pilot epizódot forgattuk; én és Lena egy ágyban fekszünk Lena filmbeli lakásában. A kamera lábtól vesz minket, halad felfelé, ráközelít az arcunkra: két alvó lány egy ágyban, épp mielőtt ébresztene a vekker. Mit lehet itt elrontani? Nos, mi valahogy addig izegtünk-mozogtunk, míg végül sikerült komoly kárt tenni a díszletben: eltört az ágy alattunk. Szegény ágy! Csak úgy rázkódtunk a nevetéstől, minden feszültséget kiröhögtünk magunkból. Mondjuk ránk is fért. Ott van két huszonéves csaj, akik el vannak telve maguktól, hiszen épp egy tévésorozatot forgatnak, aminél menőbbet el sem lehet képzelni, és akkor bumm, összetörik az ágy alattuk. A hirtelen baleset jót tett az egónknak.
Adódtak még ilyen, egókarbantartó pillanatok?
Már az első évadért Emmy-díjra jelöltek minket. Épp készültem végigvonulni a vörös szőnyegen, a lehető legmagasztosabb érzésekkel telve. Ó, hát nem csodálatos ez az egész! Rendesen el voltam telve magammal és az ünnepélyes alkalommal. Mielőtt elhaladtam volna a fotósok sorfala előtt, a sajtósom fennhangon bemutatott: emberek, itt megy Allison! Mire a sor végére értem, a fotósok egy emberként ordították felém: Ashley, Ashley! Hát, igen, viszonylag hamar kénytelen voltam belátni, hogy vannak olyan Ashley-k ezen a világon, akik még nálam is híresebbek. Az ilyen pillanatok megóvnak az elszállástól.
Szerző: Köves Gábor
Fotó: Profdimédia – Red Dot
