Bombera Krisztina
Milyennek látod ma a tíz évvel ezelőtti éned?
Talán a legnagyobb harmóniát az adja nekem, hogy tudok azonosulni a tíz évvel ezelőtti önmagammal. Ennek örülhet az ember. Akármilyen is voltam, nem bánt egyáltalán. Emlékszem, még nagyon kicsi volt a lányom és a fiam is, Amerikába tartottam tudósítónak, és rengeteg elvárás volt bennem önmagammal, a munkámmal, az anyasággal, de még az újonnan felbukkanó elnökjelölttel, Barack Obamával kapcsolatban is. Sok-sok izgalmas dolog volt előttem, jóval több dolog adott nekem okot optimizmusra, mint amit most látok a világban.
Ezt a saját életedre érted, vagy a körülöttünk lévő világra is?
A magánéletemmel kapcsolatban most több pozitív izgalom van bennem, mint a világgal kapcsolatban. A fiam most lesz elsős gimnazista, a lányom most lépett felsőbe, és kiskamaszokkal az ember hirtelen rájön, hogy nemsokára nagyon másképp, sokkal lazábban számítanak majd rá a gyerekei, mint addig bármikor. Ez az utolsó életszakasz, amikor még maximalizálhatom az együtt töltött időt. Ez a belső mikrokozmosz most jobban foglalkoztat, pedig tíz évvel ezelőtt kisgyerekek mellett is pontosan ugyanúgy megmozgattak a külső történések is. Épp egy új kontinensre költöztünk – még jó, hogy izgult miatta az ember. Jobban ki is zsákmányoltam magam, mint valaha, de tíz évvel fiatalabb voltam, és bírtam. Hajnaltól dolgoztam délután kettőig, aztán mentem a gyerekekért, és vittem őket a játszótérre, fektetés után folytattam a munkát. Ezt ma már nem tudnám csinálni.
Miért, mennyire érzed magadon az idő múlását?
Jobban érzem magam a bőrömben ma, mint tíz évvel ezelőtt. Ez nyilvánvalóan a belső harmóniával függ össze. De kevesebbet bírok. És jobban is érdekel a saját testem és egészségem is, mint akkor. Tíz éve csak kizsigereltem magam, a rövid hajamat is nagyrészt azért szerettem, mert azzal nem kellett törődni. Nem jártam tornázni, mert nem volt időm. Ma jobban odafigyelek, nem akarom ezt a porhüvelyt kifosztani.
Cseke Eszter
Tíz évvel ezelőtt már volt nyoma az életedben annak, ahol most tartasz?
Akkoriban első éves múltam a Filmművészeti Egyetemen, és épp rátaláltam a dokumentumfilmezésre, miután Libanonban leforgattam az első vizsgafilmemet. Ezzel az utolsó puzzle darab is beilleszkedett abba a képbe, ami a szakmai elképzeléseimet adta ki. Ráakadtam valamire, amiben minden, ami korábban fontos volt az életemben, összeért: például az utazás és a kultúrák megismerésének vágya. Szóval kiderült, hogy a dokumentumfilmezés egy óriási szerelem, amitől nagyon megnyugodtam, mert úgy éreztem, innentől jó irányba mennek a dolgaim. Semmi mást nem akartam, mint ezerrel dolgozni, és minden lehetőséget megragadni.
És az elmúlt tíz év munkái közül melyik film vagy sorozat tette rád a legnagyobb hatást azok közül, amiket leforgattál?
Minden témát nagyon szerettünk, amivel foglalkoztunk, de valamiért Andrisnak és nekem is a születésről szóló „9 hónap alatt a Föld körül” sorozat kattant be a leginkább. Annyi vagány nővel találkoztam, és annyi születésnél lehettem ott… ennél fantasztikusabb élményben talán nem volt előtte részem. Az egyik anya húsz éves volt, a másik negyvenöt, de mindegyik asszonytól nagyon jó dolgokat szívhattam magamba. Viszont a saját szülésemet épp emiatt kicsit „elrontottam”, mert előre kitaláltam, hogy az általam látott szülésekből mit szeretnék integrálni az enyémbe, és elképzeltem, hogy lenne a legjobb. Így túl komoly elvárásaim lettek az egésszel szemben, ráadásul nem csak nekem, hanem a környezetemnek is felém. Végül persze nagyon máshogy alakult, mint ahogy képzeltem… Gyönyörű és egészséges fiam született, de sokkal keményebb dolgokat kellett megtapasztalnom, mint amire számítottam. 44 órát vajúdtam, végül császármetszéssel szültem. Voltak gyönyörű órák, főleg amíg otthon lehettünk, de aztán volt borzalmas élmény is dögivel a kórházban – valahogy rám jellemzően történt az egész, el kellett mennem a falig. Ha még egyszer szülnék, semerre sem néznék, csak hagynám, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.
Epres Panni
Tíz évvel ezelőtt egy kéthetes kisbabával költöztél Olaszországba, ahol a férjed (Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó) szerződést kapott. Nem féltél kiköltözni?
Utólag már én is csodálkozom rajta, de nem. Valószínűleg azért, mert még nem volt meg bennem a felelősségérzet, és nem tudtam, mi vár rám. Ma már azt mondom: csoda, hogy nem lettem depressziós. Nem sokkal később ráadásul megszületett a kislányom is, így öt évig teljesen egyedül voltam a két gyerekkel. Semmilyen segítségem nem volt egy olyan kicsi faluban, ahol még vegyesbolt sem volt. Egy hentes, egy zöldséges, egy pék, és egy játszótér – itt töltöttük az életünk a budapesti forgatag után. Eleinte még olaszul sem tudtam, a falubeliek pedig nem tudtak angolul, vagy legalábbis ezt állították. Mire elsajátítottam az olaszt, kiderült, hogy azért megy nekik az angol, csak nem volt kedvük beszélgetni. Nem könnyítették meg a dolgom.
Hogy vészelted át ezt az időszakot?
Nem volt más választásom, muszáj volt csinálni. Minden nyáron hazajöttünk, és a hazautazás előtt két héttel kiborultam. Azt hiszem, ez törvényszerű volt: amíg muszáj, addig bírja az ember, de amikor már látja a végét, akkor hirtelen összeomlik. Előtte nem volt időm gondolkodni, egy mókuskerékben éltünk. A gyerekeim szünet nélkül betegek voltak: nincs olyan gyerekbetegség, amin ne mentünk volna keresztül.
Számoltál azzal, hogy a gyerekeid születésével és a kiköltözzésel esetleg véget ér a modellkarriered?
Viszonylag későn estem teherbe, majdnem harmincegy éves voltam, amikor Mór született, úgyhogy tudtam, a modellkedés már nem fog sokáig tartani az életemben. Nagyon szerettem, de szép lassan kikopott az életemből, sokkal kevesebb lett a Magyarországon készülő munka is. Nehéz volt kitalálni ezután, mi legyen a mindennapi tevékenységem, sok mindenbe belekezdtem, de egészen fél évvel ezelőttig úgy gondoltam, egyik sem az igazi. Fél éve azonban elkezdtem videoriportokat készíteni egy magazin online felületére, és ezt most nagyon szeretem, azt érzem: ez az én feladatom. Az egyetemet is tévé szakirányban végeztem, de a bulvártól irtózom, ezért olyan showműsort, amivel ez együttjár nem valószínű, hogy vállalnék. Amit viszont most csinálok, az egy olyan ága a tévézésnek, ami tökéletesen megfelel nekem.
Ebergényi Réka
Hogy nézett ki az életed tíz évvel ezelőtt?
Akkoriban a szakmám csúcsán voltam, az életem nagyon pörgött modellként. New Yorkban éltem, és ingáztam a divat fővrosai, például Párizs és London között. A kislányom édesapjával már akkor is együtt voltunk. Megfordult a fejemben, hogy de jó lenne hírességgé válni, de ma már örülök, hogy így alakult, mert mostanra ijesztőnek tűnik számomra a hírsségek élete – örülök, hogy végül csak a szakmai berkekben váltam ismertté. Össze sem lehet hasonlítani az akkori életem a mostanival. Megnyugodtam, az értékrendem átformálódott, és nem egyik napról a másikra élek már, hanem tudatosan tervezek. Nem gondoltam, hogy 35 évesen is lesznek még modell-felkéréseim, mégis így van, ami nagyrészt a szerencsének, illetve a korábbi szakmai kapcsolataimnak köszönhető.
A szakmád is alaposan megváltozott az elmúlt tíz évben…
Igen. Azelőtt sokkal kevesebben űzhették, és a legjobbak nevét mindenki ismerte, csillogóbb, glamúrosabb világ volt a modelleké. Ma bárkiből lehet modell akár az adottságaitól függetlenül is, és sokkal nagyobb lett a piac, mert hatalmas iparággá vált a divat. Már nemcsak a modellek válhatnak sztárrá, hanem sminkesek, fodrászok, fotósok is, ha magas szinten űzik a szakmájukat és ügyesen menedzselik magukat. És ott vannak az Instagram-sztárok, akiket ugyanúgy hívnak fotózni, mint a modelleket.
Te mennyi energiát fordítasz a közösségi médiára és önmagad menedzselésére?
Két éve szólt a párizsi ügynökségem, hogy futtassam fel az instagramom, és ha lehet, ne a macskámról és a páromról posztoljak. Kénytelen voltam elkezdeni tudatosan építgetni az oldalam, és érdekes módon azóta valóban nagyobb az igény rám, pedig korábban elvem volt, hogy nem pakolom tele profi fotókkal. Rá kellett jönnöm, hogy ez butaság, mert ha a kliensek kíváncsiak rám, itt akarnak tájékozódni. Ennek ellenére az instagramomat ezentúl is inkább nem a magam mendzselésére, hanem az új fürdőruha márkám népszerűsítésére szeretném használni, amin nyolc hónapja dolgozom. Csak velejárója, hogy ettől több modellmunkát is kapok.
Hogy-hogy épp a fürdőruha-tervezésbe vágtál bele?
Tulajdonképpen tanultam divattervezést, és mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy saját márkát csináljak. A fürdőruha számomra annyira értelemszerű, hiszen a modellkarrierem nagy részét bikinikben, tengerpartokon töltöttem. Nem hangzik rosszul, ugye? Nagyon sok neves fürdőruhacég termékeiben pózoltam már, és a munkák során motiváló volt találkozni a darabok alkotóival, tervezőivel. Azt gondolom a fürdőruhatervezés talán egyszerűbb, mint például az estélyi ruhákkal foglalkozni, ami bevallom nekem régi álmom, azonban sokkal nagyobb kihívás. Egyelőre nagyon élvezem, ahogy gyűlnek az ötletek, lehetőségek és a kapcsolatok ezen a téren. Azt pedig majd a jövő dönti el, mennyire lesz sikeres a fürdőruhamárkám. Az is lehetséges, hogy 10 év múlva is ezzel foglalkozom majd, de az is, hogy addigra már estélyiket tervezek.
Nézd meg a fotózáson készült werkvideónkat ITT!
