Ashley Graham lebeszél mindenkit a modellkedésről

2017. december 05.
A modell testpozitív kiállásaival sok fiatal lánynak példát mutat, most pedig azt is elmondta, miért beszélné le az embereket a modellkedésről.

Ashley történelmet írt a 2015-ös kultikus fürdőruhás kampánnyal, melyben a női test felcímkézése ellen állt ki. A szerepvállalása azóta is töretlenül kitart, most éppen a „plus size” modell kategóriája ellen emelte fel a hangját.

Szerinte ugyanis a „plus size” kifejezés ugyanolyan ártalmas, mint bármely más kategória – fejtette ki a modell a CBS Sunday Morning műsorában. Azt is hozzátette, hogy ezek a címkék hamis sztereotípiákat eredményeznek, például azt sugallják, hogy aki plus size, az nem eszik egészségesen, nem mozog eleget, nem törődik rendesen magával. Ezek az asszociációk pedig nagyon kártékonyak.

Éppen emiatt a 30 éves modell azt nyilatkozta, aki tőle kérne az ügyben tanácsot, annak biztosan nem javasolná, hogy modell karrierbe kezdjen.