Claes OLDENBURG: NŐI FEHÉRNEMŰS PULT (1962), muszlin, vászon, gipsz, zománcfesték, fémállvány, neoncső, művirágok, tükör, farost
Az írók élete egyrészt sok apáénál kötetlenebb, másfelől viszont az író mestersége hajlamos rátelepedni a magánéletére. A te fiad a pozitív vagy a negatív oldalt tapasztalta meg inkább?
Remélem, hogy inkább a kötetlenség pozitívumait. Úgy alakult, hogy életének első másfél évében sokat tudtam otthon lenni. Közös életünk ezért fizikailag is erős kontaktussal indult, aminek egy következménye ma is biztos van: ugyan a fiam szemérmes és zárkózott, mégis megmaradt közöttünk a szeretetteljes érintés kultúrája. Bármikor, bárhol megöleljük egymást – a kamaszkor nem járt azzal a szerintem mindkét fél számára traumatikus hárítással, amely a közhiedelem szerint törvényszerű.
Mennyiben akartad befolyásolni a fiad olvasási szokásait?
Nagyon sokat meséltünk neki fejből és könyvből is. Néha ma is mondom neki, hogy olvasson el ezt-azt, aztán – teljesen egészségesen – vagy elolvassa, vagy nem. Lassan három éve már, hogy aktívan slammel, így nyilván radikálisan más a viszonya a szövegekhez, mint nekem. Megvannak a maga választásai.
Az élet bizonyos területein ma is nehezebb érvényesülnie a nőknek, mint a férfiaknak. A magyar irodalomban milyennek látod most a helyzetet?
A társadalmi mozgásokra, amelyek a valódi egyenlőtlenségre reflektáltak – nem nevezném ezt feminizmusnak, hanem inkább józan szembenézésnek azzal, hogy milyen tűrhetetlen a nők helyzete Magyarországon –, az irodalom szervezése úgy reagál, hogy igyekszik reprezentativitásra törekedni: például, hogy mindenképpen legyenek nők is egy irodalmi rendezvény fellépői között. Ha másként nem megy, mert olyan a társadalom állapota, akkor a pozitív diszkriminációt kell választani – amelynek én egyébként, mint minden diszkriminációnak, inkább ellene volnék. Ha az értékrendet nézzük, akkor pedig úgy gondolom, hogy a Parnasszus tetején a gender nem szempont: az igazán erős szöveg mindenképpen kivívja a maga helyét a kánonban, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi írta – mondom optimistán.
Szerző: Greff András
Fotó: Emmer László
