Négy éve beszélgettünk először, emlékszem Skype-on, mert Los Angelesben voltál. Akkor azt mesélted, hogy nincs magánéleted, nagyon sokat dolgozol. Látva a közösségi oldalaidon a fotókat, ez megváltozni látszik az utóbbi időszakban.
Igen, most 180 fokot fordult az életem, mert sok mindenről lemondtam. De nem minden veszteség, amiről az ember lemond. Hazaköltöztem, kevesebbet dolgozom és másfél éve boldog párkapcsolatban élek. Próbálom megtalálni az egyensúlyt, ami nem olyan könnyű, mint ahogyan kívülről látszik. A mi szakmánkban, ha nem tolod magad ezerrel, akkor nem igen fogsz előrébb jutni. Néha muszáj erőt vennem magamon és rendezvényekre járnom külföldre, de talán úgy, ahogyan most csinálom, egészségesebb, mint azelőtt volt.
Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy sok mindenről lemondtál?
Úgy éreztem, Los Angeles nem hozta meg nekem azt, amire igazán szükségem lett volna, amire vágytam. Túl nagy kockázatát láttam annak, ha még évekig kint maradok, bedarál a rendszer és végül semmi nem fog változni. Így lemondtam a hollywoodi létről, és úgy döntöttem, itthon próbálok létrehozni produkciókat, vagy innen utazom jobbra-balra. Nyilván nem olyan hatékony megoldás, mint Los Angelesben lenni, ahol lépten-nyomon színészekbe és producerekbe botlik az ember. Ott is állandóan benne kell lenni a rendszerben, közös ebédekre, vacsorákra, rendezvényekre járni. Azok, akik körülbelül akkor mentek ki, mint én, és úgy döntöttek, maradnak, picit jobban be tudtak ugyan illeszkedni, de nem ottani színészetből élnek.
Újságíróként én is számos rendezvényre, eseményre járok, próbálok folyamatosan ismerkedni, kapcsolatokat építeni. De ez néha nagyon fárasztó tud lenni, amit sokan körülöttem nem értenek, hiszen ezek jó bulik, mondják ők. Te nem szoktad ezt érezni?
Nagyon elfáradtam, amit sokan valóban nem értenek meg körülöttem sem. Azt mondják, nem értik, hiszen szeretem a munkámat, a partikon pedig úgyis csak szórakozom. Én pedig azt szoktam erre válaszolni, hogy higgyétek el, közel sem olyan könnyű állandóan toppon lenni és mosolyogni. Nézik a bőrömet, nézik a ráncaimat, a ruhámat, a körmömet, állandóan száz százalékon kell azt mutatni, milyen boldog vagyok, hogy minden szuper.
Nem beszélve az álbarátságokról, az emberi kétszínűségről, amikor gondolom, mindenki jóba akar lenni veled…
(nevet) Igen! De például manapság már a castingolás is egyre fárasztóbb kihívást jelent. Végzek egy online kurzust, amit egy casting director tart arról, hogyan kell hatásos videót készíteni egy filmes castingra. Nem tudom, hallottál-e róla, de a színészek már nem repülnek el egy castingra személyesen, hanem videón küldenek magukról egy bemutatkozást, vagy felvesznek egy jelenetet, amit kérnek tőlük (Self-tape). Így most már egy színésznek szinte saját stúdióval kell bírnia vagy bérelnie kell egyet, ismernie kell a fénytechnikát, tudnia kell sminkelni, frizurát készíteni, egy teljes stábot kell képviselnie egymagának. Ezen az online kurzuson mindenre megtanítanak, persze pénzért. A casting director azt mondta, ne úgy álljunk a kamera elé, hogy ‘Hello, Good Morning és akkor én most a nappalimban állok, Osvárt Andreának hívnak…’, mert akkor ez az energia fog átjönni. Úgy kell belépni és kezdeni, mintha 15 éve arra várnál, hogy bemutassanak ennek a casting directornak, de olyan kiáradó örömmel, mintha legalább a nővéred vőlegényével találkoznál életedben először, akiről már annyit hallottál! Na és akkor széles mosoly: ‘Hiiiiiii, Nice to meet you!!!!….’ Los Angelesben személyesen egy nap körülbelül húszszor kell ezt eljátszani, mintha mindenkit imádnál és mindenki viszont imádna, holott, ha kilépsz az ajtón, senki nem fog megjegyezni, és meglehet, soha többet nem is fogtok találkozni. Te pedig hazamész, jegyzetelsz, kit hogyan hívtak, listát vezetsz arról, kivel miről beszéltél. Ennek az energiaszintnek a megtartása is komoly, fárasztó munka. Az elmúlt években arra jöttem rá, hogy a felnőtt világban nem lehet senkire sem számítani, csak saját magadra.
Egyedül hoztad meg a döntést, hogy hazaköltözöl, vagy akkor már a párod is ott volt, mint tényező?
Nem volt még ott. A változást mindig belülről kell elindítani, és az később majd bevonz különböző eseményeket. Ha az ember mindig ugyanazt csinálja, semmi nem fog változni. Az én nagy döntésem az volt, hogy hazaköltözöm. Megalapítottam egy céget és ez hozta meg számomra a változást. Néha úgy érzem, hiányzik a pörgés, amit annyi éven keresztül csináltam, de amikor ott lenne a lehetőség, hogy visszamehetek, már nincs annyi kedvem. Úgyhogy még mindig nem beszélhetek egyensúlyról, de idővel talán majd az is megérkezik.
Említetted még interjún kívül, hogy a párod nem szakmabeli.
Ha filmekről van szó, nem ugyanazokat szeretjük. Nem művészi beállítottságú ember, viszont általam kezdi érteni ezt a világot és érdeklődik is iránta.
Mi fogott meg benne?
Egy magas, félig olasz, félig magyar férfi, aki kedves, becsületes, jószívű és egy felelősséget vállaló típus. Sokáig voltam egyedül, évtizedekig szinte, így megtanultam mindent megcsinálni, spórolni, mosni, bevásárolni, cipekedni egyedül. Mindkét fél én vagyok, a nő és a férfi. Keresni és költeni is tudom a pénzt. Ilyen formán nincsen szükségem férfira. Nekem egy társra van szükségem. Korábban elkövettem azt a hibát, hogy próbáltam megmenteni a férfiakat, ami egy nagy ego csapda, mert ha sikerül, az nekem jó: az én egomat növeli. Klisének tűnik, de először önmagunkban kell megtalálni a békét, a boldogságot, nem egy párkapcsolatban keresni azt. Önmagunkban is elegek vagyunk, teljes emberek, és ha ebbe bekapcsolódik valaki, az jó dolog. De ha nem, akkor sem kell kétségbeesni.
Amikor olvastam rólad a világhálón, megakadt a szemem a születési évszámodon. Jövőre negyven leszel. Ezen nagyon meglepődtem.
Furcsa is, mert nem érzem magam negyven évesnek. Lehet, hogy úgy kéne viselkednem, de nem is tudom, mit vár el egy negyven éves nőtől a társadalom. Nincs még gyerekem, nem vagyok házas, nem azt az életet élem, amit egy átlagos korombéli nő. Próbálom fiatalon tartani magam, tornázom és igyekszem kitolni a színészetben is a koromat. Azt figyeltem meg, hogy mindig a ‘jó nő’ karaktereket játszom. Néha elgondolkodom azon, vajon milyen szerepeket fognak rám osztani, ha már nem leszek a ‘jó nő’ korban?
Félsz ettől?
Félni nem félek tőle, azért is csináltam produkciós céget, hogy több lábon álljak, és közben még jógaoktató is vagyok. Az meglehet, hogy adaptálódnom kell majd a változáshoz, és fokozatosan kell majd hozzászoktatnom magam a gondolathoz, hogy más szerepek várnak rám a jövőben. Sandra Bullock 36 éves volt, amikor eljátszotta a Beépített szépséget. Ha egy nő jól tartja magát, tíz évvel fiatalabb karaktert is el tud játszani.
Van olyan szerep, amire vágysz?
Egy hétköznapi nőt szeretnék most már eljátszani (nevet). Voltam bombanő, Femme Fatale, kém, földrengés túlélő, de sose játszottam még el egy feleséget, egy hús-vér embert.
Egyébként te mindemellett milyen nőnek látod magad?
Nemrég megkaptam valakitől, hogy ‘farmeros feleség’ vagyok. Úgyhogy azóta nem hordok farmert. (nevet) Próbálok egy kicsit visszanőiesedni. Én egy aktív nő vagyok, cégvezető, producer, néha háziasszony, jövök-megyek, amihez kényelmes ruhát és cipőt szoktam választani. Az elmúlt hetekben viszont elkezdtem odafigyelni az öltözködésemre, szoknyákat és csinos csizmákat viselek. Így most a ‘farmeros feleség’ és a sportosan elegáns között vagyok valahol. Legbelül viszont abszolút nőiesnek érzem magam. Éppen tegnap voltam fodrásznál, mire a párom azon viccelődött, hogy lassan fiúnak fog hívni, mert mindig visszavágatom a hajamat rövidre, miközben én ezt olyan nőiesnek látom. A rendezők is imádják. Minden színésznőnek hosszú haja van. Látom a rendezők szemében, hogy tetszik nekik a rövid frizura, egyéniséget látnak mögötte. Én pedig így érzem jól magam. Ha egy kicsit is megnő, úgy érzem, elveszi az energiámat. Olvastam valahol, hogy a haj sok emléket képes tárolni, és ha egy nő nem akarja az emlékeket cipelni, például egy fájdalmas szakításét, akkor megválik a fürtjeitől és jobban is érzi magát. Ha így vesszük, én semmilyen régi fájdalmat nem cipelek. (nevet)
Mik a terveid a jövőre nézve?
Ezen én is sokat gondolkodom. Reese Whiterspoonról olvastam egy interjút nemrég, amelyben arról beszélt, miért lett belőle producer. A Hello Sunshine nevű cége már olyan nagy, hogy az HBO tőle rendel filmeket. Ez az út nekem is nagyon tetszik, csak persze, itthon más a realitás. Senki nem fog nekem átutalni 30 millió dollárt, hogy gyártsak le egy filmet. Reese-nek van egy könyves alapítványa is, mivel rengeteget olvas. Minden hónapban ajánl könyveket az embereknek, közben, ha valamelyik sztori megtetszik neki, abból filmet csinál és megveszi a jogokat. Nagyon okos nő! Én is szeretnék magamnak filmeket készíteni, olyanokat, amiket én is megnéznék, nekem is tetszenek. Mindent el kell kezdeni valahol. Az első filmben, amelyben szerepeltem, annyi volt a színészi feladatom, hogy kómában feküdtem, mert elütöttek motorral. Ennyi. De miből lesz a cserebogár, húsz évvel később ma már elmondható, hogy én vagyok az egyik legsikeresebb magyar színésznő. Így talán a produkciós cégemmel is tudok majd fejlődni és talán egyszer nekem is lesz egy szuper jó filmem. De, ami most van körülöttem, nekem is furcsa még. 1996 óta modellkedem, majd színésznő lettem, utána producer. Állandóan hírt adtam magamról, mindig történt velem valami. Most talán egy ideig hétköznapi nő vagyok.
Fotó: Profimédia – Red Dot
