Beyoncé történelmet írt az idei Coachellán

2018. április 16.
A legelvetemültebb rajongók még becenevet is adtak a szupersztár fesztiválprodukciójának: Beychella néven hivatkoznak a koncertre. 

 

A post shared by Beyoncé (@beyonce) on

Beyoncé mellett a The Weeknd és Eminem a fesztivál idei húzónevei. Bármilyen hihetetlen, ez volt a fesztivál történetében az első alkalom, amikor fekete női előadó is helyet kapott a legnagyobb produkciók között, ennek pedig a popsztár a koncert közben is hangot adott.

A produkció igazán felejthetetlenre sikerült, a több mint két órás koncerten meglepetés meglepetést követett. A popsztár még a Deja Vu című számot is elénekelte férjével, Jay-Z-vel, illetve táncra perdült Solange húgával is. A valóban történelmi jelentőségű pillanatot viszont az jelentette, mikor a színpadon újra összeállt az ikonikus és hiányával azóta is sok sajgó űrt okozó Destiny’s Child, hogy elénekeljék Say My Name című slágerüket is.

A post shared by Beyoncé (@beyonce) on

A hatalmas közönség természetesen ovációval köszöntötte a dívát. Érthető, hiszen a Beyoncé-fanoknak több mint egy évet kellett várnia erre az alkalomra, mivel előző évben orvosa javaslatára le kellett mondania a kismamának az amerikai fesztiválon való szereplést.