Elhunyt Aretha Franklin, a soul királynője

2018. augusztus 17.
76 éves korában, súlyos betegség után, családja körében hunyt el detroiti otthonában a soul királynője.

A 18 Grammy-díjjal büszkélkedő énekesnőt 2010-ben diagnosztizálták hasnyálmirigyrákkal, állapota évről-évre romlott, emiatt több koncertet is le kellett mondania, míg végül múlt évben visszavonult. Utolsó hivatalos megjelenése Elton John AIDS Foundation eseményén volt, 2017. novemberében.

Aretha Franklin több mint hat évtizeden át tartó karrierje során több mint 75 millió lemezt adott el világszerte, megannyi díjat és elismerést tudhatott magáénak, köztük az Elnöki Szabadság-érdemrendet is, amelyet akkori amerikai elnöktől, George W. Bush-tól vehetett át személyesen. Továbbá a Rolling Stone magazin minden idők legnagyobb énekesévé választotta. Nevéhez olyan dalok fűződnek, mint a Respect,  a Think, a Son of a Preacher Man, az A Natural Woman és az I Say a Little Prayer.

A család az alábbi közleményben jelentette be hivatalosan az énekesnő halálát:

” Életünk egyik legsötétebb időszakában nem találjuk a megfelelő szavakat, amivel kifejezhetnénk fájdalmunkat. Családunk matriarcháját és szikláját veszítettük el.”

Adam Lambert, Adele, Paul McCartney, Elton John, Rita Ora, Barack Obama,  és jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump – csak néhány hírességet említsünk, akik közösségi oldalukon búcsúztatták az énekesnőt.

Adam Lambert, aki a Queen rockegyüttes frontemberekén turnézik velük már 7 éve,  az 1980-as Blues Brothers-ben felcsendülő  Think című dalával fejezte ki szomorúságát az énekesnő távozását illetően.

Adele pedig így búcsúzik: ” Nem emlékszem olyan napra, amikor ne töltötte volna meg szívem boldogsággal vagy szomorúsággal.”

A Beatles egykori frontembere rövid bejegyzésben mondott köszönetet Aretha Franklin életéért, illetve munkásságáért. Hiányozni fog, de fontossága zenészként és emberként örökké élni fog.

Rita Ora egy rövid üzenettel emlékezett meg az énekesnőről: „Soul királynője. Nyugodj békében! 🙏 ”

 

Obama, akinek elnöki beiktatásán énekelt is, igazán megható szavakkal búcsúztatta. „Aretha segített az amerikai életérzés meghatározásában” – fogalmazott a volt amerikai elnök.

„A soul királynője, Aretha Franklin, halott. Nagyszerű nő volt, akinek csodálatos tehetséget adott az Isten, a hangját. Hiányozni fog!” – írta Twitteren Donald Trump, jelenlegi amerikai elnök.

 

 

Mi pedig a minden idők egyik leghíresebb dalával búcsúzunk tőle. Nyugodj békében, Aretha Franklin!

Szöveg: Mándoki Bernadett, gyakornok