Éppen Palya Bea Hazatalálok albumának a címadó dala ment a fülemben. Egy tömött villamoson zötykölődtem, ismeretlen arcokkal és történetekkel, heringként egymáshoz tapadva utaztunk. „Szeretem lépésem, Új úton járok, Szeretem érezni, A bátorságot.” – Épp a kedvenc részem jött, és ekkor, – filmbe illő pillanat – valaki belecsörgött a zenémbe. Palya Bea hívott, mert az sms-ekben abban maradtunk, keres majd, hogy időpontot egyeztessünk. Négy nap múlva már egy kávézóban ültünk. Az egész olyan volt, mintha igazából egy régi beszélgetést folytatnánk. Pedig most találkoztunk először. Az ösztönössége, a nyitottsága, a bátorsága, ahogy elénk áll és beleáll ebbe az egész válás témába, és az a mód, ahogy erről beszél, többet ad sok okos párkapcsolati könyvnél. Nem kell elváltnak lenni ahhoz, hogy értsük, elég, ha egy mezei kapcsolatban élünk. Persze a befogadáshoz nem árt az önkritika is. Mert a dalokban sokszor arra az énünkre is ráismerünk, akit látni se szeretnénk. Mégis, mindezzel együtt, ezek a dalok gyógyítanak, fogják a kezünket és segítenek. Megérteni, azonosulni, feldolgozni, hazatalálni. Épp úgy, ahogy ez a beszélgetésünk is.
December 14-én a Hazatalálok én című lemezbemutató koncerted nem csak a témája miatt lesz igen izgalmas, hanem már a színpadi megjelenésed is exkluzív lesz.
Cselényi Eszterrel, a Celeni márka tervezőjével már több alkalommal is dolgoztunk együtt. Többek között a régi ismeretségnek köszönhető, Eszter beleérez a koncepciómba, egyszerre rímel rá és gondolja tovább, egészíti ki a produkciót a ruháival. A tervezés fázisában vagyunk még, most éppen ott tartunk, hogy együtt találjuk ki, hogy a válással kapcsolatban milyen hívószavak, érzetek jelenjenek meg a ruhámon. A szabadság, önazonosság, újjászületés, erő, kompetencia, határok, lehetőség, hősnő – ezek a szavak pörögnek most bennem, esélyes, hogy ezekből néhány felvillan. A hősnő különösen fontos, ugyanis annak a tanulási folyamatnak a terméke, amit a válás utáni önmagamról gondolkozástól kaptam. Hajlamos voltam sokáig áldozatként látni magamat egy-egy élethelyzetben, az utóbbi időben azonban több szögből is ránézek egy-egy szituációra. Igyekszem úgy tekinteni a nehézségekre, hogy azok azért vannak, hogy pallérozzanak. A legtöbb akadály ezzel a hozzáállással átugorható, tudatossággal kiléphetünk az áldozatszerepből, és hősnőként tekinthetünk magunkra.
Az albumot a saját válásod inspirálta, amelyet nem csupán feldolgoztál, hanem az új albumoddal közüggyé konvertáltál.
Egészen pontosan a közügy a válásról való kifinomult, tudatos beszéd. Igen, a saját élményem mellett mások válásainak történetei is inspirálták a dalokat. A visszajelzések is azt bizonyítják, ráéreztem, hogy mi van az emberekben, mire tudnak rezonálni. Ma többen választják a külön utat, mint a holtodiglant, így sokan tudnak azzal azonosulni, amiről itt énekelek. Olyan mélyre ástam le a saját válásom folyamatában, olyan rétegeken küzdöttem át magam, hogy a munka közben is éreztem: ami ilyen intenzitással foglalkoztat, ilyen mélységekre visz, az nem csak az enyém, ott már mások is jártak. Az elválás, a gyász, az újjászületés: ősi, közös élmény.
De eddig nem nagyon mertünk így beszélni róla, ahogy te teszed a legújabb lemezedben. Nálad a kudarcélményben ott a nyereségre koncentrálás is.
Mert ennek a témának a legáltalánosabb keretezése annyi volt, hogy nem sikerült. A kudarcra és az ebből fakadó szégyenérzetre volt az egész kihegyezve. Érdekes volt, ahogy mentem előre a folyamatban, – ebben a most már 11 hónapos gyászidőszakban és egyben építkezésben, – először azt kaptam mindenkitől, hogy „hú de sajnállak, milyen nehéz lehet”. És igen, nehéz is volt, hiszen rengeteg veszteséggel jár. Viszont, ahogy telt múl az idő, és ahogy raktam magam össze, szép lassan csordogáltak a „nézd a jó oldalát, hogy mit nyertél vele”. Valóban, én is elkezdtem a nyereségekre koncentrálni, és a környezetem is ezt kezdte el visszatükrözni. Így jutottam el a sajnálattól a gratulációig, a velem örülésig.
Mi volt számodra a legnagyobb nehézség és mit kaptál a válástól?
Sokáig tartott, amíg magamra tudtam húzni az elvált, gyermekeit egyedül nevelő nő definícióját. Pedig a bőrömön tapasztaltam nap mint nap, hiszen a „különmenés” kezdetén egyedül kellett megoldanom mindent a lányaimmal. És sikerült! Ez rengeteg erőt adott. Megerősített abban, hogy minden nehézség talaján kisarjad valami új minőség, mint ahogy a trágyázott talajon is gyönyörű virág nőhet. És amikor idáig eljutottam, végre mertem segítséget kérni és kialakítani a saját rendszerünket. Plusz kompetenciákat szereztem például a pénzügyekben, beleálltam a rendrakásba, az otthoni feladatok megszervezésébe. A logisztikai- és a problémamegoldó képességemet csúcsra fejlesztettem.
Egyszer azt mondtad, nagyon fontos a lezárásban és az építkezésben a felelősségvállalás, hogy arra figyeljünk, nekünk mi a szerepünk abban, hogy ide jutottunk. A pszichológusok azonban azt ajánlják, hogy mindkét fél mondja el egymásnak a saját felelősségét és köszönjék meg egymásnak az elmúlt éveket. Mit tegyünk, ha a másik fél ezekre nem nyitott?
Az elmúlt időszak nagy tapasztalása ez is, hogy egyedül is meg lehet csinálni, le lehet zárni. A saját felelősségvállaláshoz nem kellenek válaszok, hiszen azok bennünk vannak kijelentő mondatokként. A mi történetünk vége nem akkor volt, amikor ki lett mondva. Annyira hálás vagyok az ex partneremnek, hogy ő mondta ki. A gyászfolyamatot nem úszhattam meg, de a tagadás része nálam kimaradt. Soha nem szerettem volna visszacsinálni, még akkor sem, amikor fájdalmas volt visszagondolni a közös szép emlékekre, ünnepekre, mindarra, amiket neki köszönhetek.
És mi van akkor, ha te elmondanád és a másik nem akar meghallgatni?
El lehet menni például egy terapeutához és ott csinálni egy lezáró aktust. Ez szerintem sokszor hiányzik a kapcsolatok végén. Mert ketten hoztuk létre, ketten rontottuk el. De van olyan, hogy nem tudunk segíteni egymásnak a lezárásban. Vagy csak később jön el ez a pillanat, az is lehet, igen, amikor mindkét fel hajlandó egy ilyen közös lezárásra. A mi történetünkben az jó elem volt, hogy a sok próbálkozás ellenére mindketten elfáradtunk, akartuk a végét, és a “nem” kimondása után egyikünk sem akarta visszacsinálni. Mindketten úgy gondoltuk, hogy a válás, bár fáj nagyon, de jelenthet egy új esélyt is egyben, immár külön-külön. A saját felelősségvállalásommal nem volt bajom, elmondtam, bocsánatot kértem, megköszöntem neki… A Volt szeretőm című dal megírása segített rengeteget. Azt a dalt addig tisztogattam, eresztettem át magamon, mígnem úgy maradt személyes hangú, hogy mindeközben bárki hálaéneke lehet. Mialatt dolgoztam vele, a fájdalom, a düh, a sértettség, szépen, apránként hálává és melegséggé ért bennem.
Nem félsz attól, hogy olyannyira megerősödsz az egyedül lezárásban és az egyedül helytállásban, hogy nem akarsz magad mellé mást?
Az, hogy egyedül is megtudtam mindezt csinálni, oda vezetett engem, hogy amikor kapcsolatot keresek egy férfival, akkor már tudom, mit nem várok tőle. Nagyon sokszor, a váló nők a hiányt akarják pótolni, arra a helyre keresnek valamit, ami a házasságukban nem működött. Annak a helynek a karakterisztikája azonban pont ugyanaz, mint az előzőé: legyen ilyen, olyan, csinálja, ez vagy azt… Tehát elvárások sora, nem tisztán nyitás egy másik ember felé. Ez a hiány egy-egy kétségbeesett állapotban akkorra vákuummá nőhet, hogy képes szinte bármit magába szippantani, ami a környezetében van. Sokszor olyat is, ami nem is megfelelő, vagy csak kicsit tűnik jónak, mi azonban azt gondoljuk, hogy majd olyanná tudjuk formálni, amilyenre szükségünk van. Jó ideje tisztán látom, hogy nekem arra nem kell a pasi, hogy apa legyen. Ugyanis azt gondolom, hogy amikor egyedülálló szülővé válsz, akkor egy új kapcsolatban is alapjaidban az maradsz. A két lányomat most is teljes felelősséggel tudom intézni, a kialakult rendszerünk jól működik, arra nem kell férfi, hogy ebbe beszálljon. Amire viszont kell, hogy lehessen vele érzelmileg, intellektuálisan és szexuálisan is kapcsolódni.
Most felsoroltál hármat, de úgy tudom, van egy 34 pontból álló, a párkapcsolatra vonatkozó előtervezeted, vagyis az, hogy mit szeretnél egy új kapcsolattól.
Igen, de ez a három a legfontosabb sarokkő. És ezen kívül még van sok más is, például, hogy elvált apa legyen az illető, olyan, aki túl van már a gyerek érkezésével járó belső érési folyamaton. És a válással járó érési folyamaton is! A házasság intézménye recseg-ropog, az elmúlt időben sokat változott, és ez a séma többeknek nem működik, mint igen. Persze sokan tudnak úgy csinálni, mintha, de nekünk a végén nem volt valódi kapcsolódás, és nekem ez a “mintha” dolog nem ment. Ám én nagyon hiszek a hosszútávú monogám kapcsolatban és az elköteleződésben, de ehhez nem elég annyi, hogy együtt lakunk és gyerekeket nevelünk. A kapcsolatot gondozni kell, mint egy harmadik, közösen szeretett személyt, akiért együtt vállalunk felelősséget is. És ahhoz, hogy mélyre mehessünk egymásban, hosszútávon együtt kell lenni. Viszont szerencsés, ha az elején kiderül, van-e értelme egymásba bonyolódni. Ami bennem az utóbbi időben elkezdett működni a szexuális energiámmal való összhang miatt, az egy nagyon gyors és nagyon hamar feltörő valóságellenőrzés.
Oké, akkor ezt most fejtsd ki kérlek…
Az ismerkedési folyamatba hamar belép a szex, van, hogy túl hamar, de hát néha éhezem, és ezért elkap a lendület. Ezek nem egyéjszakás kalandok, mert azt azért érzem, hogy melyik férfi keres hasonló kapcsolódást, mint én. Ennek a tempónak számomra is van kockázata, mert néha sérülök benne, viszont megéri még így is, mert a testem bölcs, pontos. Jó iránytű. Egy nőnek az öntudata a hüvelyében van, és ha annak kérdéseket teszünk fel, akkor onnan pontos válaszok érkezhetnek. Ezt a tudatosságot arra is használom, hogy jobban megismerjem magam és a férfiakat. Nem fejből, hanem testből. Figyelem, milyen az ölelésük, a hangjuk, a járásuk, az érintésük, a testük illata, milyen körülöttük a tér, visszaölelnek-e, ha közeledem, és melegen a szívükhöz szorítanak, vagy fagyos körülöttük a tér. Az erejüket is tesztelem, erősebbek-e fizikailag, mint én, és van-e olyan lelki, belső erejük, biztonságuk, hogy megtartsák magukat, ha én hullámzom körülöttük, vagy elsodrom őket.
Párkapcsolati előtervezet, adatgyűjtés a másikról… Nem vágyölő mindez? Ezek után gondolom a lányaidnak sem a rózsaszín szerelemképet adod tovább.
A mindent elsöprő, rózsaszínfelhős, ködös szerelemkoncepció megszűnt bennem, de az érzéshez kapcsolható melegség megmaradt. Arra figyelek, hogy milyen meséket olvasok nekik, például kerülöm azokat, amelyek ott fejeződnek be, hogy a királyfi megmentette a királylányt és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Mert szerintem a lényeg és a meló onnan indul, ahol a meséket egy tollvonással lezárják. A válásunkon keresztül azt az üzenetet is szeretném nekik átadni, hogy a szeretetnek rengeteg formája van. És igen, egy szerelem- vagy egy szeretetkapcsolatban sem megkerülhető a tudatosság. Egy kapcsolatban alapvetően két dolog munkál, az egyik, hogy hogyan tudom a saját vágyaimat kifejezni a számodra, a másik, hogy hogyan tudom a tieidet megtudni és azt kielégíteni. Az elején, amikor dúlnak a hormonok, ősagyvezéreltek vagyunk, az ősi teljességképet akarjuk újratermelni, így hajlamosak vagyunk kiegészítgetni, színezni a valóságot. És az adatgyűjtés ezen a ponton lehet a segítségünkre: minél több valós adatunk van a másikról, minél inkább sikerül jól megfigyelnünk, annál inkább biztosak lehetünk abban, hogy reálisan látjuk a másikat, és nem a vágyainkat projektáljuk rá.
A férfiak megérzik az adatgyűjtést?
Hát, mivel elmondom nekik, kénytelenek megérezni és megérteni. Aki ugyanígy áll hozza, azzal van dolgom. És tudod mi van? Hogy igazából ez egy óriási afrodiziákum. Egyszerűen begerjedek arra, ha értenek, éreznek engem, ha tényleg engem akarnak látni, megismerni. A közelség izgat, és imádom, amikor találkozom olyan férfival, akit szintén a tanulás, a növekedés hajt, az, hogy a kapcsolat, az intimitás alkímiájában igazan átformálhassa magát. Innen csak egy lépés az ölelés, a szex. Ez a szerződés a tisztasághoz kell. Ha megvannak a keretek, biztonságban érzem magam, kinyílik a szívem; meg a combom is, beengedek; elkezdek szeretni.
Aki rád néz, aki hallgatja a dalaid szerintem legtöbbjüknek valami őserő, nőerő, tüzesség ugrik be. Számomra meglepő micsoda tudatossággal tudsz a kapcsolatról gondolkodni.
A közös tudatosság vágyat generál. A közelségre gerjedek, az egymás felé közelítésre, a nyitásra és nyílásra, az egymásszemébe nézésre, a légzésre, a szexualitáson belül megtapasztalható új minőségekre. A válás óta iszonyatos vágy van bennem a kötődésre. Imádom a férfiakat, a gondolataikkal, az erejükkel, a péniszükkel együtt. Olyan letisztult lett önmagammal a kapcsolatom, hogy teljesen nyitottá és befogadóvá váltam. A szexualitásom csúcsán érzem magam, vagy ha máshonnan nézzük a legnagyobb mélységekig jutottam. Kinyílt virág vagyok, vágyom az áradásra, behatolva lenni, számba venni, magamba szívni. A szexet is lehet a tudatosan csinálni, nagyon gyógyító és felszabadító, egyszerűen megnyílik egy új dimenzió, és már rég nem arról szól csak, hogy mit dugnak hova. A taoisták, amikor megalkották a test akupunktúrás térképét, a hüvelyt meg a péniszt sem hagyták ki. És milyen érdekes, hogy pont matching van ott, hiszen a szív akupunktúrás pontjai a makkon, illetve a méhszájon vannak, tehát a mély szeretkezésben e testrészek találkozása igazi szívbéli találkozássá lesz. Testi-lelki szabadság, kegyelmi állapot. Hazatalálás.
Szerző: Pfliegel Dóra Fotó: Bodnár Zsófia
