Ed Sheeran mindent elárul az új albuma dalairól

2019. augusztus 07.
Pár hete jelent meg Ed Sheeran új albuma, a No. 6 Collaborations Project, melyen több mint húsz különböző zenésszel dolgozott együtt az énekes. Most mindent elmondott az egyes dalok születéséről.

Kedvesen emlékszik minden művésszel a közös munkára Ed Sheeran, akivel együtt dolgozott új albumán. “Hihetetlen jó móka volt, és mindenkivel együtt alkothattam, akivel csak akartam” – mondta a 28 éves énekes. Ráadásul a legnépszerűbb dalokról egyesével is beszélt.

Bruno Mars és Chris Stapleton: Blow
“Szerintem az emberek nem számítottak erre. Teljesen véletlen, hogy Chris Stapleton is benne lett. Ott volt épp a stúdióban, és eljátszott egy gitárszólamot, amire egyből írni akartam egy dalt” – mondta Ed Sheeran a Bruno Marsszal közös dalról.


Camila Cabello és Cardi B: South of the Border
“Mindig akartam egy dalt Cardi B-vel. A feleségem, Cherry is a nagy rajongója. Imádom, hogy Cardinál nincs kontroll, kimondja, amit gondol. Camila pedig nagyon, nagyon édes.”

Eminem és 50 Cent: Remember the Name
Ed Sheeran már két évvel ezelőtt is dolgozott idoljával, Eminemmel. “Mindig tudtam, hogy fogunk újra együtt dolgozni, alig vártam, hogy megtörténjen. Detroitban ültem le vele, hogy megmutassam neki a dalt, és egyáltalán nem volt fura.” Munka közben jött rá, hogy 50 Cent is illene a dalba. “Besétáltam Eminem öltözőjébe, és teljesen véletlenül 50 Cent is ott volt. Belémvillant, hogy ennek így kellett történnie. Először furcsán néztek rám, mert úgy indítottam, hogy hisznek-e a sorsban?”

Justin Bieber: I Don’t Care
Ed Sheeran felesége, Cherry javasolta, hogy a dalt Justin Bieberrel készítse el az énekes. “Egy rádiós eseményen mentem oda hozzá, és Justin Bieber azt mondta, hogy nagy rajongóm. Teljesen ledöbbentem, hogy egyáltalán hallotta a zenémet. Máskor is akarok vele dolgozni! Az ő hangja mindennel működik. Hihetetlen karakteres személyisége van, mikor énekel.”

Fotó: Getty Images