Kristen Bell a Jégvarázzsal békíti lányait

2019. november 13.
Kristen Bellnek speciális trükkje van, ha a lányai közötti vitákat kell elsimítani. Annyit elárulhatunk, hogy a Jégvarázs két főhősének, Annának és Elzának is szerepe van benne.

Két gyermeke van szintén színész férjével, Dax Sheparddel közösen Kristen Bellnek, a hatéves Lincoln és a négyéves Delta Bell. Ha a nevük nem is árulja el azonnal, de mindketten lányok. Ahogy az testvérek között gyakran előfordul, könnyen összekapnak ők is. A színésznő pedig ilyenkor a Jégvarázs című rajzfilm két főhősét, Elzát és Annát – akik történetesen szintén nővérek – használja, hogy elsimítsa a konfliktusokat.


“Nem alkalmazom azért minden nap ezt a módszert, ám amikor összevesznek, megpróbálom még időben elcsípni a vitát, megcsiklandozom a nyakukat, és megkérdezem tőlük, vajon Anna és Elza tenne ilyet? Anna és Elza így viselkednek egymással? Mit tenne Anna és Elza? – részletezte nevelési módszereit Kristen Bell, aki egyébként a rajzfilmben Annának kölcsönzi hangját. – Végül is ez a sztori lényege, nem igaz? A lányaim annyira tisztelik a történetet és ismerik ezt a nézőpontját is. Tudják, hogy Anna és Elza törődnek egymással, így ezzel nagyon egyszerű kizökkenteni őket a harag állapotából, hogy elgondolkodjanak egy másodpercre azon, mennyivel jobb kedvesnek lenni a másikkal.”

Kristen Bell lányai már nagyon várják a Jégvarázs második részének moziba kerülését. “Ismerik már a szöveget és az összes dalt, úgyhogy eléggé félek is a titoktartási nyilatkozat miatt, amit alá kellett írnunk, mert a lányok nehezen tesznek lakatot a szájukra” – mondta a színésznő, aki szerint lányai nem is annyira rajongtak az első részért, csupán a két főhős érdekelte őket, az is csak a barátaik miatt, ám a második rész valószínűleg már nekik is tetszik majd.

Fotó: Getty Images