Sokan nem tudják róla, hogy mielőtt a többszörös Emmy-díjas, The Bay online sorozat sztárja lett volna – és egyben a Daytime Emmy-történetének legsikeresebb színésze – , Guiness-világrekorder gördeszkás volt. Mint mondja, a gördeszka megtanította neki, hogy mit jelent elesni, majd felállni, és legbelül mindig is sportoló marad. Kristos legújabb filmjében Bruce Willisszel együtt játszik a Kereszttűz (Survive the Game) című akciófilmben. A filmet október végén mutatták be az Egyesült Államokban, és hamarosan megtekinthető lesz az Amazon Prime Videón és az Apple TV-n is. Kristosszal új filmjének apropóján beszélgettünk az útról, amely Hollywoodig vezetett.
Kristos és Vida Virág újságíró
Amerikában megszokhattuk, hogy sok embernek egyedi neve van, de még soha nem találkoztam a Kristos névvel. Honnan kaptad ezt a nevet?
Édesanyám és édesapám közösen találta ki. Apukám egy kis időt Görögországban töltött, innen a görögös hangzás, anyukám pedig nemcsak egy nevet akart nekem adni, hanem nagyon spirituálisan állt a névválasztás kérdéséhez. Imádkozott a nevemért, kérte, aztán várta, hogy mi fog történni. Azt mondta, hogy a név kristálytisztán érkezett meg hozzá. Egyik reggel szó szerint sírt emiatt, és egyszer csak hallotta és érezte a nevet, olyan volt mint a napfelkelte… Így írta le nekem. Sokat jelentett számomra, hogy ezt most elmesélhettem neked, mert most én is érzem, mit érezhetett.
Tudok a veszteségedről, és el sem tudom képzelni, milyen fájdalom lehet, mikor valaki ilyen korán elveszíti az édesanyját. Anyukád művész volt, és a gyönyörű festményei alapján különleges ember lehetett. Őrzöl tőle olyan életreszóló tanácsot, amely mindig veled van?
Ellentétben a legtöbb szülővel, az én szüleim számára nem az volt a legfontosabb, hogy hogyan teljesítek az iskolában és nem az volt a fő elvárásuk, hogy egyetemre menjek vagy „normális” állást kapjak majd. Anyukám arra ösztönzött, hogy az álmaimat váltsam valóra. Egyébként értelmiségi családból származom. Nagyapám Cambridge-be járt egyetemre, és a rokonaim mindannyian egyetemet végeztek. De anyukám emlékeztetett arra, hogy sokan a családból később valami egészen más szakmát választottak, amiben kiteljesedett az életük. Mindig azt mondta nekem: „Kristos, csak legyél kreatív… mindegy, hogy mit választasz, de abban legyél kreatív.” Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de ez maradt meg leginkább tőle, ami egy életen át elkísér. Anyukám hitt bennem és mindig bátorított.
Már gyerekkorodban felfedezték a szüleid a te és nővéreid színészi tehetségét?
Én úgy érzem, hogy a tehetség és lehetőségek kombinációja adja azt, hogy valakiből színész váljon. Inkább azt mondanám, hogy nagyon bíztak bennünk, és megadták nekünk a lehetőséget, hogy azt válasszunk, amit akarunk. Szóval amit ők adtak, az egy szép nyitott kapu volt, amin keresztül megmutatták nekünk a világot, elláttak bennünket jótanácsokkal, és mi arra indulhattunk, amerre akartunk.
Kicsit sem tereltek a színészi pálya felé?
Ez érdekes kérdés. Talán. Eredetileg az anyukám ötlete volt, hogy szombatonként színitanodába járjak, mert abban az időben én csak gördeszkázni akartam. Aztán egyre fontosabbá váltak számomra ezek az órák, nagyon jól összejött a csapat, és a hobbimmá vált a színészet. Azt hiszem, a szerepek sokat tettek hozzá a személyiségemhez, általuk rengeteget tanultam másokról is, felismertem, hogy sokfélék vagyunk. Nagyon jó közösség volt. De tinédzser koromban teljesen leálltam a színészettel, versenyszerűen gördeszkázni kezdtem. Élveztem, hogy ez a saját, független választásom. Később a gimnáziumban az egyik legjobb barátom, David rendezett egy rövid színdarabot, és megkért, hogy játsszak benne. Nagy élmény volt újra próbákra járni, és nagyon jól éreztük magunkat a barátokkal. Ez az élmény felébresztette a színészet iránti igazi szenvedélyemet. Éppen akkor, amikor szüleim már lemondtak arról, hogy a színészet irányába megyek és azt mondták: „Gördeszka, oké, persze… remélem, majd később találsz valami mást, amiben kreatív lehetsz.” Viszont ez akkor a saját döntésem volt, és ez tette nagyon igazivá ezt a választást.
A gördeszkások paradicsomában, Venice Beachen nőttél fel. Én is itt élek és a saját szememmel látom, hogy nem veszélytelen sportág. Volt komolyabb sérülésed?
Igen. Kétszer törtem el a térdemet, de a legdurvább az volt, amikor eltörtem a farokcsontomat. Rettenetesen fájdalmas, és a gyógyulás hosszadalmas. Közben pedig nem tudsz semmit csinálni, nem tudsz ülni, nem tudsz hajolni, nem tudsz vezetni…
A testi sérülések megerősítettek lelkileg?
Abszolút! Tejlesen tudok azonosulni ezzel a gondolattal. Sokan, ha komolyabban megsérülnek, akkor feladják, de én mindig az a fajta ember voltam, aki felállt és újrakezdte. A gördeszkázás nagyjából erről szól – az esésről és a felállásról. Tanulási élmény az esés, a bukás után folytatni kell, várni az újabb esést, aztán felkelni, és több tudással és több erővel újra hozzákezdeni. Ha így nézzük, a gördeszkázás az élet metaforája.
Biztos vagyok benne, hogy minden erőre szükséged volt, hogy „felkelj a padlóról”, amikor elvesztetted édesanyádat. Kikre számíthattál, kik voltak melletted abban a nagyon nehéz időszakban?
A legjobb gimnáziumi barátaim, akikkel most is tartom a kapcsolatot és Gregori (Gregori J. Martin, a The Bay rendező-producere – a szerk.), aki olyan számomra, mintha a testvérem lenne. A családom Angliában élő része, a nővéreim, az édesapám, a mostohaanyám, mindenki… Többé már nem tudtam ugyanúgy nézni a világra anyukám elvesztése után. De van valami furcsa szépség abban, ha ilyen tragédia történik, mert kellő idő elteltével látod, hogy mennyi ember vesz körül, és milyen közel állnak hozzád. Jó volt megérezni ezt. Viszont úgy érzem, anyukám elvesztése még mindig lezáratlan bennem, nehéz teljesen elfogadnom ezt. Tudom, hogy az élet része és érzem azt is, hogy több mélységet ad a lelkünknek, de ez még egy hosszú folyamat.
Említetted a The Bay televíziós producerét és rendezőjét, Gregori J. Martin nevét, aki nemcsak közeli kollégád, hanem barátod is, szinte már a testvéred. Mióta ismeritek egymást?
Tizenkilenc éves korom óta. Egészen egyszerűen egy nap besétált anyám galériájába, Marina del Reyben. Ez volt az az időszak, amikor nem voltam biztos abban, hogy mit akarok csinálni. „Gördeszkázzak vagy színészkedjek?” Nagyon szerettem gördeszkázni, de azt is éreztem, hogy már nincs bennem az iránta érzett valódi szenvedély. Amikor előre tekintettem a harmincas éveimre, azt láttam, hogy nem feltétlenül akarnám, hogy a profi gördeszkázás legyen a szakmám. Sokat vívódtam, és ekkor lépett be Gregori az életembe. Pályakezdő színészeknek tartott workshopokat, és valamit meglátott bennem, képzést ajánlott. Az első óra után másnap azt mondta: „Tudod mit, tényleg kezdhetsz ezzel valamit.”
Hogyan kaptad meg a The Bay főszerepét ?
A következő dolog, ami ezután történt, hogy Gregori nekem ajánlotta a The Bay főszerepét. Tudtam, hogy ez már nem próba, ez élesben fog menni, és kicsit meg is ijedtem a feladattól. Gregori viszont biztatott, és azt mondta, hogy „Meg fogod tudni csinálni, mert tudom, hogy ez a karakter te vagy.” Nagyon komoly helyzet volt, mert a szerepet eredetileg Gregori unokatestvére játszotta volna, aki váratlanul meghalt… Az járt a fejemben, hogy a család éppen most veszített el valakit, és ha nem végzek jó színészi munkát, azzal ennek a fiúnak az emlékét becstelenítem meg. Nagyon hitelesnek kellett lennem, ezért Los Angelesből New Yorkba költöztem, és ott éltem öt hónapig, hogy megismerjem a várost a sorozathoz. Közben családtaggá váltam Gregori családjában. Ez az időszak megváltoztatta az életemet. Utólag nagyon hálás vagyok érte.
Gregori gyökerei miatt forgattátok a The Bay hetedik évadját Puerto Ricón?
Igen. Gregori büszke a gyökereire. Igazából én forgattam ott először Bruce Willisszel, és ő meglátogatott a forgatáson. Így azt hiszem, én inspiráltam. Nagyon élveztem mindkét forgatást, Puerto Rico a földi paradicsom, ami a kamerán keresztül át is átjön. A forgatás után volt egy kis időnk szétnézni a szigeten.
Jelenet a Kereszttűzben című filmből
Milyen volt Bruce Willisszel forgatni?
Partnerként kezelt és nagyon lojális volt velem végig. A nagy korkülönbség ellenére sem bánt velem úgy, mintha a mentorom vagy a tanárom lenne. Igazi kollegiális viszony volt köztünk az egész forgatás alatt, úgyhogy nagyszerű volt vele forgatni.
A The Bay sorozattal nemrég megnyertétek a Burbank Filmfesztivált, és már több Emmy-díjad is van otthon. 2021-ben sok színész nyilatkozott úgy, hogy már nem sok értéke van számára a díjaknak. Mit jelentenek számodra ezek az elismerések?
Szerintem ez óriási megtiszteltetés. Valakinek lehet nagy rajongótábora, ami nagy dolog, de szerintem nagyon fontos, hogy a szakma is elismerje azt, amit csinálsz. A kemény munkádat. Számomra ez nagyon sokat jelent.
Hol tartod a díjakat? Különleges helyük van az otthonodban?
Várj, megmutatom! Itt van egy. (Megmutatja.) A közelemben tartom, mert jó reggel felébredni és látni. Lehet, hogy nehéz nap vár rám és ez egy fontos emlékeztető, hogy jó úton járok, nem szabad letérni. Egyébként is szeretem a munkámat, de az Emmy-díj látványa tovább motivál és bátorít a folytatásra.
Ha csak egy kívánságod lehetne, mit kívánnál karácsonyra?
Szeretetet.
Nem jut belőle elég?
Ez egy jó kérdés… Szerintem senkinek nem jut belőle „elég”. Ez olyasvalami, amit megkaphatsz időről időre, de leginkább ez a létezésünk alapja. A szeretetből soha nem lehet elég. Én így érzem. A szeretet és a szerelem a legtermészetesebb emberi érzés a világon.
Fotó: Getty Images, Vida Virág
Olvass tovább!
