Az Eufória című sorozat sztárja egy elegáns, selyem Louis Vuitton ruhában érkezett meg a 2025-ös Golden Globe-díj-átadóra. A ruháját egy klasszikus Hollywoodot idéző bobfrizurával egészítette ki. Ám, ami igazán felkeltette az emberek figyelmet, az egy gyémántgyűrű volt, a színésznő azon a bizonyos ujján…
Az internet persze azonnal felrobbant a kérdések és spekulációk özönében. A felhasználók a gyűrűt látva meg vannak róla győződve, hogy Zendayát a legnagyobb titokban eljegyezhette párja, a szintén színész Tom Holland.
A két színész 2021-ben, a Pókember film forgatása után kezdett randizni, és azóta már többször is szárnyra keltek pletykák az eljegyzésükről A pletykákat eddig is általában egy új gyűrű feltűnése indította el, ám korábban Zendaya még maga hessegette el ezeket a híreket.
Zendaya Golden Globe-on viselt gyűrűje azonban a rajongók szerint más, mint az eddigiek voltak. A kialakítása és dizájnja pontosan olyan, akárcsak egy eljegyzési gyűrűé.
Tom Holland sem segített tisztázni a helyzetet, hiszen nem vett részt a 2025-ös Golden Globe-gálán. „Ez nem az én pillanatom, ez az ő pillanata” – mondta nemrégiben egy interjú során, amikor arról kérdezték, miért nem kíséri el gyakrabban Zendayát a rendezvényekre.
Akár valódi eljegyzési, akár csak egy divatos ékszer, Zendaya gyűrűje most már a 2025-ös Golden Globe egyik legtöbbet emlegetett momentuma.
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images