A brit királyi család húsvéti időszaka mindig tele van hagyományokkal, idén azonban Károly király és Kamilla királyné egy egészen rendkívüli döntéssel hívták fel magukra a figyelmet.
A királyi pár ugyanis Észak-Walesben vett részt az idei Royal Maundy szertartáson, ami önmagában történelmi jelentőségű lépésnek számít. Az eseményt ugyanis 800 éves története során mindössze másodszor rendezték meg Walesben, az első ilyen alkalom még 1982-ben volt.
Az idei ceremóniát csütörtökön rendezték meg, és már a helyszínválasztás is komoly figyelmet kapott az Egyesült Királyságban. A BBC beszámolója szerint a Church in Wales stratégiai igazgatója, Grahame Davies úgy fogalmazott, hogy „óriási jelentősége van” annak, hogy a szertartást most először Észak-Walesben tartják.
A St. Asaph-székesegyház püspöke, Gregory Cameron pedig arról beszélt, hogy kissé idegesen készült az „ősi” szertartás vezetésére, amelyet még 1210-ben János király alapított, és amely Jézus utolsó vacsorájának állít emléket.
A 77-es szám idén fontos szerepet kapott
A szertartás egyik legmeghatóbb része idén is az volt, amikor Károly király, aki hamarosan először láthatja majd az unokáit, átadta a hagyományos Royal Maundy-ajándékokat. A monarcha összesen 77 férfinak és 77 nőnek nyújtott át elismerést, mégpedig azoknak, akik kiemelkedő keresztény szolgálatot végeztek, illetve sokat tettek saját közösségükért. A szám természetesen nem véletlen: a 77 egyben a király életkorára is utal. A megajándékozottak két erszényt kaptak, bennük az úgynevezett „Maundy money”-val, vagyis a ceremónia hagyományos pénzadományával.

A felvételeken Károly király mosolyogva üdvözölte a jelenlévőket, kezet fogott jókívánságokkal érkező családokkal és gyerekekkel, sőt a szertartás alatt énekelni is látták.

Károly király még énekelt is
Nem véletlen, hogy épp Wales kapott ekkora szerepet
A helyszínválasztás a királyi család szempontjából is erősen szimbolikus. Wales különösen fontos szerepet játszik a monarchia történetében, hiszen a walesi herceg és hercegné cím a brit trónörökösökhöz kötődik. Jelenleg ezt a címet Vilmos herceg és Katalin hercegné viselik, akik 2022-ben kapták meg a megszólítást. Azelőtt maga Károly király volt a walesi herceg, míg Kamilla 2005-ös házasságkötésük után lett walesi hercegné. A cím legismertebb korábbi viselője természetesen Diana hercegné volt.
Amióta megkapták ezt a rangot, Vilmos és Katalin több alkalommal is ellátogattak Walesbe, így az idei húsvéti szertartás helyszíne az ő jelenlegi szerepük miatt is különösen jelentősnek számít.

Vilmos walesi herceg és Katalin walesi hercegné március 25-én
Bár az idei esemény fókuszában Károly király és Kamilla álltak, sokan rögtön arra is felfigyeltek, milyen hangsúlyos szerepet kapott most Wales a királyi ünnepi hagyományokban.
A királyi család ünnepei
A brit uralkodócsalád életében az olyan ünnepek, mint a húsvét vagy a karácsony, nemcsak vallási, hanem erősen protokolláris és családi jelentőséggel is bírnak. A tavalyi karácsonyi időszakban például Vilmos herceg, Katalin hercegné és három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg is részt vettek a hagyományos karácsonyi sétán, ahol a rajongókkal is több megható pillanatot osztottak meg.
Az ötfős család emellett jelen volt az angliai St. Mary Magdalene-templom karácsonyi istentiszteletén is, korábban pedig a gyerekek feltűntek a Westminster Abbey-ben rendezett éves „Together at Christmas” kórusszolgálaton is.
Most pedig úgy tűnik, hogy a királyi család húsvéti hagyományai is új hangsúlyt kaptak méghozzá egy olyan történelmi gesztussal, amelyre nyolc évszázad alatt alig akadt példa.
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images