Az egész sajtót bejárta Demi Moore 2025-ös Golden Globe beszéde, leginkább azért, mert a színésznő a hollywoodi filmipar számos visszásságára mutatott rá benne. A 62 éves színésznő – aki A szer című filmben nyújtott alakításáért nyerte el a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat – először elmondta, hogy életében először kapott bármilyen szakmai díjat, noha már több mint 45 éve van a szakmában.
Demi Moore aztán azzal folytatta, hogy harminc évvel ezelőtt egy producer közölte vele, ő csak egy „popcorn”-színésznő, vagyis olyan színész, akinek nincs tehetsége a komplexebb vagy drámai karakterek megformálásához, és csupán a közönségsiker „popcorn”-mozikban juthat neki szerep. A színésznő maga is internalizálta a megalázó kijelentést és elkönyvelte magában, hogy ő sosem lehet díjnyertes színésznő, legfeljebb sok pénzt hozó, népszerű produkciók sztárja. Ez olyannyira mély nyomot hagyott Demi Moore-ban, hogy néhány éve már abba is beletörődött, hogy véget ért a karrierje, kihozta magából, amire képes volt. Ekkor találta meg A szer forgatókönyve, amivel ahogy fogalmaz, az univerzum azt üzente neki, hogy „ez még nem a vége”, és végül sikerült is széles kritikai- és közönségsikernek számító, most már ráadásul hivatalosan is díjnyertes alakítást hoznia.
Kiderült: Andy Vajna alázhatta meg Demi Moore-t
Demi Moore maga nem fejtegette tovább a beszédben említett múltbeli traumáját, az IndieWire azonban később kiderítette, hogy Andy Vajna lehetett az ominózus producer, aki annak idején beszólt a színésznőnek. Demi Moore és Andy Vajna valóban dolgoztak együtt az 1995-ös A skarlát betű adaptáción, így nem kizárt, hogy a közös munka során hangzott el a magyar sztárproducer szájából a bántó kijelentés.
Demi Moore korábban valóban olyan „könnyedebb” filmekben játszott, mint például a Ghost, a Sztriptíz vagy a Charlie angyalai, a 2024-es testhorrorral viszont egészen új oldalát tudta megmutatni a közönségnek.
Forrás: IndieWire Fotó: Getty Images