Súlya miatt támadják a Szellemekkel suttogó 46 éves színésznőjét – Jennifer Love Hewitt a bántások ellenére is ragyogott a vörös szőnyegen

2025. július 19.
Az embereknek úgy tűnik, továbbra is nehezükre esik elfogadni a tényt, miszerint a nők is megöregednek. A Szellemekkel suttogó című sorozat egykori sztárja, Jennifer Love Hewitt saját bőrén tapasztalta meg, mennyire mérgező a nőkkel szembeni kettős mérce.
Jennifer Love Hewitt a vörös szőnyegen

Miközben Hollywoodban ismét a heroin chic, azaz a csontsoványság divatja hódít a szemaglutid hatóanyagú fogyasztószereknek köszönhetően, úgy látszik, hogy már az is kockázatos lépésnek számít, ha valaki szembemegy az árral, és fel meri vállalni a vörös szőnyegen nem feltétlenül tökéletes, nádszálvékony alakját. Így tett Jennifer Love Hewitt is, a kilencvenes évek ikonikus színésznője, aki egy elegáns, fekete, testhez simuló ruhában jelent meg a Tudom, mit tettél tavaly nyáron legújabb, 2025-ös folytatásának premierjén.

A most 46 éves sztár, aki annak idején a film eredeti, 1997-es változatában is főszerepet játszott, néhány kritikus hang szerint „túlságosan bátran” vállalta fel nőies alakját. Hogy ez pontosan mit jelent, azt mi sem igazán értjük. Vajon a kritikusok azt vártak volna, hogy Jennifer Love Hewitt egy zsákban rejtegesse magát,  nehogy – az egyébként teljesen rendben lévő – alakjával felhívja magára a figyelmet?

Bárhogy is legyen, szerencsére az internet népe nem hagyta szó nélkül a bántó megjegyzéseket – a rajongók gyorsan és határozottan kiálltak a színésznő mellett.

Jennifer Love Hewitt visszatért a filmvászonra

Jennifer Love Hewitt ismét Julie James bőrébe bújt, akit először 1997-ben láthattunk a slasher-klasszikusban. 

Jennifer Love Hewitt a vörös szőnyegen

Jennifer Love Hewitt a vörös szőnyegen

A premier helyszíne a Los Angeles-i United Theater on Broadway volt, ahol Hewitt mellett feltűnt a film több régi és új szereplője is – köztük Freddie Prinze Jr., valamint felesége, Sarah Michelle Gellar. Bár mindketten szerepeltek az eredeti filmben, Gellar karaktere, Helen Shivers az 1997-es rész végén életét vesztette. Prinze Jr. viszont most újra eljátssza korábbi szerepét.

Érdekesség, hogy míg őszülő halántékával Freddie Prinze Jr. is látványosan megváltozott, az ő külseje senkinek sem tűnt fel. Neki senki nem rótta fel az öregedését. Elentétben Hewitt-tel, akinek testét azonnal célkeresztbe állították.

Jennifer Love Hewitt alakját támadták

Bár néhány kommentelő bántó megjegyzéseket tett Jennifer Love Hewitt megjelenésére – például azt rótták fel neki, hogy 46 éves, háromgyerekes édesanya létére „már nincs tinédzseralkata” –, a rajongók azonnal reagáltak a bántásokra.

Egy felhasználó így fogalmazott: „Képzeld el, hogy felnőtt férfiként egy középkorú, gyerekes nőre nézel, és az első gondolatod az, hogy már nem úgy néz ki, mint 20 évesen. Hát gratulálok!”

Mások dicsérték a színésznő természetességét: „Jól néz ki, és még mindig gyönyörű” – írta valaki, míg egy másik kommentben ez állt:
„Végre valaki, aki nem fogyasztószert szed, hanem valódi.”

Nem úgy nézek ki, mint régen” – őszinte vallomás az öregedésről

Jennifer Love Hewitt már tavaly decemberben is reflektorfénybe került, amikor The Holiday Junkie című karácsonyi filmjét – melynek főszereplője és rendezője is volt – promózta egy sajtókörút során.

Jennifer Love Hewitt 1997-ben

Jennifer Love Hewitt 1997-ben

A Fox News Digitalnek adott interjúban őszintén beszélt arról, milyen érzés volt felnőni a nyilvánosság előtt, majd megöregedni ugyanott:

„A kor az kor. A nők a negyvenes éveikben érik el az igazi önelfogadást, és ez valami gyönyörű.”

Hozzátette: „Úgy tűnik, sokaknak nehéz elengedni azt a képet, hogy én a húszas éveimben milyen voltam. De én már nem úgy nézek ki – és ez így van rendjén.”

Forrás: AOL Fotó: Getty Images