39. alkalommal kerül megrendezésre idén a Mesterségek Ünnepe. Augusztus 17. és 20. között látogatnak el az érdeklődők a Budai Várba, hogy megtekintsék a Kárpát-medence legnagyobb kézműves fesztiválját.
A rengeteg érdeklődő között volt Rúzsa Magdi is. Az énekesnő családi napot tartott és három gyerekével, valamint férjével, Simon Vilmossal fedezte fel a fesztivált.
Rúzsa Magdi elszántan védi gyerekeit a nyilvánosságtól, ezért ha meg is oszt róluk fotókat a közösségi médiában, az arcukat sosem mutatja meg, ám ettől még nem kevésbé édesek a róluk készült fotók!
Döbbenetes, hogy a hármas ikrek nemrég múltak háromévesek! A képek tanúsága szerint, a fiúk, Keve és Zalán nem tágítottak édesanyjuk mellől. Egyikük az énekesnő karjában ült, a másik pedig mellette állt. Testvérüket, Lujzit az édesapja terelte, aki hihetetlenül bájos a kék, fehér mintás ruhájában, és hosszú, hullámos loknijai elvarázsolták a rajongókat. Rúzsa Magdi is fantasztikusan festett a fehér alapon piros csíkos ruhájában és kalapjában. Lapozd át a galériát!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 38 éves Rúzsa Magdi nemrég arról posztolt, hogy ikrei a nagymamájuknál töltik a vakációt. A képek alapján úgy tűnik, rengeteg mókában és szórakozásban volt részük a gyerekeknek.
Nem is olyan régen a Nők Lapja magazinnak adott interjúban Rúzsa Magdi elárulta, hogy férje miként kezeli a hármas ikrekkel járó kihívásokat. Az énekesnő szerint Simon Vilmos ugyanúgy kiveszi a részét a gyerekekkel járó feladatokból, mint Magdi, így nem érzi magát egyedül a csatákban.
Forrás: Instagram, Fotó: Central archív