Selena Gomez igazi álomlánybúcsút tartott Cabo San Lucasban, ahová legközelebbi barátnői kísérték el őt. A 33 éves énekesnő esküvőjének időpontja most már szinte karnyújtásnyira van. Szeptemberben mondja ki az igent párjának, Benny Blancónak, Instagramon mutatott meg néhány izgalmas pillanatot a buliból.
A fotókon Selena fátyolban, gyöngyökkel díszített ruhában és bikiniben is szemmel láthatóan élvezi a barátaival töltött önfeledt időt hajókázva, tánc közben és a tengerparton is. A dekoráció pedig szintén tökéletesen illeszkedett az alkalomhoz: szívecskés lufik és „bride”, azaz „menyasszony” felirat várta a szobában az énekesnőt, érkezéskor pedig mariachi zenészek fogadták.
Decemberben került sor a lánykérésre
Blanco tavaly decemberben kérte meg Gomez kezét, miután már több mint egy éve randiztak. Az énekesnő 2023 júniusában kezdett randizni a zenei producerrel, először titokban. Fél évvel később vállalták fel a kapcsolatukat, 2024 decemberében pedig bejelentették az eljegyzésüket.
Blanco a Rolling Stone-nak mesélt arról, miért tartották titokban a szerelmüket az elején:
„Ez nem olyasmi, hogy randizol valakivel pár hétig, aztán azt mondod: ‘Oké, viszlát.’ Lassan haladtunk. De egy ponton már nehéz volt csak a négy fal között vacsorázni, maszkban ülni és kocsiban bujkálni.”
Azt is elmondta, hogy szinte azonnal tudta: feleségül fogja venni.
„Egyszerűen tudtam. Teljesen más érzés. Tudom, hogy Sel már ébredéskor azon gondolkodik: ‘Hogyan tehetném jobbá Benny napját?’ És én is ugyanezt teszem.”
Forrás: Daily Mail, Fotó: Getty Images