Miller Dávid tegnap este motiváló posztot tett közzé Instagramon, amelyben azt írta, készen áll a mai meccsre: a felkészülése során mindent megtett, nem foglalkozik már félelmekkel vagy kétségekkel, a ringben szeretne bizonyítani. Az elmúlt időszakról is mesélt: elmondta, hogy régóta vonzódik a küzdősportokhoz, korábban soha nem vállalta be teljes erőbedobással, most viszont nincs visszaút. A cél az, hogy ne csak show legyen, hanem egy mérhető, igazolt teljesítmény. Dávid azt is kiemelte posztjában, hogy hisz benne, tud fejlődni, és hozni akarja azt a formáját, amelyről sokan beszélnek — nemcsak a „nevek” miatt, hanem mert számára is fontos a saját megmérettetés.
A poszt így szólt: „Nem hiszem, hogy valaha hozzá lehet szokni ehhez a nyomáshoz. De azt hiszem, meg tudjuk tanulni kezelni. a nyomás és a stressz úgyis régi cimborák már, bár egy kicsit hektikus a kapcsolatunk. Holnap harcolni megyek, harcolni fogok. Első ellenfelemet ugyan nem ismerem jól, de úgy képzelem, hogy inkább ott hagyja pár fogát, mintsem hogy kikapjon. Nagyon helyes. Én is. A fejemben már megvan az ellenszer, meglátjuk, hogy sikerül beadni.👀
Látom, hogy szurkoltok, hogy féltetek, hogy izgultok, de higgyétek el, minden úgy lesz, ahogy lennie kell🙂↕️ én mindent megtettem, @ferenc.urban.946 @sarcianicola mi mindent megtettünk!😤💪🏼 holnap találkozunk, gyertek velünk🕊️”

Miller Dávid nem aggódik a mai Sztárbox meccse előtt
Teljes erőbedobással
Miller Dávid korábban soha nem tartozott a konfliktuskereső típusok közé, de mindig is vonzották a küzdősportok. A Sztárboxban most először adja át magát teljes erőbedobással ennek a világnak. Mint elárulta, a felkészülés során nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is kemény munkát végzett, hiszen a férfi könnyűsúlyú kategóriában nincs könnyű dolga. Ellenfele, Richter József szintén komolyan veszi a feladatot, így igazi, éles összecsapásra számíthatunk.

Miller Dávid nem aggódik a mai Sztárbox meccse előtt
A ma esti Sztárbox meccsei
A Sztárbox közönsége nemcsak Miller Dávid meccsére készülhet. A férfi középsúlyban Kamarás Iván és Lotfi Begi csap össze, a nehézsúlyban pedig Radics Peti és Lakatos Laci feszül egymásnak – ez utóbbit sokan az este legnagyobb párharcának tartják. A női könnyűsúlyban is látványos összecsapásokat ígér az RTL show-műsora, Szorcsik Viki és Gáspár Evelin mérkőznek meg a ringben.
Fotó: RTL/Sztárbox/Udvardi Attila, Sallak Dóra