- Borbély Alexandra 40. születésnapján megható fotót osztott meg 80 éves nagymamájával, aki fontos szerepet töltött be a gyerekkorában.
- A színésznő korábban arról is mesélt, milyen női mintát jelentett számára a nagymamája, akitől többek között a nőies megjelenés szeretetét is hozta.
- A családi hasonlóságra Trokán Nóra is felfigyelt, aki a fotóhoz kommentet írt.
Borbély Alexandra születésnapja alkalmából olyan családi felvételt osztott meg követőivel, amelynek különleges jelentősége van számára. A fotón nagymamájával látható, a képhez pedig ezt írta: „A nagymamám is megünnepelte az unokája 40. születésnapját, nincs is ennél szebb nekem.”
A bejegyzéshez sorra érkeztek a hozzászólások. Trokán Nóra például röviden, de annál beszédesebben fogalmazott: „Copy/Paste Mama vagy ❤️”.
A fotót látva valóban feltűnő a hasonlóság, ám Alexandra korábbi interjúiból az is kiderül, hogy nagymamája ennél jóval fontosabb szerepet tölt be az életében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Borbély Alexandra a nagymamájával nőtt fel Nagycétényben
Borbély Alexandra a szlovákiai Nyitrán született, gyermekkorát pedig a közeli Nagycétényben töltötte. A kis felvidéki településhez a mai napig erősen kötődik, és korábban arról is beszélt, hogy nagymamája a gyerekkorának szerves része volt, már kislányként különlegesnek látta őt.
Együtt éltek, így tőle is szerzett mintát arra, milyen nőként, feleségként és családanyaként élni – a színésznő számára máig emlékezetes kép, hogy nagymamája még a kertbe is magas sarkú cipőben ment ki.
Töltsük ki a magyar híresség kvízt!
Vajon a fiatalkori képeken hány legendás színészt és énekest ismerünk fel? Nézzük meg a tíz kérdésben található képeket, mindegyiknél három lehetőség közül tudjuk kiválasztani a helyes választ. Hány pontot érünk el a kvízen?
A magas sarkú cipő szeretetét is tőle hozta

Borbély Alexandra a berlini filmfesztiválon, 2017-ben.
Borbély Alexandra korábban arról is beszélt, hogy a nőies megjelenéshez való vonzalma már egész fiatalon megmutatkozott. Gimnazistaként is szeretett magas sarkút viselni, amit részben édesanyjától hozott, de a nagymamája alakja is erős emlékként élt benne.
Nagymamája azonban nem csupán a megjelenésével volt számára példa. Alexandra elmondása szerint idősebb korában is aktív életet él: reggel hatkor kel, háromfogásos ebédet főz, kalácsot és süteményt süt, kertészkedik.
Alexandra nagypapája 44 éves korában halt meg, nagymamája azóta egyedül él.
Nagymamája a szlovák nyelv tanulásában is segítette
Borbély Alexandra felvidéki magyarként nőtt fel, gyerekkorában a magyar mellett a szlovák nyelvvel is meg kellett ismerkednie.
Korábban arról mesélt, hogy a nagymamája esténként magához hívta, és azt mondta neki, hogy egy kicsit szlovákul fognak tanulni. Alexandra gyerekként még nem értette, miért van erre szüksége, később azonban a nyelvtudás természetes része lett az életének.
2025-ben már a dédunokái is felköszöntötték a 80. születésnapján Borbély Alexandra nagymamáját
A nagymama 2025 februárjában töltötte be a 80. életévét, amelyet a család együtt ünnepelt Szlovákiában. Borbély Alexandra akkor az ikerlányaival, Elzával és Franciskával utazott haza, hogy felköszöntse őt.
A színésznő és családja rendszeresen visszatér Nagycéténybe, a helyi búcsún is részt vesznek, így a kislányok találkozhatnak azzal a felvidéki közeggel, amelyben édesanyjuk felnőtt.
Forrás: Instagram / Borbély Alexandra Fotó: Getty Images