Szinetár Dóra mosolyogva, lehunyt szemmel öleli magához a rózsaszín ruhába bújtatott kisbabát legújabb Instagram-fotóján. A színésznő ezzel a meghitt képpel jelentette be, hogy nagymama lett: megszületett legidősebb fia, Lőcsei Márton kislánya, Panka. A fotót IDE kattintva tudod megnézni!
Korábban ultrahangfelvételekkel osztotta meg követőivel, hogy fia ősszel apai örömök elé néz. Most pedig már a karjában tarthatja az unokáját.
Szinetár Dóra: „Az én Marci fiam Apuka lett”
A színésznő néhány személyes mondatot fűzött a közös fotóhoz. Ezekből kiderül, hogy az unokája érkezése mellett fia apává válása is mélyen megérinti.
„Nagymama lettem. Leírhatatlan érzés. De ami ennél is szebb és boldogságosabb, hogy az én Marci fiam Apuka lett” – írta, majd a család új tagját is köszöntötte: „Isten Hozott kicsi Panka!”
Szinetár Dóra ritkán enged betekintést családja legintimebb pillanataiba. Bár időről időre megoszt közös képeket a gyermekeivel, igyekszik óvni a magánéletüket. Ezúttal azonban követőivel is megosztotta a nagymamaság örömét.

Szinetár Dóra és férje Makranczi Zalán
Fia az egyik legnagyobb tanítója
Lőcsei Márton 1996-ban született, Szinetár Dóra és első férje, Lőcsei Jenő közös gyermeke. A színésznő korábban többször beszélt arról, hogy legidősebb fia mellett ő maga is sokat változott, formálódott. Egy születésnapi bejegyzésében az élete egyik legnagyobb tanítójának nevezte Marcit.
Bár művészcsaládban nőtt fel, Márton civil pályát választott, és kerüli a reflektorfényt. Érdeklődése a társadalmi kérdések, a környezetvédelem és az etikus vállalkozások felé fordult.
Szinetár Dóra háromgyermekes édesanya: lánya, Zorka a Bereczki Zoltánnal kötött házasságából született, legkisebb fiának, Benjáminnak pedig jelenlegi férje, Makranczi Zalán az édesapja. A színésznő számára fontos, hogy tiszteletben tartsa gyermekei önállóságát, és elfogadó családi légkört teremtsen számukra.
A kollégák is szeretettel köszöntötték Pankát
Az örömhírhez több pályatárs is gratulált. Liptai Claudia a kislány nevéhez kapcsolódva írta: „A Panka igazán szerencse lánya név! Csodás életet!”
Köllő Babett humoros bókkal köszöntötte Szinetár Dórát: „A legdögösebb nagyi cím máris a tied! Nagyon gratulálok”, Gryllus Dorka pedig rövid jókívánságot hagyott a fotó alatt: „Isten hozta”.
Fotó: Olajos Piroska, RTL/ Sajtóklub