Multikolor kedvenc butikfesztiválunkon A Paloznaki Jazzpiknik idén is a balatoni nyár legnagyobb várományosa!
A házasság kérdéseit boncolgatja a Szegedi Kortárs Balett – interjú Juronics Tamás művészeti vezetővel A Szegedi Kortárs Balett egy házassági minitörténetekből szőtt vadonatúj darabbal készül. Interjú Juronics Tamás művészeti vezető, koreográfus-rendezővel.
Egész nyáron, négy állandó balatoni helyszínen vár a Kultkikötő A Kultkikötő legénysége idén is olyan művészeket hívott vendégül, akik garantálják a minőségi kikapcsolódást. Két hónapon át, négy állandó balatoni helyszínen.
Közel 3000 programmal indul a jövő héten a 33. Művészetek Völgye Fesztivál Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja két hét múlva nyitja meg kapuit. Július 19. és 28. között közel háromezer program közül válogathatunk majd.
„A néptánccal át lehet ugrani 20 randit” – a Budapest Park megmutatja, mitől menő a népzene A Budapest Park öt éve, Szabó Balázzsal szervezte meg az első táncházát. Most Berecz István táncművész-koreográfus fejtegeti, mitől menő táncházba járni.
Július 3-án kezdődik a Kolorádó, fellép a Carson Coma és Deva is Minden idők legszínesebb Kolorádója várható idén július 3. és 6. között. A nagykovácsi erdőben fellép a Carson Coma és Deva is.
„Mindenki színháza lettünk” – Szeptemberig várja vendégeit a Margitszigeti Szabadtéri Színpad A Margitszigeti Szabadtéri Színpad szeptemberig várja vendégeit. Bán Teodórával, a színház ügyvezető igazgatójával és művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Teljes a Balaton Sound zenei programja, július 3-án startol a fesztivál Féltucat zenei helyszín, két nagyszínpad és partidömping összesen közel 200 fellépővel. A fesztivál július 3-án startol és vasárnap hajnalig tart.
Mesés környezetben szórakozhatunk Nagymaroson Meseszép környezetben, gazdag összművészeti programmal hívja a kultúra szerelmeseit Nagymarosra június 20. és 23. között a VéNégy Fesztivál.
Extravagáns, színes és szupermodern művekkel rúgja be a nyarat a Virág Judit Galériában Extravagáns és modern kiállítással jelentkezik a Virág Judit Galéria. Május 31-től Vető Orsolya Lia fiatal festőművész kreációit láthatják az érdeklődők.
Gyereknapi programok egy helyen – Nyitott szertáraktól a művészetig A gyereknap nem azt jelenti, hogy a szülők nem érezhetik jól magukat a különböző programokon!
Brazil sztárkoreográfus érkezik a Trafóba Lia Rodrigues neve mára fogalommá nőtte ki magát a kortárs tánc kedvelőinek körében. Május 30-án és 31-én Bűvölet című előadásával zárja az idei színházi évadát a Trafó.
Valóra vált álmok a színpadon Két válságban lévő, perifériára szorult színésznő elhatározza, hogy változtat az életén. A Megváltó című darabban Halmos Fatime és Záhonyi Enikő látható május 21-én.
A nyári vitorlásszezont Bujtor István-emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei Bujtor István személye összefonódott a Balatonnal. Szenvedélyes vitorlázó volt, és megteremtette saját balatoni alteregóját, Ötvös Csöpit.
Kiderült, kik lépnek fel a 12. Paloznaki Jazzpikniken A 12. Paloznaki Jazzpiknik idén is a balatoni nyár egyik legnagyobb várományosa: augusztus 1-3. között rendezik meg a szőlőhegy oldalában.
A legjobb programok a Föld napjára – 2024. április 22. Mutatunk rengeteg remek programot, amik a környezettudatossággal és bolygónkkal kapcsolatosak a Föld napja alkalmából!