Megérkezett az AGNESKOVACS leather design új kollekciója

2015. június 11.
Kovács Ágnes új kollekciójának megalkotásakor egyik kedvelt inspirációs forrásából, a hidakból merített ihletet.

Bonyolult szerkezeti felépítésük és összekötő funkciójuk egyedi módon jelenik meg a táskákban. A magas minőségű bőrhöz japán akácfa-elemek csatlakoznak minden darabon. Ez a látvány mellett funkcionálisan is hangsúlyos, ugyanis a hajtogatott szabásminta rögzítésén keresztül átkötő elemként is szolgál.

„Lassan 8 éve élek Budapesten, számomra a hidak jelentik az egyik legnagyobb inspirációt a városban. A hidak kapcsán a monumentalitás egyfajta kétellyel, félelemmel párosul bennem, hiszen a stabil szerkezet alatt a folyó állandó mozgásban van. Ez az ambivalencia egy felhőtlen szabadságérzetet generál, amelynek segítségével kiléphetünk kicsit a mindennapokból – ez számomra a „híd élmény”.

A bőr és a fa kettőse mellett nagy hangsúlyt kaptak a kontrasztok a kollekció színeiben is, ennek eredménye a bézs és a fekete páros. Előbbi egy visszafogott, érzelmes és naturális stílust képvisel, míg a fekete nagyon határozott karaktert ad a táskák sziluettjének. A kontraszt utal két világ összekötésére, két távoli pont harmonikus áthidalására,

A PONS kollekció megtalálható lesz a Black Box Budapest üzletében, a Rododendron Art and Design Shopban és a Mono art and designban is.

Elérhetőség: www.agneskovacs.hu, Facebook/agneskovacs.leather.design

A galériáért kattints a képre!


Fotó: Károlyi György – Flashback
Modell: MATE – WAM models, Kertesi Adrienn
Haj és smink: Pásztor László
Styling: Horváth Otto