Kortárs, ékszer, divat

2016. február 04.
Domokos Dóri egyedüli magyar tervezőként képviselte a hazai dizájnszcénát egy nemzetközi ékszerkiállításon. Mennyire átjárható az út kortárs ékszer és divatékszer között? Van-e sajátos íze a közép-európai dizájnnak? Vele és a kiállítás egyik főszervezőjével, Jana Seliskarral beszélgettem.

Tavaly decemberben egy szlovéniai galériában, a Hisa na koncu tunelában megrendezett nemzetközi ékszerkiállításon Domokos Dóra, a Delacier tervezője képviselte a hazai dizájn- és divatszcénát. A „ház az alagút végén” névre hallgató kulturális központban 2015. december 3. és 30. között megrendezett nemzetközi kiállítás keretén belül egy szakmai testület 12 ékszertervező munkáit választotta ki.

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy óriási sikereket ért el a még csupán 2 éve fennálló ékszermárka: a kranji kiállításon kívül bemutatkozott már Maastrichtben, a holland FashionClash fesztiválon, írtak róla egy kuwaiti magazinban és a brit Vogue aktuális számában is szerepel egy nyaklánca. „A 100. születésnapjuk alkalmából kerestek meg – még csak 2 éves a márka, ezért mindenképpen óriási elismerés, hogy a Vogue csapata választotta ki a munkáimat, hisz annyi fiatal, feltörekvő tervezőről hallani világszerte” – meséli Dóra.

De hogyan látja a kiállítás egyik főszervezője a magyar Delaciert? „Dóra munkái nagyon különlegesek és egyediek. A darabok formái minimalisták és egyszerűek, ezek ellenére szembetűnőek és nagyon modernek. Az ékszerei olyan emberért kiáltanak, aki tudja viselni őket. Ahogy megfigyeltem, rengeteg embernek tetszettek a darabjai, viszont kevesebben vásároltak tőle a kiállítók vásárán– amellett, hogy karakteres viselőt kívánnak, azzal is összefügg, hogy sok embernek még amolyan kreatív és dizájnnevelésre van szüksége” – emlékezik vissza Jana Seliskar, a kiállítás egyik főszervezője.

Létezik vajon közép-kelet-európai dizájn? A divattervezés terén ezt már többen feszegették. Hogy látja ezt Jana? „A globalizációnak »köszönhetően« egyre kevesebb ilyen specifikus íz és inspiráció lelhető fel. Egyre kevesebb a hagyományokhoz, vagy régiókhoz köthető dizájn. Mindemellett a gyökerekhez való kapcsolódás, a helyi hagyományokból való ihletnyerés az, ami élesen megkülönböztet egy amerikai és egy európai alkotót. Olyan, hogy kifejezetten közép-kelet-európai dizájn véleményem szerint nincs. Valahol most már mindannyian ugyanabban a környezetben élünk.”

A kiállító tervezők, ötvösművészek nagy része a kortárs ékszerművészethez köthető, azonban a koncepcióba gyönyörűen beleillettek a Delacier-darabok, anélkül, hogy bárki is azt érezné, hogy kilógnak a többi kiállított munka közül. Ezek szerint könnyebb lenne az átjárás a divatékszer és a kortárs ékszer között, mint ahogy gondoljuk? „Számos példát láttunk már arra, hogy egy-egy kortárs alkotás a divatékszer kategóriájába kerül. Ha megalkotnak egy nagy, látványos, technikában, anyagban, színben vagy akár textúrában különleges darabot, az divattá válhat és fordítva. Ez egy nagyon izgalmas folyamat” – mondja Dóra. Mi teszi kortárs műalkotássá az ékszert? Mi az a határ, ami elszigeteli valamilyen szinten a műalkotást és mondjuk a limitált példányszámban elérhető kiegészítőt? Az alapanyag? Készülhet kortárs alkotás akár szemétből is? Egy ezüstözött divat-kiegészítő máris „nemesebb”? „A koncepció az, ami szerintem meghúzza a határt műalkotás és divatékszer között. Ha például Romi Bukovec (aki szintén a kiállítók között volt) munkáit nézzük – az ő alkotása inkább formai kísérlet, játék, aminek a végeredménye egy ékszer. De persze ugyanúgy lehet »szellemi játszótér« egy divatékszer megtervezése is. Dóra munkáiban mindenesetre több komponens megtalálható, ami közel húzza őt a kortárs ékszer kategóriájához, mégis nagyon divatos marad” – vélekedik Jana a Delacier ékszerekről.

A decemberben megrendezett kiállítás csak a kezdete volt a kranji galéria jövőbeni terveinek, a szervezők egy fotókiállítás mellett már gőzerővel dolgoznak a márciusban nyíló, Childish things tárlaton, ahol a fiatalabb generáció kerül előtérbe. És az is biztos, hogy Domokos Dóriról is hamarosan hallunk még!

Fotók: Oláh Attila, Andraž Muljavec (Fotomorgana), Tjaša Eledhwen