Egyfajta kiváltságos érzés olyan dolgot birtokolni, amiből kevés van, legyen az autó, cipő, táska, ékszer, óra… Ha valami népszerűvé válik, annál többen akarják. Logikus lenne, hogy akkor annál többet gyártanak belőle, annál olcsóbb lesz, nemde? Ismerős az érzés, hogy vettél egy ruhát, büszkén lejtesz benne, majd meglátod valaki máson is? Igen, könnyen azon kaphatod magad, hogy szürkébbnek érzed magad a szürke egérnél is (már ha ilyen dolgok alapján ítéled meg magad). Divatos divatosnak lenni, de a legmenőbb, ha téged utánoznak. Te diktálsz. Ehhez a „kaszthoz” viszont kevesen tartoznak.
Ettől függetlenül van egy réteg, aki megveheti az „álmokat” is. Az elmúlt években egyre több (luxus)márka indított valamilyen perszonalizációs vonalat, ahol is személyre szabhatja a vásárló az általa választott terméket. Nem csak a színt választhatod ki, mint bármelyik webshopban, de belehímeztetheted a monogrammod, kiválaszthatod a díszítést, a bélés színét, vagy amit csak szeretnél… De tulajdonképpen nem erről szól a divat? Mi a divat? Az utca hangja? Vagy más? A divat nem az olcsó tömeggyártott termék, amit bárki bárhol megvehet. A divat – még ha változik is ez a rendszer – a kifutókon ölt testet. Nem a plázák által elérhető, sokszor ócska neonfénnyel megvilágított, izzadtságszagú próbafülkéiben. Divatdemokrácia? Ugyan. Gazdasági érdek, a vevőkör kiszélesítése. Te pedig annál lojálisabb leszel a márkához, minél inkább azt érzed, hogy „érted” dolgoznak. Annál nagyobb becsben tartod az adott tárgyat, minél inkább „neked készül”. Hisz vevők nélkül nem létezhetne egy cég sem.
Ami csak a tiéd
2010-ben a Louis Vuitton indította útjára a Mon Monogram szolgáltatást, amellyel a jól ismert – Speedy, Neverfull, Keepall és Pégase – fazonokat szabhatod személyre: megannyi árnyalat közül választhatsz, hogy milyen díszítse a táskád csíkját és neved kezdőbetűi is a kész darabon díszelegnek! Megannyi neves céget említhetnék még, ahol is személyre szabhatod a luxust: Goyard, Whistles, Aspinal és még sorolhatnánk… A Valentino MOC (My Own Code) 2013-ban indult: a Rouge Absolute Signature kollekció darabjaihoz kedvedre válogathatsz a betűk, szegecsek, szívecskék, békejelek és csillagok közt. Nosztalgikus érzés. Gyerekkorom karkötőit idézik, amikor is a műbőr alapra kedvedre fűzhetted ezeket a kis „tartozékokat”. A Burberry okos applikációja szintén 2013-ban debütált: a kifutóról egyenesen a küszöböd elé érkezik a termék, melyet jóval idő előtt, természetesen személyre szabva kaphatsz kézhez. A 2014-es őszi-téli kollekció modelljeire mindenki emlékszik, amikor a modellek a monogramjukkal díszített takaró-poncsókban lejtették végig a finálét, és a brit dovatóriás azóta is szezonról-szezonra él a perszonalizációval.
Láthatatlan luxus
Még ha manapság nagyobb figyelmet is kapnak ezek a kezdeményezések, mindig volt egy réteg, aki nem „dőlt be” a fast fashion tömegtermelésének (sőt, nagyon távol áll ettől). A bespoke pedig a „luxus csúcsa” – még a luxusmárkák kollekcióinál is exkluzívabb. Hisz egy-egy terméket nem a „felhozatalból” választasz, amit majd felmonogramoznak neked, hanem neked készül, úgy ahogy szeretnéd. Pont erre a hatásra apellálnak a luxusmárkák? A luxus mindig nézőpont kérdése. Nekünk tagadhatatlanul az a Louis Vuitton is.
A cikk folytatásáért kattints az ydea.blog.hu-ra.
