Hogyan kerültél ki külföldre?
Párizsba mentem művészettörténetet hallgatni, és franciául tanultam. Idegenvezető is voltam.
Hogyan kezdtél el érdeklődni a divat iránt?
Gyerekkorom óta ruhák vettek körül, anyukámnak menyasszonyiruha-szalonja van. A nagymamám és a dédmamám is ruhaorientált: az ő érzékenységük és szakértelmük nagy hatással volt a látásmódomra. Én vagyok az egyetlen a családban, aki nem varr. Mindig is érdekelt a divat, de nem akartam divattervező lenni: láttam a barátaim példáján, hogy mennyire nehéz sikeressé és ismertté válni.
Hogyan alakult a karriered?
A párizsi divathétre már régóta járok. Fotózások, videók készítésében is részt vettem. Filmforgatásokon is dolgoztam, szerveztem castingokat, foglalkoztam stílustanácsadással, voltam personal stylist is.
Suzy Menkes-szel, a Vogue International divatújságírójával.
Most pedig Genfben élsz.
A férjem ott él, olasz, és szintén a luxusiparban dolgozik. Korábban a Rolexnél dolgozott mint vezető tervező, most a Montblanc marketingigazgatója és művészeti vezetője. Amikor Genfbe költöztem, újra elgondolkodtam azon, mivel foglalkoznék, de továbbra is biztos voltam benne, hogy divattal és luxussal – írni róluk, és megmutatni a nagyvilágnak.
Az online magazinod, a MOGA japánul modern lányt jelent. Honnan jött az ötlet?
Mindig is szerettem az ázsiai kultúrát. Párizsban nagyon sok az ázsiai turista, lépten-nyomon megállítottak, hogy ezt a ruhát vagy azt a kiegészítőt hol vettem. Rájöttem, mennyire nyitottak ott az európai divatra, mennyire tetszik nekik a stílusom. Innen jött az ötlet, hogy e felé a célközönség felé orientálódjak – elsősorban nekik szánom az oldalt. Maga a „moga” egyébként az 1920-as években született, akkor sokat változott a képzőművészet: olyan nőkről kezdett el szólni, akik önállóak és anyagilag függetlenek. Városi nők, akik bárokba járnak, és imádják a divatot. A MOGA-hoz már 2-3 éve gyűjtöttem az anyagot. Nem akartam egyből belevágni, azt akartam, hogy profi és kiforrott legyen. Fotózásokat is szervezünk, editorialokat készítünk, több együttműködésen is dolgozunk, és a cikkekben magyar tehetségeket is szeretnék bemutatni.
A divatszakmában sok minden a kapcsolatokon múlik.
Ez igaz. Ápolni kell a kapcsolatokat. Nehéz bekerülni ebbe a szakmába, de ha már bent vagy, az ismerősök egymásnak adják a lehetőségeket.
Mire nem készít fel szerinted a magyar oktatás?
A kommunikációra. Az, hogy itthon bárki bármiről beszél, az külföldön jelentősen eltér ettől a normától. A magyarok nagyon személyes témákat is felhoznak. Az udvariasság, az egyensúly személyeskedés és professzionális hangvétel között nagyon fontos, főleg egy kapcsolatokon, ismeretségen alapuló szakmában.
Éreztél valaha ellenérzést akkor, amikor valaki megtudta, hogy magyar vagy?
Ha külföldi vagy, minden országban egy picit furcsán néznek először az idegenekre szerintem. Volt már, hogy láttam valakin egy halvány, erőltetett mosolyt, de nekem nincs ezzel problémám. Nem akarok senki másnak bizonyítani, csak magamnak. A saját elvárásaim szerinti maximumot akarom nyújtani.
Hazaköltöznél egyszer?
Igen, Budapest az egyik legszebb város. Ha adottak lennének ugyanazok a feltételek, akkor mindenképpen.
Szöveg: Dobos Emese Fotó: Fabien Normand
