Mikor mentél el Magyarországról?
17 évesen, a berlini fal leomlása után mentem ki Hollandiába. Tanulni akartam, úgy éreztem, itthon korlátozottak a lehetőségek a művészeti képzések terén. Balerinaként kezdtem – elsősorban a klasszikus balett érdekelt. Más volt, mint amit elképzeltem, és rá kellett jönnöm, hogy nem leszek nagy balerina. Aztán kortárs táncot tanultam, majd érdeklődni kezdtem a kortárs színház iránt is. Fokozatosan fordultam a vizuális tanulmányok, a fotó és a film felé.
A divat hogyan került képbe?
A divat világába Hollandiában csöppentem. Egy egyetemre jártam olyan dizájnerekkel, mint például a Viktor & Rolf tervezői. A holland látásmód lett az „esztétikai hátterem”, magamba szívtam a rájuk jellemző jellegzetes, extravagáns stílust.
Ma már New Yorkban élsz és dolgozol.
Másodéves egyetemistaként nyári kurzuson voltam New Yorkban – egy performance-on dolgoztunk. Már akkor teljesen magával ragadott a város energiája. Biztos voltam benne, hogy egyszer vissza fogok térni, és így is lett. Holland diákvízummal vállaltam munkát, így egyszerűbb volt, mintha Magyarországról mentem volna ki. Voltak kint ismerőseim, náluk ellakhattam pár hónapig. 300 dollárral a zsebemben érkeztem meg, mindenféle munkát elvállaltam a diplomámtól függetlenül. De szerencsés voltam, hamarosan saját kis lakást tudtam bérelni az East Village-ben, és folyamatosan egyre jobb munkáim akadtak. Aztán jött egy lehetőség, éppen akkor nyílt egy úttörő butik, a TG 170, amely kifejezetten a fiatal, feltörekvő dizájnerekkel foglalkozott. Ez a butikgaléria a Low East Side-on volt. Ekkor kerültem be igazán a divat vérkeringésébe: besétáltam az önéletrajzommal, és a kezdeti részmunkaidőből hamar teljes állás lett. Évekig dolgoztam ott asszisztensként, buyerként, volt, hogy fitting modellnek is be kellett ugranom (rajtam nézték meg a tervezők a ruháikat), és megismertem olyan New York-i divattervezőket, mint például Mara Hoffman.
A tanulást sem hagytad abba.
Nem sokkal később beiratkoztam az FIT-re (Fashion Institute of Technology) egy egyéves kurzusra. Kezdő tervezők lookbookjait stylingoltam…
Szerinted mi a legfontosabb a szakmádban?
Ismerni kell a szakmát kívül-belül. Mivel dolgoztam modellként is előtte, így a divat több szegmensérre is lett rálátásom. Ezek a tapasztalatok nagyon fontosak, előnyömre vált, hogy más szemszögből is képes voltam nézni a dolgokat. Stylistként fontos az is, hogy értsük a vásárlót. Tudnod kell a fogyasztó fejével gondolkodni, az alapok elsajátítása pedig elengedhetetlen. Sajnos nem sok mai stylist jártas a divattörténetben, nem ismerik a kézművességet, a mintákat. Pedig fontos lenne, hiszen minden valahonnan jön. Nagyon fontos az is, hogy kikkel dolgozol együtt. Én például évek óta ugyanazokkal a fotósokkal. Mára kiépült a csapatom és a klienseim köre is. Szerintem fontos, hogy specializálódj a szakmádon belül. Mit szeretsz a legjobban? Hallgass a szívedre. Miben vagy a legjobb? Arra koncentrálj. Nincs értelme több dolgot csinálni, nem lehetsz jó mindenben. Ráadásul időbe telik kiépíteni a saját stílusodat, jó stylist pedig akkor vagy, ha anélkül, hogy megnézzék a kreditet, tudják, hogy a te munkád.
A stylistmunkák mellett más dolgokkal is foglalkozol?
Ma is vállalok még egy-két lookbookot, de már art directorként és producerként is tevékenykedem. Nemrég forgattunk a texasi sivatagban egy divatanyagot, ott stylist, art director és producer is voltam. De részt veszek reklám- és divatkampányokban is – szeretem a reklámban, hogy nemcsak modellekkel, de igazi karakterekkel is dolgozunk.
Hogyan indult a saját cipőmárkád, a Garbó?
A márka a Garbó nevet kapta, mert ez a kedvenc magyar szavam, a cipőket pedig a szocialista idők munkásnőinek jellegzetes, nyitott orrú és sarkú lábbelije inspirálta. Volt néhány régi darabom, amiket hordtam New Yorkban is. Mindenki folyamatosan kérdezgette, mi ez és honnan van. A mentorom, Linda Rodin ösztönzésével aztán belevágtam egy saját márka indításába, és úgy néz ki, imádják az amerikai divatszakmában. Szájról szájra terjed a híre, most még elsősorban a baráti körömön belül, de a cipőim már szerepeltek több editorialban és a Vogue.com-on is. Éppen most dolgozom három új típuson, amivel kiegészíteném a kollekciót, illetve együttműködöm egy nemzetközi márkával, a Woolmark Price-nyertes M.Patmosszal.
Ha visszagondolsz, mi okozott nehézséget, hogy fiatalon külföldre költöztél?
Mivel Magyarországot 17 évesen hagytam el, előtte nem dolgoztam, nem volt munkatapasztalatom. Hollandul és angolul hamar megtanultam, a kulturális különbséget soha nem okoztak gondot. Közösségi ember vagyok, nagyon szeretek másokkal együtt dolgozni. Az együttműködés pedig nagyon fontos a művészetekben, a divatban is. New Yorkba mindenki valahonnan máshonnan jön, nagyon színes város, óriási pluszt jelent ott élni, és alkotni.
Hogy fogadták külföldön, hogy magyar vagy?
Mivel Hollandiában nemzetközi programban vettem részt, nem volt kirívó, hogy külföldi vagyok. Sosem éreztem ennek hátrányát. Magyarnak lenni jó – jó és egzotikus. A nyelv is az, mivel senki más nem beszéli, ez inkább pluszt ad, én úgy tapasztaltam.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
Tavaly karácsonykor dolgoztam egy televíziós reklámfilmen a Mercedes–Benznek. Komoly szakmai kihívás volt. Viszont amikor a legvégén a producer és a rendező kezet rázott velem, úgy éreztem, minden csepp veríték megérte… Szeretem a kihívásokat, folyamatosan szükségem van az új dolgokra. Ha valaki elégedett a munkáddal, máskor is téged hív, ha jó kapcsolatot ápolsz másokkal, egyre könnyebb és könnyebb lesz. A kedvencem talán a reklámfilm…
Mennyire számít a kapcsolatrendszer?
New Yorkban nagyon. Kellenek a kapcsolatok, de persze fontos a gyakorlatiasság, a tehetség és a talpraesettség is. Nagy a konkurenciaharc, ilyenkor jól jönnek a kapcsolatok. El kell határoznod magad, és keresztül kell jutnod a nehézségeken is. Megesik, hogy csak másodikra, harmadikra sikerül elkapnod a labdát, és megállnod a saját lábadon, de ha felveszed a New York-i tempót, egyszerűen nincs idő ülni a sarokban, és sírdogálni. Menni kell! Egyedül rajtad áll, hogy mit csinálsz és hogyan.
Hazaköltöznél valaha Magyarországra?
New Yorkot véglegesnek tekintem. Több mint húsz éve elhagytam Magyarországot, valószínű, hogy nem költöznék haza. Már más az életem. Otthon mindent elölről kellene kezdenem. Egyébként évente hazajárok, a cipőket például Magyarországon gyártatom. A családom viszont hiányzik. De nincs messze Magyarország, bármikor hazalátogathatok…
Szerző: Dobos Emese
