Hogy milyen az élet a Cote d’Azure szívében, Nizzában, arról nehéz klisék nélkül beszélni. A tenger tényleg hihetetlenül türkizkék, a 7 km hosszan futó, pálmafákkal árnyékolt parti sétány szintén pont olyan, mint a képeken, az óváros meseszép, és akkor a gasztronómiáról, a divatról, a kultúráról, meg a dél-francia emberek magával ragadó kedvességéről még nem is beszéltünk. Mikor lassan két hónappal ezelőtt Nizzába költöztem, hogy művészetközvetítőként dolgozzak egy kortárs művészeti kiállításon, be kellett látnom, szinte minden sztereotípia, ami a Francia Riviéráról él az emberek fejében, igaz. Ugyanakkor kellemes meglepetésként ért, hogy ezen az idealizált képen túl, – amitől inkább csak turistaként esünk vele szerelembe – mennyire izgalmas és sokszínű itt a mindennapi élet. Íme, így fest egy napom Nizzában.
A reggeli kávé (szigorúan az erkélyen fogyasztva) után a napot jógával indítom – ezt a világ bármelyik pontján így tenném. Ha még sincs kedvem a matracomra állni, akkor sem telik mozgás nélkül a reggel: mázli, hogy 5 perc séta választ el a tengertől, ezért ha az idő engedi, leugrom úszni egyet, vagy sétálok egy tempósat a Promenade des Anglais pálmafái alatt (aki szeret futni, annak kötelező, én maradok a sétánál). Ezután jöhet a napom fénypontja, a reggeli, melynek mindig megadom a módját: a hozzávalókat, friss gyümölcsöket, az óvárosi piacon, a Cours Saleyán szerzem be, amiért a mai napig ugyanúgy lelkesedem, mint mikor először sétáltam végig a pultjai között: reggelente helyi termelőktől hemzseg a tér, ami félúton helyezkedik el az óváros szűk sikátorai és a tenger között. Az öklömnyi paradicsomok, az illatos olívabogyók, a friss rukkola és az ezerféle gyümölcs (füge, mandarin, datolyaszilva, szőlő és így tovább) egyszerűen ellenállhatatlan.
Ha reggeli, akkor ne feledkezzünk meg a pékségekről sem, hiszen Nizzában szinte minden sarkon belefutunk egy hívógató helybe. A szokásos croissant és pain au chocolat mellett (amik mindenhol isteniek) a nizzaiakkal egyetértésben az én egyik újdonsült nagy kedvencem a coca frita, egy sült zöldségekkel töltött sós péksütemény.
Mivel a munkaidőm csak kettőkor kezdődik, a délelőttjeim általában szabadok. Ha épp nem kell vásárolnom semmit, (élelmiszer-ügyben odavagyok a Monoprixért, ruhák és piperék tekintetében pedig a Jean Médecin körutat ajánlom), akkor ismét irány a strand. Mikor nincs kedvem a városi plázs forgatagához, biciklire pattanok (bringát pofonegyszerűen és olcsón bérelhetünk a város rengeteg pontján), és megcélzom a kikötőn túli sziklás partokat.
Ha a víz túl hideg, napozni, olvasni, belefeledkezni a végtelen kékbe minden alkalommal lélekemelő elfoglaltság. Ezután jöhet a munka, ami egy képzőművészeti főiskola, a Villa Arson galériájában zajlik. Itt kortárs művészetről beszélgetek a látogatókkal, tárlatot vezetek vagy a könyvtárban kutatok. Az impozáns, ’70-es években épült komplexumot a belvárostól negyed órányi villamosút és egy meredek, domboldalon felvezető séta választja el, de megéri a fáradtságot: a galériájában izgalmas kortárs művészeti kiállításokat, a kertjében pedig egzotikus növényeket fedezhetünk fel, és persze ott van a lélegzetelállító panoráma Nizzára és az azúrkék tengerre.
A munkaidőm este hat óráig tart, szóval a napom itt még korántsem ért véget, Nizza este is rengeteg lehetőséget tartogat. Lehet, hogy épp a kollégáimmal ücsörgünk az óváros valamelyik bárjának teraszán (a Palais de Justice oldalában megbúvó helyeket javaslom), lehet, hogy moziba megyünk (a Cinématheque-ben nem csak kasszasikereket, régi klasszikusokat is vetítenek). Ha vacsoráról van szó, két hely mellett ne menjünk el, anélkül, hogy ne kóstolnánk bele a kínálatukba: az egyik a Chez René, az óváros határán, ahol bisztróhangulat közepén, jutányos áron ízlelhetjük meg a helyi specialitásokat: a csicseriborsólisztből készült lepényt, a soccát, vagy a farcis-t, a töltött zöldségeket. A szívem csücske mégis a La Merenda: a parányi étterem kínálata napról napra változik, a híre pedig szájról szájra terjed. Itt csak úgy kapunk asztalt, ha jó előre betérünk és személyesen foglalunk, ugyanis erre se telefonon, se interneten nincs lehetőségünk. De ez az erőfeszítés eltörpül az élmény mellett: a séf egykor a patinás Negresco hotelben szolgált, ebben a kis, lebuj hangulatú étteremben pedig rusztikusan kínálja a környék tradicionális ételeit.
Egy tökéletes nap tökéletes befejezése pedig a város legklasszabb helyén ér véget, egy pohár bor kíséretében: az erkélyemen.
Kedvencek
Vásárlás: Nizza nemcsak a divat, a lakberendezés szerelmeseinek is valóságos Mekkája. Az óvárosban és a belvárosban is számos, apró lakberendezési bolt bújik meg, ahol egyedi lakáskiegészítőkre és textilekre bukkanhatunk. Az én kedvencem a bohém-minimál stílusú Baobab – ha egy fonott kosárra vagy egy etnikus szőnyegre vágyunk, mindenképpen keressük fel!
Látnivalók: a várost a tenger mellett a rengeteg zöldellő park teszi még élhetőbbé. Imádok a szellős Masséna tértől indulva végigsétálni a belváros három hatalmas, pálmafákkal és szökőkutakkal teli parkján. A város tetején fekvő Cimiez negyed római kori romjai és olajfái, valamint régi ferences monostorának parkja ideális randi-helyszínek, akárcsak a tengerpart fölé magasló Chateau de Nice is.
Gasztronómia: a már említett helyek mellett, visszatérő vendég vagyok a Chez Pipo bisztróban, a Jeannot pékségben és a kultikus Fenocchio fagyizóban is.
Szórakozás: ha hangulatos bárokat keresünk, Vieux-Nice-ben, azaz az óvárosban pillanatok alatt találhatunk. A MAMAC-ban, a Modern Művészetek Múzeumában nemcsak kiállítások, filmvetítések és bulik is szép számmal akadnak, és az Opera is megér egy estét.
Szerző: Gyöngy Orsolya
Fotók: Sipőcz Ágnes
