Kimerülten próbáltam összezárni a hátizsákom montevideoi padlásszobámban. – Hogy minek hoztam ennyi ruhát, mikor a felét nem is fogom hordani? – Ezt utazásom végén sem tudtam megválaszolni. 2 órával, három újrapakolással és 1 liter mate elfogyasztásával később elégedetten pattintottam rá a lakatot a táskámra. Fájón vettem búcsút couchsurfinges vendéglátóimtól, de mindannyian tudtuk, hogy egyszer még újra látjuk egymást.
Internetpara
Mobilinternet nem állt a rendelkezésemre az utazás során, mivel a telefonom más SIM-kártyákkal nem kompatibilis. Ezen picit aggodalmaskodtam még indulás előtt, mert a mobilnet hiánya az egyszerű információ hozzáférés, és ez által a biztonságérzet luxusától fosztott meg. Mintha biztosítókötél nélkül másznék hegyet. Fefy tanácsára letöltöttem a MAPS.ME alkalmazást, amit ajánlok minden utazó figyelmébe. Az applikáció segítségével bármely város térképét letöltheted a telefonodra, offline rákereshetsz éttermekre, múzeumokra, kávézókra, de még a navigátor funkciót is használhatod internetcsatlakozás nélkül. A MAPS.ME utazásom során nélkülözhetetlen társammá vált.
Az internet elérhetőség egyébként Uruguayban mindenütt biztosított, nem kellett volna izgulnom. Majdnem bárhol tudtam csatlakozni, legyen az a buszpályaudvar, főtér vagy busz. Igen, busz! Hihetetlen, de Uruguayban ritka az olyan távolsági busz, amin ne lenne használható wifi. Örömöm elsöprő volt, amikor ezt megtudtam. Családommal és barátaimmal így rendszeresen tudtam kommunikálni. Ha bárki tehát Uruguayba tervezné a következő hosszú útját, ne bajlódjon új sim kártya beszerzésével! – Csak pénzkidobás lenne.
Szívmelengető anekdota
A montevideoi Tres Cruces buszpályaudvartól nagyjából két óra alatt értem Maldonado térségbe, melynek központja a gyönyörű strandjairól híres Punta del Este. Az odaúton a legkedvesebb jelenetnek lehettem szemtanúja: egy hölgy elfelejtett leszállni. A buszsofőrnek szólt ugyan, de addigra már messze jártunk a megállójától. A sofőr meglátva egy szemből közeledő buszt megállt, leszállt, s átvágva a forgalmas úton jelzett a jármű vezetőjének, hogy álljon meg. Mikor megbizonyosodott róla, hogy a busz Montevideo felé tart, segített a hölgynek átszállni. A sofőrt kitörő tapssal és türelemmel várta vissza a többi utas. Egy kis uruguayi varázs!
Dél-Amerika Miamija
Punta del Estéhez közeledve, már messziről láttam kirajzolódni az óceán fölé magasodó modern épületeket. A város Miamihoz hasonló sziluettjét látva, biztos voltam benne, hogy nem lesz a szívem csücske a hely. Sose voltam rajongója a nagy tengerparti üdülővárosoknak. Be kell látnom, hogy tévedtem. Uruguay tartogatott még meglepetéseket.
Európában megismert barátaimat látogattam a „Dél Monacója” néven ismert kétszázezres városban. Santiago és Tatiana már a buszmegállóban vártak rám. Az ő hozzájárulásuk nélkül ez a három nap nem lehetett volna ilyen maradéktalanul tökéletes, de bárki részesülhet ilyen élményekben, ha rászánja magát a Couchsurfing használatára, hiszen őket is ezúton ismertem meg még anno. Punta del Estében sokan használják az oldalt, tehát bátorítok mindenkit, hogy próbálkozzon, mert biztos, hogy találna tetőt a feje felé. Az ingyen szállást még inkább értékeljük, ha szembesülünk az eget verdeső árakkal, amik a városban uralkodnak. Punta del Este Uruguay talán legdrágább városa. Én márciusban jártam ott, ami Dél-Amerikában az ősz kezdete. El se merem képzelni az árak hova tovább kúszhatnak fel a nyári szezon alatt.
De akkor miért is érdemes meglátogatni ezt az uruguay-i turistaparadicsomot, ahol a montevideoi árak olykor akár kétszeresét is tapasztaltam? Egyrészt Punta del Este remek stratégiai pont rövidebb kirándulásokhoz, legyen szó buszos útról, hajózásról vagy autós kiruccanásokról. Érdemes kocsit bérelni és azzal bejárni a környéket, mert akkor olyan helyekre juthatunk el 15-20 perc alatt, mint Casapueblo, „Dél-Amerika Szantorinije”. Az Atlanti Óceán partján elhelyezkedő hófehér, labirintusszerű épületegyüttesből gyönyörű kilátás nyílik a napnyugtára. Aki dzsungelélményre vágyik, annak a több mint 400 egzotikus fafajjal beültetett Luccich Arborétum is egy kihagyhatatlan látványosság Punta del Estétől 15 km-re, remek kilátással az óceánra. A környéken két nagyobb sziget is van, melyeknek egyikét fókák, oroszlán fókák és rozmárok lakják, de nem muszáj befizetnünk magunkat drága hajókirándulásokra, hogy lássuk őket. Punta del Este kikötőjében is van pár állandó lakó. Egyáltalán nem félnek az embertől.
Mivel Punta del Este egy kis földnyúlványon fekszik, végtelen hosszúságú, páratlan tengerpartjai a város két oldalán helyezkednek el. Ezt kihasználva egyszer a naplementét, másszor pedig a napfelkeltét néztem végig a tengerparton ülve, mateval a kezemben. Július végétől kezdődően ezt a látványt, amit azt hinnénk, már nem lehet tovább fokozni, a bálnavonulás teszi csak még lélegzetelállítóbbá. Uruguay felségterületein legalább 26 cetféle honos. Még egy ok, hogy visszamenjek.
Gasztrokaland
Hogy a város drága, nem indok arra, hogy lemondjunk az uruguayi ételkóstolóról. Ki lehet cselezni az éttermeket. Több kisboltnak van hátul konyhája, ahol frissen készült helyi specialitásokat lehet kipróbálni jó áron. Így kóstoltam meg a milanesa a la napolitana nevű egytálételt, ami rántott marhaszeletet takar, sonkával, sajttal és paradicsomszósszal a tetején sült krumplival (180UYU=¸1600FT). Akármilyen furán is hangzik, egy csoda étel. Ilyen élmény volt még számomra a chivito is, tipikus rioplatensei fogás, aminek szintén rántott marhahús az alapja (380 UYU=3300FT). Tesznek még rá sonkát, sajtot, tükörtojást, mellé pedig franciasaláta, sült burgonya és majonéz kerül. Számunkra talán hihetetlen mindez egy tálon! – de azóta is chivitóról álmodom.
Ha Uruguay, akkor marhák. Ráadásul szabadállattartással tartott marhák: ezek a jószágok beterítik a környékbeli tágas legelőket. Ha pedig marha, akkor tejtermék. Uruguay sajtjai és krémsajtjai mesések. Vidéken van is sok kézműves piac, ahol gourmet ösztöneinket kiélhetjük. Ha pedig tejtermék, akkor dulce de leche!!! A dulce de leche, egy karamellás krém, ami az alfajor nevű, linzerszerű édesség egyik alapanyaga. Kíméljük meg magunkat egy fölösleges csalódástól, és mindenképp kézműves alfajort próbáljunk ki, ne boltit!
Búcsúzóul, Puntabeli látogatásom végén, barátaim terasz partit szerveztek. És a menü? Hát persze, hogy tipikus uruguayi asado (sült marhahús)! Készítésében részt venni számomra hatalmas megtiszteltetés volt. Az est fényét csak tovább emelte a tükörtojás ízű csipsz, mihez hasonlót még sosem ettem, és akármilyen hihetetlen, az asadoval egy rendkívüli kulináris élmény.
Hippifurgon és hullámszörf
Másnap, ismerve már az uruguayi buszos szokásokat, nyugodtan várakoztam a La Pedrera felé tartó járat érkezésére. La Pedrera Rocha tartományban található, ahol, ha lehet, a tengerpartok még lélegzetelállítóbbak voltak, mint Maldonádóban. Egy kis szellemfalu várt. Sehol egy árva lélek. Nyári szezon utáni csend nehezedett a kihalt utcákra, de ahogy haladtam az óceán felé, a szél magával hozta az egyre erősödő hullámok hangját, s vele együtt vad kiáltásokat is. A sziklák felett húzódó fa korláton kihajolva megkönnyebbülten láttam, hogy nem olyan elhagyatott ez a hely. Szörfösök óriási raja lepte el a vizet.
A hostel előtt színes hippifurgonok parkoltak, és a szálló dekorációjában is visszaköszöntek a szörfdeszkák. Az ott dolgozó önkéntesek elmondása szerint, nyáron túl sok a turista La Pedrerában. A kora ősz a tökéletes időszak a hullámlovaglásra, mert akkor a faluban oda s távol egy árva lélek sem zavarhatja a szörfösöket. Brazíliában és Argentínában is sokan esküsznek az uruguayi késő nyár nyugalmára. A hostel lassan megtelt brazil, uruguayi és porteño (buenos airesi) szörfösökkel. La Pedrerában rengeteg a szúnyog, ezért külön dicséret a La Piedra Alta Hostelnek, ahol az ablakokon túl, az ágyak fölé is szúnyoghálót helyeztek, kívánva ezzel a kis figyelmességgel békés és bogármentes éjszakát. Utam során ez volt a legdrágább szállásom: 400UYU=3500FT.
Pénzváltó se itt, se a következő állomásaimon nem volt, ezért ha valaki hasonló útvonalat akar bejárni, váltson még Punta del Estében! Kártyát minden hostelben elfogadnak (kis boltokban nem feltétlenül). Több helyen dollárt is. ATM a következő falvakban, városkákban alig volt, működésük pedig olykor problémás lehet (én például próbáltam, de nem tudtam kivenni pénzt). Ezen a szakaszon tehát jó, ha van nálunk készpénz is!
Másnap már délután felé járt, amikor rávettem magam, hogy továbbinduljak. Kicsoszogtam a főút szélére abban a reményben, hogy valaki majd csak felvesz. 10 perce se álldogáltam a legelő tehenek között, amikor egyszer csak megállt egy autó, nyílt az ajtó, és én beszálltam. Cabo Polonio felé? – kérdezte a sofőr brazil akcentussal. Én pedig? – Igen, igen – válaszoltam mosolyogva, ahogy körbenéztem a szemmel láthatóan szörfös csapat kocsijában – pont oda.
Mégtöbb utazós fotóért kövesd Zsanit az Instagramon!
(A cikkben feltüntetett árak csupán körülbeli értékek, árfolyamtól változhatnak.)
