Hátizsákkal Dél-Amerikában: a kósza gondolatból elhatározás lesz

2018. május 04.
Zsani igazi világpolgár. Már az egyetemi évei alatt sem volt ritka, hogy kiruccant egy-egy hétvégére izgalmas európai városokba, de miután kézhez kapta a diplomáját, nagy fába vágta fejszéjét: fogta a túrahátizsákját és megindult Dél-Amerikába, teljesen egyedül. A huszonéves lány útinapló-sorozatának első részében az előkészületeké a főszerep.

A rázkódásra riadtan ébredtem fel. Álmosan néztem körbe. 6 óra van még hátra a 13 órás útból – olvastam az előttem villogó képernyőn. Ahogy kinéztem a kis ablakon, csak az ijesztően kéklő óceánt láttam magam alatt. Lassan realizáltam, hogy hol is vagyok és merre is tartok. Még jó pár óra várt rám Montevideóba érkezésem előtt, a hónapokon át tervezett, várva várt utazás végre elkezdődött.

Borús gondolatok

Fejemben önkénytelenül is millió aggodalom kavargott. Végül is mi a legrosszabb, ami történhet? –gondoltam. –Talán elvesztettem az útlevelem és nem engednek be az országba. Vagy a pénzemet és a bankkártyámat hagytam otthon és éhen fogok halni… Még időben sikerült megálljt parancsolnom az őrült gondolatoknak és az elmúlt hónapok izgatott készülődésein kezdtem nosztalgiázni. Miért pont ide indultam? Dél-Amerika összes térsége közül miért pont a Río de Plata környékét, s ezen belül Uruguayt választottam diplomázás utáni kalandozásaim célpontjául, annak ellenére, hogy Latin-Amerika közismert csodái közül egyik sem Uruguayban található?

Uruguay fővárosa, Montevideó, remek stratégiai pontnak tűnt egy nagyobb utazáshoz Argentína, s ezen belül is Buenos Aires közelsége miatt, nem is beszélve másik óriási szomszédjáról, Brazíliáról. Ráadásul a gimnáziumi történelem tanárom akkoriban kapott lehetőséget arra, hogy kiutazzon Montevideóba, és az Uruguayi Magyar Otthon keretein belül terjessze a magyar kultúrát, és idegen nyelvként tanítsa a magyar nyelvet (mint oly sok dél-amerikai országban, pl. Brazíliában, Argentínában, Venezuelában és Uruguayban is található jelentős magyar diaszpóra).

Megéri!

Majd egyetemi éveim alatt egy szemesztert töltöttem Madridban 2017-ben, ahol sok új embert ismertem meg, köztük uruguayiakat, akik szintén ösztönöztek az utazásra, és akikkel később találkoztam is utam során. Latino bevándorlókkal-, és utazókkal eltöltött éjszakákba nyúló beszélgetések során nyílt ki előttem a világ. Az idő előrehaladtával Uruguayról egy viszonylag biztonságos, jó infrastruktúrájú ország képe rajzolódott ki előttem, ami pici és könnyű körbeutazgatni. Az ábrándból gondolat lett, a gondolatból pedig elhatározás. A megvalósítás viszont nem kevés áldozattal járt. Próbáltam rácáfolni minden érvre, mely azt sugallta: „Ne csináld! Veszélyes, drága. Minek?”

Mire észbe kaptam, Görögországban találtam magam poharakkal egyensúlyozva (a borravalót gondosan kuporgatva). Szeptemberben visszatértem Magyarországra, és két munkahely között ingázva vártak rám a záróvizsgatételek, nem is beszélve egy „Szakdolgozat (Hajrá Zsani!)” nevű fájl türelmetlenül villogó kurzoráról. Mindezt abban a reményben, hogy ez az ország igenis, megéri. És megérte! Utazás előtt három hónappal sikerült megvennem a repülőjegyemet.

Egyedül, de nem magányosan

Miért egyedül utaztam? Ennek roppant egyszerű oka van. Dél-Amerikába utazni a fejlett nemzetközi légi összeköttetései ellenére sem egyszerű. A repülőjegy ára csak egy a sok nehézség közül – nemzetiségünktől és úti célunktól függően különböző vízumokat, oltásokat és gyógyszereket kell igényelni. Olyan embert találni, pedig aki mindezekre hajlandó, és akivel a karakterünk is megegyezik annyira, hogy hónapokig képesek legyünk egymás mellett menetelni túrazsákkal a hátunkon, elviselve minden szeszélyt és külső körülményekből adódó nehézségeket, nem egyszerű!

Persze ezt a döntést a családomnak nehéz volt elfogadnia: nőként egyedül Latin-Amerikában? Egyenlő az öngyilkossággal.

Néhány jótanács…

Az alaptétel: minél több az átszállás, annál olcsóbb a jegy. Viszont ilyenkor belefuthatunk olyan problémákba, mint egyes járatok törlése vagy késése. Ez velem is megtörtént az utazásom első napján, de szerencsére a késés nem tartott sokáig – fél órával később már fel is szálltunk a felhők fölé megkezdve ezzel kalandos utazásom. Első utam Budapestről Madridba vezetett. Visszagondolva, szükségem is volt erre az öt napra a dél-amerikai élmények előtt, és habár Spanyolországot sok szempontból össze sem lehet hasonlítani Uruguay-jal, nyüzsgésével és vidám hangulatával mégis megadta a kellő lelki löketet. No meg persze a spanyolomnak is volt ideje visszarázódni a régi kerékvágásba.

A Rastro vasárnapi vásári forgatagában nézelődve, Malasaña vermut bárjaiban olívabogyót szemezgetve és La Latinában tapast falatozva vettem számba teendőimet. Még Madridba utazásom előtt utánanéztem pár fontos információnak, mint a vízum és az oltások kérdése, a pénzváltással kapcsolatos tudnivalók. Örömmel vettem tudomásul, hogy európai uniós állampolgároknak Uruguayban és Argentínában a vízummentes tartózkodás maximális ideje 90 nap (Argentínában ez meghosszabbítható az idegenrendészeti szerv (Dirección Nacional de Migraciones) helyi irodáiban).

5 fotó megtekintése

Az egyetlen dolog, amire szükségem volt, az az útlevél, melynek feltétele, hogy érvényessége legalább három hónappal meghaladja a kiutazás időpontját. A Rio de Plata térségével oltások és gyógyszerek szempontjából szerencsém volt, mivel egyikre sem lett szükségem. A tudat, hogy semmilyen vakcina vagy pirula nincs előírva az országba való belépéshez, azt éreztette velem, hogy jól döntöttem, amikor első dél-amerikai országként Uruguayt választottam. Egy hasonló világutazó barátnőm például, perui útja során, több száz eurót hagyott az oltóközpontban. Ami igazán drága, az nem az oltás, hanem a malária elleni gyógyszer, de erre semmiképpen se sajnáljuk a pénzt! Ezt tapasztalatból mondom, hiszen mindhárom testvérem átélte már ezt a betegséget. Szerencsére Uruguayba utazva még maláriatablettákra sincsen szükségünk.

Pénzgondok

Amit a pénzváltásról dióhéjban tudni kell (a későbbiekben a procedúra menetéről is be fogok számolni), hogy Uruguayban és Argentínában is majdnem mindenhol lehet kártyával fizetni, viszont a pénzlevétel sokba kerül, így rövid osztás-szorzás után arra jutottam, jobban járok, ha eurót vagy dollárt váltok. A kettő között kicsi a különbség, tehát a célországokban nagyjából mindegy volt, melyiket váltom be. Uruguayban és Argentínában is peso a fizetőeszköz (Uruguayban uruguayi, Argentínában pedig argentin peso). Ha Magyarországon akarunk váltani, akkor a valutákat előre meg kell rendelni a bankban, – hiszen nálunk mindkettő ritkaságszámba megy. Az egyszerűség kedvéért tehát Magyarországon inkább euróba vagy dollárba váltsunk forintot.

Kiutazás előtt én csak egy kis összegnyi aprót vittem magammal pesoban, mert ha a buszon nem tudnak visszaadni, egyszerűen leszállítanak, a reptéren pedig köztudottan nem a legjobb ötlet váltani. Madridban több valutaváltót is körbejártam, mire rátaláltam arra a helyre, ahol végre uruguayi peso (UYU) is akadt.

Lélekben már Latin-Amerikában

A sok rohangálástól fáradtan rogytam le egy székre a La ideal nevű kedvenc báromban a Plaza Mayor– Madrid főtere – mellett, és elégedetten fogyasztottam el a tintahalas szendvicsemet (amit mindenkinek melegen ajánlok, mert Madrid legjobbja). Gondolatban már a repülőn ültem egy számomra még ismeretlen kontinens felé.

Szerző: Frimpong-Manso Zsanett