Az idei február szeszélyes és kiszámíthatatlan. A minap azon kaptam magam, hogy a szikrázó reggeli napsütésben kigomboltam a kabátom, és elmerengtem azon, vajon ez a szép nap már a tavasz kezdetét jelenti-e. Másnap nyakig érő ködre és deres fákra ébredtem. Egyszóval hiába tervezek kedden havas túrát a hétvégére, ha három frontváltással később szombaton már csak dagonyázni lehet a sárban. Szerencsére – foglalkozásomból adódóan – éppen ezekre az esetekre van egy B-terv listám. Ezen a borongós, szürke és sivár hétvégén arra jutottam, hogy egy szép kastély még mentheti a helyzetet. Így hát célba vettük a martonvásári Brunszvik-kastélyt.
A bájos Brunszvik-kastély
Az interneten talált képek alapján azonnal beleszerettem a Brunszvik-kastélyba, ráadásul Budapesttől autóval akár fél óra alatt el lehet érni. Martonvásár picike város, a kastélyt és a hozzá tartozó parkot el sem lehet téveszteni, igaz, a bejárat fellelése már keményebb diónak bizonyult. Az épület teljes területe nem látogatható, amire közel fél óra alatt mi is rájöttünk, amíg az egyébként kifejezetten hangulatos előkertjében sétáltunk. Miután rátaláltunk a bejáratra a birtok észak-keleti oldalán, a parkba vettünk jegyet. A jegyárusító bódéban ücsörgő hölgy felvilágosított minket, hogy ugyan a Beethoven Múzeum dolgozói éppen ebédelnek (tizenkettő és kettő óra között), de mire körbejárjuk a tavat, addigra biztosan visszaérnek.
Egy kicsit tartottam tőle, hogy a szürke, undok időben nem lesz különösebben kellemes csupasz fák között andalogni, de tévedtem. A parkot egy tó uralja, amire befagyva találtunk. A közepén egy kis szigeten a fehér égbolt előtt fekete szálkákként nyújtóztak a meztelen fák. A Brunszvik család érkezése előtt a területet mocsaras és kopár puszta uralta, az átalakítása a 19. század első felében kezdődött meg az akkor divatos angolkertek stílusát követve. A park és a tó tervezése és építése alatt gondosan ügyeltek arra, hogy az ültetett növények szabadon nőhessenek, mintha a természet munkájaként kerültek volna a helyükre. A Brunszvik-birtokon olyan fajok találtak otthonra mint a tölgy, a vadgesztenye, a jegenye, a hárs, az akác, a szomorúfűz, de ültettek tulipánfát, mocsárciprust és kínai mamutfenyőt is. Az 1830-as évekre az egyik legismertebb hazai kerttel büszkélkedhetett. A parkot kényelmesen nagyjából egy óra alatt sétáltuk körbe – kinéztünk a kócosan benőtt szigetre is, ahol nyaranta hangversenyeket rendeznek –, a tó mögött néha felbukkant a kastély képe; különös, jólesően borongós hangulatban andalogtunk a Jane Austen-i tájban.
Beethoven kedvenc helye
Brunszvik Antal Mária Teréziától nem csak grófi rangot, egy martonvásári birtokot kapott. Fiával, Ferenccel jól működő gazdaságot és vadregényes parkot hozott létre. Brunszvik Ferenc nem csak a gazdaság irányításában bizonyult tehetségesnek, a zenéhez is értett. Levelezésben állt Beethovennek, aki az 1800-as évek elején többször is vendégeskedett nála mindkettejük örömére. A család női tagjaival különösen jó kapcsolatot ápolt. Gyengéd szálak fűzték Jozefinhez, akit a Beethoven által „Halhatatlan Kedvesként” címzett, ám el nem küldött levelek megszólítottjának vélnek.
A kastély oldalából nyíli Beethoven Múzeumban a zeneszerző itt tartózkodásának bizonyítékait, hangszereket, a család használati tárgyait őrzik, az egyik teremben belehallgathatunk egy koncert felvételbe, a másikban korhű szobát rendeztek be. A jegyszedő bácsi – aki egyben az idegenvezető – maga is a múzeum szerves része, elbeszélgetett velünk a kiállításról, az időjárásról és meginvitált minket a birtok hangversenyeire.
Gyere velem a martonvásári Brunszvik-kastélyba!
A Brunszvik-kastély kertjébe a felnőtt belépő 750, a diák és nyugdíjas 350 forint, és minden nap reggel nyolc és délután hat óra között tart nyitva. A Beethoven Múzeumba pedig szintén 750 forintért felnőtt és 350-ért diák és nyugdíjas jegyet válthatsz délelőtt tíz és tizenkettő délután pedig kettő és négy óra között.
Fotók: Jakab Csaba
