2013. december 18. | lukacszs

Magyar manökenek a világ körül

A 70-es évek szép és ismert magyar manökenjeinek sosem látott arcát ismerhetjük meg a Marie Claire magazin januári számában, illetve az itt következő galériában.

Izgalmas, új részleteket eláruló felvételek kerültek elő a 70-es évek magyar divatvilágából. A képekre a Fortepan online fotógyűjteményében bukkantunk, Schiffer Pál filmrendező fotóhagyatékában. Persze a külföldi fotózásokon és forgatásokon készült divat-, illetve werkfotók csak egy kis részét alkotják a hagyatéknak, mert Schiffer elsősorban társadalmi témájú dokumentumfilmjeivel vált híressé. A lapban a rendező és alkotótársa, Andor Tamás operatőr munkájáról is olvashatsz, de megkerestük a pálmafás-tengerpartos fotók egyik szereplőjét, Felkai Anikó egykori manökent és Vámos Magdát, a rendszerváltás után megszűnt Magyar Divatintézet művészeti vezetőjét is.

Vámos Magda szerint a korabeli magyar divatipar tervezők, gyártók és kereskedők együttes munkájának köszönhette vitathatatlan sikerét. Mindezt megjeleníteni pedig a manökenek dolga volt. „Egy ruhadarabot akkor lehet vonzóan bemutatni, ha a manöken teljesen magáénak érzi. A külföldi utakra a legtehetségesebb lányok utaztak, elvégre a tervező és a Divatintézet is azt szerette volna, hogy a kollekciókat a legértőbb, egyéniséggel rendelkező manökenek viseljék. A lányok barátságosak, kedvesek voltak, mindenütt sikerük volt.” Felkai Anikó 12 évesen, gyerekmanökenként kezdte a szakmát, az iskolai tornaórán választotta ki őt két divattervező. Itthon és külföldön egyaránt szerepelt bemutatókon, ő látható galériánk első két felvételén.

„Biztos a tehetségen is múlt, ki tűnt ki a többiek közül, illetve ki utazhatott – meséli. – De szerintem elsősorban a pontosságon és a megbízhatóságon. Nem lehetett válogatni: ha hívtak, szalonban vagy ruhagyárban ugyanúgy meg kellett jelenni. A Klára divatszalonban is hosszú órákig tartott egy ruhapróba, amíg nem úgy állt az a ruha, ahogy kellett, addig nem jöhettünk el mi sem (az alapos munka azután meg is látszott azokon a darabokon). De a Május 1. Ruhagyár sem volt egyszerűbb. Ha valaki szabványméret volt, mint például én is, akire egész kollekciók készültek, akkor rendszeresen, fegyelmezetten végig kellett állni a szükséges próbákat, volt, hogy egy nap több tucat kabátot, nadrágot, kosztümöt is rám próbáltak, komoly fizikai munka volt.”

A képekért köszönet a fortepan.hunak. Itt nézegethetjük meg a manökenek további képeit is, ahogy az archívum nagyjából harmincezer egyéb, izgalmas fotóját is.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter