A kutya neve: Dante

Szőke Gábor Miklós falécekből megépített dinoszaurusz-szobra dinamikusan kanyarog a komódon. Mesél róla, kicsit úgy, ahogy a gyerekek szokták elnyújtott hangon elmesélni, mi volt az oviban. Ugyanezen a kedves hangon beszél más munkáiról is, például a Dante-sorozatról. Dante egy kutya, akivel rengeteg minden történik: uralkodó lesz, hatalma alatt a rosszul öltözöttek halálbüntetést kapnak, és megeszik őket. Nyaralni megy koktélok, medencék és meztelen nők közé. Dante nagyon dögös sportkocsival jár, alattvalói önként jelentkeznek a megtisztelő feladatra, hogy az első tesztkörön rajtuk hajtson át. Ezek a kis epizódok egy vaskos könyv lapjain bontakoznak ki, ha bekeretezné, minden oldal önálló kép lehetne – rajzok, átfestések, kollázsok és ragasztások. Néha átmegy bútortervekbe: kutyatest mint napozóágy, kutyaszáj mint pihenőszék. Van kutyája, akit imád. Danténak hívják.
„Egyáltalán nem inspirációs céllal vettem, de ahogy együtt éltünk, figyeltem, és megismertem – annyi mindent élhettem át rajta keresztül.” A kicsi belvárosi lakásban két életnagyságú kutyaszobor is ül. „Talált tárgyakból és hulladékból építem őket. A felületüket kicsit megégetem, és akkor szépen kijönnek a tárgyak részletei.” Az egyikből kilóg egy láncfűrész. „Ez majd működni is fog. Több kutyát állítok ki egyszerre, és azt tervezem, ha közel mennek hozzájuk a nézők, a bennük lévő gépek mozgásba lépnek.” Körben a falakon festett kutyák. Az antik ágy fölött például egy betört autószélvédőn át néz be az egyik. A művész már gyerekkorában is kifejezően rajzolt, és fából építgetett mindenféle szerkezeteket. Kreatív családból jön, a papa jogász, de ha kedve támad, gyönyörű rajzokat készít, a mama állandóan lakberendez. Gábor Miklós a Képzőművészeti Egyetemen végzett, fél évet ösztöndíjjal tanult Milánóban is. „Úgy terveztem, előtte megtanulok olaszul, be is iratkoztam egy nyelviskolába, de mindig elfelejtettem elmenni.” Ettől még jól elboldogult kint, kiállítása is nyílt az egyik milánói galériában. Itthon az anyagi korlátok miatt ritka, hogy valaki nagy térben mer és tud gondolkodni. A faléc viszont nem drága, öt-hat méteres állatszobrait tavaly nyáron a keszthelyi Festetics-kastély kertjében, idén Nagytétényben állította ki, néhány a budapesti állatkertben lakik. Lapozgatja a nagy könyvet, meséli, hogy az egyik kutya, miután kész lett, valahogy nem tetszett neki. Égette, ragasztotta, nézte, sehogy sem volt jó. Aztán kivitte az úttestre, és párszor átment rajta kocsival. „Gyönyörű lett. A gumi nyomai szépen kiadták a bordakosarat.” És ezt ugyanazon a mosolygós gyerekhangon mondja.

Szöveg: Winkler Nóra
Fotó: Trunkó Bálint
Smink: Békefi Zsóka