A Senki szigetében tűntél fel először, aztán főleg kisfilmekben vagy mellékszerepekben láthattunk. A Drakulics elvtársban azonban már főszerepet osztottak rád: milyen érzésekkel fogadtad ezt a kihívást?
Egyszerre voltam betojva és iszonyúan rápörögve. De azt hiszem, ez normális.
Eddig inkább kamaszlányokat alakítottál, itt viszont már egy érett, felnőtt nőt formálsz meg. Jólesett ez a váltás? Úgy érzed, mostantól „komolyabb” szerepek, komplexebb női figurák is megtalálnak majd?
Persze, hogy jólesett! Végre elkezdtem foglalkozni azzal, milyen nő vagyok.Ez eddig nem történt meg az identitáskereső tornacsukás serdülő szerepekkel, amik amúgy is közel álltak hozzám. Kicsit nekem is össze kellet kapni magam és felnőni a szerephez. Maga a karakter is átmegy ezen a folyamaton: meg akarja állni a helyét a férfiak világában, ahol – többnyire – úgy kezelik, hogy ő csak egy nő. Arról a felszabadulásról szól, amikor egy férfiasan élő nő egyszer csak felfedezi az erőt saját nőiességében. Izgalmas feladat volt. Nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő, de igen, nagyon remélem, hogy csak nehezednek a feladatok.
Van egyébként olyan nő, akinek az életéről szívesen készítenél filmet?
Van, de ez titok.
A Drakulics a hetvenes években játszódik, neked viszont már nincsenek személyes élményeid ebből a korszakból. Hogyan készültél a szerepre, olvasgattál az akkori rendszer működéséről?
Igen, Márk (Bodzsár Márk a rendező – a szerk.) nagyon felkészült, és rengetek archív anyaggal (fotók, állanbiztonsági oktatóvideók, régi tévéfelvételek) és olvasnivalóval (pl. Ungváry Krisztián: Tettesek vagy Áldozatok?) látott el. Ezeket bújtam. Emellett rengeteget beszéltünk is róla – előtte a próbákon is. Én külön is csomót szörföztem a témában, hallgattam táncdalfesziválokat, filmeket néztem. És megnéztem a szüleimet is régi fotókon: hogy milyenek voltak azokban az években. Hozzájuk kapcsolódom leginkább, mint „élő emberekhez”, akiknek személyes tapasztalatuk is van a korról, így általuk erősebben éreztem a szellemiségét, a levegőjét.
A filmben az állambiztonság ügynökét alakítod, aki a vámpírgyanús Nagy Zsoltot próbálja becserkészni. Milyen volt a közös munka?
Zsolttal iszonyatosan jó együtt dolgozni, nagyon könnyű felszabadultan játszani mellette. Teljesen nyitott szellemiségű ember, mindig kicsattan az energiától, és feltölti a partnereit is vele, és ez már a castingon is nagyon érződött.
Török Ferenc filmjében inkább a bénázós pasizást mutattad meg, a Drakulicsban már igazi femme fatale-nak tűnsz. Az életben melyik jellemző rád inkább?
Nem is tudom. Egyáltalán nem látok rá erre kívülről. Van, hogy irtó bénának, és van, hogy dögösnek érzem magam, aztán hogy kívülről melyik éppen melyik, azt ítélje meg, aki tudja. Nekem rejtély!
Anyukád táncművész, te pedig sokáig a Dorothy’s Legs zenekarban énekeltél. Mindig is egyértelmű volt, hogy színészi pályára mész vagy más művészeti ágakban is el tudtad volna képzelni magad?
Gyerekkoromban a napnál is világosabb volt. Aztán a dölyfös, magabiztos kis gyerekkori szarvaimat letépte a pubertás. Bezárkóztam, és inkább rajzoltam, zenét hallgattam. Sokat agyaltam rajta tiniként, hogy hogyan kezdjek neki, merre kéne elindulni. De nem agyalni kell – erre is rá kellett jönnöm. Egyszerűen el kell kezdeni csinálni, ami jön az emberből, aztán az majd idővel alakot ölt. Belőlem ez jött ki. Örülök, hogy sokféle dolgot csinálok, nem tudnám másképp élni az életemet.
Egy másik filmben is főszerepet kaptál: Űrpiknikben egy földönkívülit kalauzolsz Budapesten. Ha tényleg találkoznál egy ufóval, miket akarnál megmutatni neki az emberi életből?
Valami olyasmit, amitől meggondolja magát és nem pusztítja el a bolygónkat. A vidéki nyaralónkat mondjuk.
Néha talán mindenki úgy érzi magát, mintha egy másik bolygóról keveredett volna ide. Szerinted neked mi a legfurább tulajdonságod?
Ez is egy olyan kérdés, amire én nem igazán tudok válaszolni. De ha el kéne képzelnem, hogy vajon külső szemmel mit láthat bennem furának egy olyan ember, aki először lát, akkor talán az, hogy hosszasan bámulom az embereket. Nehezen bírom abbahagyni.
És mi az, amit te a legfurábbnak találsz másokban?
Az érzéketlenséget, a kegyetlenséget, az érdeklődés teljes hiányát embertársak iránt. Ez bennem is fura néha.
Hasonlítottak már francia modellekhez és a Senki szigetében a brit akcentusodat is megvillantottad. Nem gondoltál rá, hogy külföldön építsd a karriered?
Komolyan még nem foglalkoztam ezzel, mert azzal voltam elfoglalva, hogy itthon mi történik, de egyre többet foglalkoztat a gondolat, hogy ki kéne próbálni magamat angolul is, külföldön.
Fotó: Aradi Nóra
Ruha: Daige
