Mi már láttuk: Senki szigete

2014. október 16. |

Török Ferenc új filmje igazi könnyed, színes mese, amit üdítően friss fiatal színészek és a nagy sztárok közös munkával hoznak lendületbe. Kár, hogy ez a lendület valahogy mégsem elég ahhoz, hogy magával sodorja a nézőt.

Török Ferenc ötödik nagyjátékfilmje azért is különleges a rendező életművében, mert ezúttal nem saját forgatókönyvből dolgozott, hanem Sándor Pál producer felkérésére vitte vászonra a Senki szigetét. Bár a bemutató előtt a filmet sokan a második Moszkva térként emlegettek, a film megtekintése után szinte érthetetlen, hogy miért erőltették ezt a párhuzamot, mikor ennek a filmnek gyakorlatilag semmi köze Török Ferenc klasszikusához. A Senki szigete egy egészen újszerű kísérlet a rendező életművében, ami végül is több, de inkább kevesebb sikerrel zárult.

Juli (Jakab Juli) az álmodozó tekintetű menyasszony megszökik esküvőjéről, és a fővárosba érkezve próbálja megtalálni saját útját, miközben összeakad a sármos kosaras fiúval, Zolival (Mohai Tamás) és Verával (Bánfalvi Eszter) a vagány, bár enyhén kleptomániás taxisofőr lánnyal. Hármuk életútja furcsa, szövevényes módon összefonódik, miközben mindenkinek meg kell küzdenie saját problémájával is: Vera alvilági ügyekbe bonyolódik, Zoli egy öreg cirkuszos hölgytől (Margitai Ági) próbál pénzt kicsalni, Juli pedig többynire csendes megfigyeléssel szerzi tapasztalatait, miközben mind próbálják megtalálni önmagukat.

A filmben az öltözékeknek, és magának az átöltözésnek szimbolikus jelentése van: az új ruhákkal új identitásokat is kapnak a hősök, levetnek és felpróbálnak különböző életutakat, míg ki-ki meg nem találja azt, amiben kényelmesen érzi magát, legyen az esküvői ruha, frakk vagy egy különleges népviselet. Kár, hogy ez, ahogyan a szabadságot jelképező madár szimbóluma, és a filmet végig meghatározó kék, sárga és piros színek használata is túlságosan didaktikus, megfosztanak minket a felismerés jóleső érzésétől, mivel a film már-már tolakodóan állandóan az arcunkba nyomja ezeket.

De szerencsére a Senki szigetének két nagy érdeme is van, ezek pedig bástyaként védik meg a filmet az összeomlástól. Az egyik a Stark Attila munkáját dícsérő látványvilág, izgalmas, szürreális terek, vad, rikító színek és burjánzó graffitik, illetve a kísérletező kedvű, játékos vizuális megoldások. Aztán ott vannak a színészek, és meglepő módon a középpontban álló három fiatal és az őket támogató „nagy öregek”, mint Stohl András, Schell Judit vagy Margitai Ági kiválóan működnek együtt a vásznon, a nagy sztárok nem nyomják el a pályakezdőket, a fiatalok frissessége és hitelessége pedig kimondóan üdítően hat a filmre, különös tekintettel a nem hivatásos Jakab Juli nagyon kellemes, természetes játékára. Bánfalvi Eszter a híd a két csapat között, aki fiatal kora ellenére is igazi profi, de semmiképpen sem szabad megfeledkezni Keresztes Tamásról sem, aki zseniálisan alakítja a megszállott, elhagyott hajóskapitányt.

A legfájóbb talán az, hogy a Senki szigete annyi minden miatt lehetne jó, és valahogy mégsem működik. A sok szálon futó, laza, meseszerű cselekmény túlságosan is gyorsan cikázik, nincsen eléggé kifejetve, ezért egyik történetfonal sem elég ahhoz, hogy igazán megragadja az érdeklődésünket. És bár ez a laza, a logika helyett az abszurd fordulatokra építő, színes látványvilággal megspékelt meseszerű szerkezet lehetne akár olyan szuper is, mint egy Wes Anderson film, de ehhez kevés benne a játékosság és a humor. Török Ferenc új filmje alapvetően egy kedves, vibráló mozi, a dramaturgia hiányosságait pedig ügyesen ellensúlyozzák a színészek, de ez nem az a film, ami még sokáig elkísér minket a vetítés után.

Premier: október 16. (A Company Hungary Kft)

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész fuvolaművész

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész