Szőke Abigél: „Ez a lány öt és hetven között bármi tud lenni”

2019. szeptember 26. |

Az egész ország azt várja, hogy Tóth Barnabás új munkája, az Akik maradtak, felkerül-e az Oscar-díjra jelölt filmek listájára. A mozi F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című műve alapján készült, a második világháború utáni és a vörös terror sújtotta Budapesten játszódik. Szőke Abigéllel, a film főszereplőjével egy budai kávéházban találkoztunk, amelynek hangulata megidézte a film atmoszféráját: vintage-színek, fabútorok, tapétás falak, pörköltkávéillat.

A film, amelyet ma mutatnak be a magyar mozik, főhőse egy tizenhat éves kamaszlány, Klára, aki árván maradt a holokauszt utáni bizonytalansággal teli időkben, és kitartóan várja haza szüleit a haláltáborból. Időközben rátalál egy negyven feletti szintén magányos nőgyógyászra, Aldóra, akiben megtalálja lelki társát.

Könnyen tudtál azonosulni az ötvenes évek hangulatával?

Igen, szeretem a kétezres évek előtti hangulatot, az emberek olyan elegánsan öltözködtek. Nekem a farmer az alapdarabom a hétköznapokban, forgatáskor pedig nagyon sok szoknyát adtak rám. A cipők is korabeliek voltak, szöggel szegecseltek, még step cipőt is viseltem. Azokban a viseletekben még mozogni is másmilyen!

Nekem most is úgy nézel ki, mintha egy másik korból csöppentél volna: fürtös tincsek, bubifrizura, retro outfit.

Szokták mondani, hogy olyan, mintha nem mai gyerek lennék (nevet.)

Jelenet az Akik maradtak című filmből

Lélegzetelállító helyszínen játszódik a film, a ráckeresztúri Brauch-kastélyban. Milyen volt ezen a magasztos helyszínen forgatni?

Tényleg gyönyörű az a hely, a kastélyt egy nagy park övezi. Sokszor hajnalban kezdtük a munkát, mire kisminkeltek, és megcsinálták a hajamat, nagyjából én is magamhoz tértem, és a madarak is felébredtek körülöttünk. Egy óráig tartott az út az otthonomtól a forgatás helyszínéig, kocsival jöttek értem reggelente, ez idő alatt mindig aludtam egyet.

Mint egy igazi hercegnő! Nagyon szeretem a film lágy színeit. 

Én is, olyan régies, barnás-sárgás. A sötétített kastélyszobákat erősen be kellett világítani, hogy élethű legyen, és az alacsony költségvetés ezt jócskán megnehezítette. Ám Marosi Gábor, az operatőr kihozta belőle a maximumot. Füstgépet is használtunk, hogy szemcsések legyenek a képek, tompuljanak az élek. A külső jelenetek közül sajnos sokat ki kellett húznunk, mert nagyon drága lett volna az utcát, az épületeket és a járókelőket „ötvenesévekesíteni.” Például kihúztunk egy olyan részt, ahol hárman utazunk egy villamoson, mert nagyon költséges lett volna egy korabeli járművet kibérelni.

Több mint ötven lány közül választottak ki téged erre a szerepre. Nehéz próbatétel volt a casting?

Tóth Barnabás nagyon sok lányt meghallgatott. Mesélte, hogy a közértben, a buszon is a női karaktereket figyelte, kereste azt az arcot, amit a fejében alkotott a film főhőséről. Engem Ascher Irma hívott el a meghallgatásra. Azt éreztem, hogy nem teljesítettem jól, hogy nem tudtam átadni, ami bennem volt, befeszültem, és nem élveztem, amit csinálok. Aztán elhívtak a második fordulóra, majd a harmadikra is, és karácsony előtt írtak, hogy megkaptam a szerepet.

Jó kis karácsonyi ajándék!

Hihetetlen volt, ugyanakkor ijesztő is, mert még soha nem játszottam főszerepet, és nagy felelősségnek éreztem, hogy ilyen fiatalon ekkora feladatot és figyelmet kapok.

Hogyan készültél fel rá?

Barnával mondatról mondatra átrágtuk a forgatókönyvet, nagyon precízen kielemeztük, mit hogyan, milyen érzelemből kell mondani, honnan hová kell eljutnom. Klára sokféleségét nehéz feladat hitelesen visszaadni. Ahogy Aldo is mondja: ez a lány öt és hetven között bármi tud lenni. A film elején alultáplált, anorexiás kamaszt alakítottam, úgyhogy a melleimet is leszorítottuk, betekertek fáslival, és lefogytam három kilót. Szerettem volna mindent megtenni a szerepért. Persze történelmileg is nagyon fel kellett készülnöm.

A zsidó felmenőidet is felkerested a forgatás előtt, hogy személyes élményekkel töltődj?

Szedő Zsóka, dédnagymamám testvére holokauszt-túlélő. Évtizedekkel ezelőtt több filmforgatás előkészületében is részt vett, ő volt a jelmezfelelős. Forgatás előtt ellátogattunk hozzá Karcsival (Hajduk Károly – a szerk.) és Barnával, hogy meséljen nekünk erről az életszakaszáról. Most lett száz éves!

Neki is megmutattad a filmet? 

Igen, szerveztem egy családi vetítést. Remélem, a saját korosztályomat is megérinti majd a film. Nagy kihívás, mert ez a mozi nem egy Marvel.

Kevés film foglalkozik azokkal, akik maradtak, inkább azok vannak fókuszban, akik elmentek. 

Igen, nekem is tetszik ez az új perspektíva: Aldo Auschwitzból jött vissza, Klára pedig először a gettóból, majd az árvaházból került elő. A központban két emberi sorsot látunk, a történelem csak az ablakokon hallatszódik be.

Még középiskolás voltál, amikor elkezdtetek dolgozni a filmen. Hogyan tudtad összeegyeztetni a forgatást a tanulással?

Nagyon nehezen, hiszen érettségi év volt, úgyhogy nagyrészt magántanárhoz jártam. Ráadásul egy színházi darabban is játszottam, Pálfi György Engedj be című munkájában. Amikor nem forgattam, akkor tanultam.

Neves, befutott színészekkel dolgoztál együtt: Hajduk Károly, Lukáts Andor, Nagy Mari, Jordán Adél…

Nem volt szabad belegondolnom, kik ők és mekkorák, mert akkor leblokkoltam volna (nevet.) Forgatás közben egyenrangú partnerként kellett rájuk tekintenem, és ebben ők abszolút partnerek voltak.

Milyen volt magad visszanézni először?

A stábvetítésen láttam egészben a filmet, nem tudtam objektíven nézni. Izzadt a tenyerem, nagyon izgultam, hogy sikerül-e a vásznon, amit forgatáskor alkottunk. Előre nevettem a vicceken, mert tudtam, hogy mikor mi fog következni. Amikor sírtam a filmben, reflexből könnyeztem a moziszékben is.

Klára mindig kattog, pörög, szemlél. Abigél milyen?

Én is, csak kicsit más ritmusban (nevet.) Klára soha nem lehetett enervált és lassú. Egész napokat forgattunk, tehát meg kellett tanulnom beosztani az állóképességemet és az energiámat. Ha nagyon megtoltam az elején, akkor nem maradt erőm délutánra. Arra is oda kellett figyelnem, hogy a szünetekben se eresszek le vagy kalandozzon el a fókuszom másfelé. A hangszínemre is ügyelnem kellett, mert hajlamos vagyok viszonylag magas hangfekvésen beszélni, és az sokszor nem illet Klára keménységéhez.

Nem először játszottál együtt Hajduk Károllyal, A martfűi rémben Károly áldozatát alakítottad. Az Akik maradtakban nem érezted magad a viszonyotok áldozatának? 

Itt inkább Klára választja Aldót, úgyhogy most Károly volt az én áldozatom (nevet.)  Örültem, hogy ismét együtt dolgozhattunk, Károly nagyon profi, pontos, precíz, nem pörög fölöslegesen. Ha forgatás közben hosszabb szabadideje volt, mindig lepihent, mert esténként a színházban is játszott.

Jól érzem, hogy a filmben a kapcsolatotok több a szeretetnél, de racionálisabb a szerelemnél?

Igen, a kettő között táncolunk. Az összetartozás és a kölcsönös bizalom nagyon erős Aldo és Klára között, a magány kapcsolja őket össze. Ez a viszony megerősített abban, hogy mennyire fontos, hogy az ember merjen adni magából a másiknak. Közöttük ez történik. Az egyik jelenetben, amikor Klára már érettebb, kicsit megbillen a kapcsolatuk, felmerül a nemiség kérdése is, de Aldo nagyon finoman meghúzza a határvonalat. Ennek a döntésének köszönhető, hogy a film végén Klárának tényleg sikerül egy egészséges életritmust kialakítania. Benne van egy olyan élni akarás, életösztön, ami Aldóban már nincs meg. Ő a lány által éled újjá.

A köztetek uralkodó szeretet gyógyítja a nézőt.

Nagyon jó érzés, ha a film tud valamit adni a nézőjének, ha valaki más állapotban jön ki a moziteremből, mint ahogy bement. Élvezet volt ezzel a csapattal együtt dolgozni.

A film ott volt már egy menő amerikai filmfesztiválon, a Telluride-on, és rajta van az Oscar-díj jelölésre esélyes filmek listáján is. Hogyan éled meg ezt a sikert?

Ha ezt tudom castingoláskor, valószínűleg összeestem volna (nevet.) Ez az eredmény az egész stáb érdeme, annak is, aki ételt hozott nekünk, és annak is, aki vízzel kínált minket, amikor elfáradtunk. Ám legfőképpen Barnáé, hiszen ő fogta össze a csapatot. Sokszor megkérdezte tőlem forgatás közben, hogy jól érzem-e magam a jelenetben, mit változtatnék rajta szívesen. Érdeklődő volt, soha nem erőltette rám az akaratát, és nem kiabált velünk. Rengeteg energiája volt, precízen és felelősségteljesen vitte a filmet a hátán.

Elképzelted már, hogy végigvonulsz Hollywoodban az Oscar-gálán?

Igen. Elég hamar felmerült az a kérdés is, hogy milyen ruhát vennék fel! (nevet.)

Az Akik maradtak című filmet szeptember 26-tól vetítik a hazai mozik a Budapest Film forgalmazásában.

Szöveg és fotó: Gazsó Orsolya

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem” interjú

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem”