„Képzelj el egy kicsinyke szigetet, amelynek déli partján egy hosszúkás homoknyelv szeli ketté az azúrkék tengert. A homokos part egyik oldalán égig magasodó hófehér habos hullámokat látsz, amiket néhányan kacagva igyekeznek megzabolázni, míg a sziget másik csücskében a végtelenségbe nyúló tükörsima víz tárul eléd, ahol a szörfiskolák tanulói száguldoznak mosolyogva. Szikrázó napsütés és erős szél fokozza az élményt” – kezdi élménybeszámolóját Borlai Gerzson személyi edző, aki eredetileg egy csoporttal indult volna a görögországi Prasonisi szigetére, ám a koronavírus derékba törte terveit – illetve majdnem, egy kis újratervezéssel barátai társaságában vágott neki az útnak. „A kalandot nomád szörftúraként álmodtuk meg, ami annyit tesz, hogy az előbb említett tengerpart sziklákkal és bokrokkal díszített homokdűnéi között sátrazunk, és a pihenésre szánt napjaink nyolcvan százalékát a vízen töltjük. A kiadós sportolás után nagyokat eszünk a helyi ételekből, beszélgetünk, szörfös történetekről mesélünk, és egy korsó sör mellett kielemezzük a nap legszebb pillanatait. Egy szörfös életében ilyenkor gyakran felmerül a kérdés: mi mást is kívánhatna még ezen kívül?”
A fent leírt kép a legtöbb ember számára a mozivászonról lehetnek ismerősek, és talán nem is sejti, hogy az álomszerű út nem is egy elérhetetlen célállomás, igaz, egy kicsit azért meg kell dolgozni érte:
„Minden utazásunk jellegzetes része a felkészülés, vagyis a pakolás és a szörffelszerelés becsomagolása. Legyen szó hullám-, esetleg windszörfről, ha saját felszerelésével utazik az ember, nagy áldozatokat kell hoznia a kényelem oltárán. Általában egy speciális, erre a célra kialakított zsákkal utazunk, aminek súlya – a légitársaságok előírása alapján – nem haladhatja meg a 32 kilogrammot – magyarázza az oktató, és hozzáteszi, hogy a súlylimitbe a nomád életmódhoz szükséges összes apróság is beletartozik. – Préselni kell, nincs mese, de általában úgy három órányi pakolás után sikerül csatasorba állítanunk az óriás zsákokat. Az utolsó cipzár behúzása és lelakatolása után következhet a szállítás. A reptérig a kocsi tetejére tornyozzuk a kellékeket, és reménykedünk, hogy a 70 kilogrammra tervezett csomagtartó kibírja a jóindulattal is 100 kiló fölötti túlsúlyos szörföket.”
Olvastad már?
Az óceán (magyar) szerelmesei
Egy magyar–holland pár Lisszabon melletti szörfiskolájában töltött pár napot Szakácsi Eszter, újságírónk mesél a vendéglátóiról és a nyugodt kis halászvárosról is. Costa da Caparica látogatói többnyire a hullámok rajongói, de sokan érkeznek csak egy fürdőzés kedvéért, vagy hogy vacsorázzanak egy jót a 24 kilométeres partszakasz egyik éttermében.Aki már repült, pontosan tudja, nincs reptéri kaland izgalmak nélkül, a szörfös csapat is pont azért imádkozik, mint mindenki más: adja az ég, hogy az otthoni és a reptéri mérleg ugyanazt mutassa. Nagyon tud az fájni, ha egy extra felszerelés árát ki kell fizetni. „A fapados esti gépe helyi idő szerint 21:30-ra érkezik meg Rodosz szigetére, ahonnan mindössze 90 perces autóútra van a paradicsom. Egy bérelt autó tetejére újból feldobáljuk a »súlyzóinkat«, és vidáman a sziget déli csücske felé vesszük az irányt – hogy aztán koromsötétben megérkezhessünk. Itt kezdődik az igazi kaland: a homokdűnék között, fejlámpával a fejünkön kell megtalálni a legideálisabb sátorhelyet. Ebben természetesen sokat segít, ha már ismered a területi adottságokat, és azt is tudod, hogy hajnalban hol kel fel a nap; egy ilyen vadregényes területen az árnyék a szörfös legjobb barátja. Természetesen rutin ide vagy oda, csak másnap reggel derül ki, hogy tényleg jó szálláshelyet sikerült-e választani az éjszaka közepén.”
Szörfözés éjjel-nappal
Az érkezés utáni első reggelen egy szörfös első dolga, hogy összeszereli a szörfjét, és egyből célba veszi a tengert: alámerül a sós vízben, és kivárja az első hullámot. „Az első pár napban négy-hat órát biztosan a vízen töltünk, fel-alá száguldozunk, különböző trükkökkel próbálkozunk, hullámokon kanyarodunk, extrém mozdulatokat gyakorolunk. A nap végére beborít bennünket a kellemes fáradtság, a sátor mellett heverészünk, nagyokat beszélgetünk, vacsorát főzünk, fekvés előtt pedig ellenőrizzük a legfrissebb szélelőrejelzést. Amennyiben az időjárás kegyes hozzánk, és jó szelet kapunk, a túra végéig megszakítás nélkül ebben a ritmusban telnek a napok.”
A tökéletes adottságairól híres Prasonisi az extrém sportok – a windszörf és a kite – ideális célállomása, itt ugyanis egymást váltja a hullámos és a békés tenger, így mindenki tudása és merészsége szerint gyakorolhat. A dűnék és a hosszú homokos partszakasz tökéletes táborhelyek, ahova sokan sátor helyett inkább lakókocsival érkeznek. A béke szigetén olykor az ártatlan izgalmakból is kijut. A görög hadsereg néha szúrópróba-szerű ellenőrzést tart a természetvédelmi övezetben, az ott tartózkodókat felszólíthatják, hogy hagyják el a területet – de talán ettől is szép és izgalmas ez a típusú nyaralás.
Bár a szörfös túra jelentős része a hullámokról szól, a deszka, a hullám és a természet színpada az embereket is összehozza. „Szeretek itt lenni, nevetni, rövidke időre megpihenni, elbújni a rohanó világ elől, és elfelejteni az otthoni teendőket. Fontos, hogy a folyamatos fejlődés mellett időről időre, a kiégés egyik legjobb ellenszereként, kikapcsolódjak. Számomra az extrém sport az, ami lenyugtatja az elmém, ami feltölt, ami helyet ad a pozitív gondolatoknak.”
