Hogyan kerültél kapcsolatba a Bohócok a Láthatáron csoporttal?
Télen keresett meg Feuer Yvette, a Bohócok a Láthatáron csoport alapítója, hogy szeretnének csinálni egy előadást az ovis és a kisiskolás korosztálynak. A határozott elképzelés az volt, hogy legyen egy boszorkányos mese, de nem népmese, hanem műmese, úgyhogy a szövegkönyvet is én írtam hozzá. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakos, bábrendező szakirányos végzős hallgatójaként már az egyetem alatt is nagyon sokat dolgoztam népmesékkel, rendezőként is és adaptálóként is. Nagyon szeretem ezeket a történeteket, mert olyan ösztönös, ősi rendet képviselnek, ami a színpadon magával hoz egy dramaturgiai átláthatóságot, miközben olyan metaforákat használ, amelyek mindannyiunk számára átélhetőek. Éppen ezért a mi mesénket, a Banyamosodát is népmesei elemek, motívumok felhasználásával hoztuk létre.
Mennyiben tér el egy hagyományos bábszínházi előadástól?
Kicsit speciális az előadásunk, a színészek nem előre elkészített bábokkal játszanak – nálunk nincsen kifaragott királyfi, megvarrt boszorkány. Tárgyanimációs bábtechnikát alkalmazunk, vagyis nem bábokat, hanem tárgyakat használunk: egy telefonnal vagy akár tollal is megszemélyesíthetnünk egy-egy szereplőt. Ez a világ tökéletesen illeszkedik az 5-7 éves korosztály világához, fantáziájához, egy 6 éves gyerek sokszor könnyebben azonosul egy tárggyal, mint egy plasztikus bábbal vagy egy élőszereplővel. A darabban mi textileket mozgatunk. A boszorkány egy nagy sötét anyag, a királylány egy rózsás pompon, a királyfi pedig egy ing, de a tárgyanimációt élő színészi játékkal kombináljuk a kerettörténetben.
Mitől lesz interaktív a darab?
Maga a kerettörténet is interaktív, illetve a belső mesének van egy pontja, ahol a gyerekek segítsége kell ahhoz, hogy a történet továbblendüljön. Ez érdekes kihívás volt számomra. A Bohócok a Láthatáron csoport alapvetően a klasszikus mozgásszínházi hagyományokon alapulva bohócelőadásokat hoz létre, én pedig még nem dolgoztam ezzel a technikával.
Mennyire jelenik meg a darabban a Bohócok a Láthatáron csoport szellemisége?
A darab specialitása, hogy bár a Marczibányi Téri Művelődési Központban mutattuk be, a Bohócok a Láthatáron misszióját követve jellemzően észak-magyarországi, hátrányos helyzetű családokhoz, közösségekhez, iskolákba is eljut. Éppen ezért fontos volt, hogy a darab működőképes legyen egy színpadon, és adott esetben egy iskolai tornateremben is.
És menet közben is formálódik még a darab?
Mindig. Érdekes módon ez egy klasszikus színházi szituációban is így van. Számos dologtól függ: hogy délelőtt vagy délután van, hogy milyen összetételű a nézi csoport… Ebben az esetben pedig ez nyilván hatványozott, hiszen a gyerekek egyrészt a darab részesei, bekapcsolódnak a cselekménybe, másrészt már az előadás elején eldől, hogy adott csapat mennyire lesz befogadó, együttműködő. A közönség mindig nagyot lendít a darabon, jó, ha van visszajelzés. Mindez persze vissza is üthet: nagyon kétségbe tud esni egy színész, ha semmilyen reakció nem érkezik a gyerekek részéről.
Van lehetőség a közös feldolgozásra?
Abszolút. Sőt az előadások után sokszor tartunk egy beszélgetést, amit nem neveznék feldolgozó foglalkozásnak, sokkal inkább lehetőségnek arra, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok elmondják az észrevételeiket, tapasztalataikat.
Mi a mese tanulsága? A jó itt is elnyeri méltó jutalmát?
Igen, a korosztály sokrétűsége miatt úgy döntöttünk, egy egyenes vonalú, egyszerű mesét mesélünk el, amiben a klasszikus karakterek jelennek meg. Van egy boszorkányunk, aki gonosz, egy királylányunk, aki szép és jó, és van egy királyfink, aki megmenti a királylányt. Én egyébként is hiszek abban, hogy ha egy történetet átélhető módon tudunk elmesélni, azzal előbb-utóbb mindenki tud azonosulni.
Hol? Mikor?
November 20., 16 óra – Marczibányi Téri Művelődési Ház Kamara terem
December 3., 16 óra – Marczibányi Téri Művelődési Ház Kamara terem
Bővebb infóért kattints IDE!
Szerző: Tímár-Gregorits Nóra
Fotó: Kállai-Tóth Anett Portré: Trokán Nóra
