Görög Zita
Milyen álmaid, terveid voltak tíz évvel ezelőtt?
Amikor például a Marie Claire címlapján szerepeltem, épp egy mesekönyv írásába fogtam bele, ami nemsokára úgy tűnik, végre tényleg kézzel fogható lesz. Sokáig nem találtam hozzá illusztrátort, aztán többször is átírtam a történetet, mert ahogy nőttek a gyerekeim, anyaként is mindig új dolgokat tapasztaltam. Évekig szégyelltem, hogy ebből a tervemből mégsem lesz semmi, és idén végre megtaláltam azt az illusztrátort, aki szép világot teremt, nem erőltet a gyermekekre torzult lényeket, így jól tudunk együtt dolgozni, és közösen tudjuk kialakítani a könyv megjelenését. Több olyan álmom is van, ami sokáig csak bennem munkál, és talán egyszer eljön az ideje, hogy megszülessen belőle valami.
Milyen álmokat dédelgetsz most? Mit szánsz magadnak a következő tíz évre?
Szeretnék vidékre költözni és alkotni. Egy elvonulós, befelé figyelő időszakra vágyom. Remélem, pozitív fogadtatásban lesz része a mesekönyvnek, de emellett elkezdtem fából lámpákat is készíteni, és ezzel is szeretnék komolyabban foglalkozni. Tíz év múlva ráadásul már a gyerekeim is akkorák lesznek, hogy újra több időm lesz magamra. De most csak annyira kergetem az álmaimat, hogy az rájuk is inspirálóan hasson, időt azonban nem vesz el tőlük. Akkor térhetek majd vissza a meg nem valósult álmaimhoz, amikhez addigra remélhetőleg még több bátorságom less.
Gryllus Dorka
Hol éltél tíz évvel ezelőtt és mi foglalkoztatott akkor leginkább?
Még kint laktam Berlinben, nem volt gyerekem, és nem tudtam elképzelni, hogy valaha visszaköltözöm Magyarországra. Az európai filmiparral voltam elfoglalva, azon gondolkodtam, költözzem-e Londonba, vagy sem. Akkor még nem tudtam, hogy tíz év múlva pont itthon lesz nekem jó, sehol máshol a világon nem lehetne jobb. De ehhez az kellett, hogy korábban elmenjek ide-oda, jobbra-balra.
Mi vitt rá, hogy végül mégis hazatérj?
Tulajdonképpen nem döntöttem el soha, hogy hazaköltözöm, ez szép lassan, fokozatosan történt. És bár most is kiutazom sokszor Berlinbe vagy máshová forgatni, de időközben úgy alakult, hogy végül itt lett a bázisunk. Az is közrejátszott persze, hogy közben kisebb lett a világ, és több lett benne az internet. És amikor az ember anya lesz, megváltoznak a prioritásai, ez rendet rak a benne lévő zűrzavarban.
Szóval ebben a döntésben a kisfiad játszotta a legfontosabb szerepet?
Amikor megszületett Soma, hazajöttem Berlinből, de nagyon szokatlan volt egyhelyben maradni vele, folyamatos vágy volt bennem a menésre. Két évig nem tudtam felvenni Budapest ritmusát, ezért még sokáig ingáztam, mert amíg kicsi volt, egyszerűbb is volt vinni magammal. Aztán amikor óvodáskorú lett, el kellett döntenünk, hová iratjuk be, és lett egy saját élete is. Addigra a férjemnek (Simon Kornélnak – a szerk.) is sokkal több munkája lett itthon. Már nem csak színészként dolgozott, hanem egyre többet rendezett is, és annyi elfoglaltsága lett, hogy azóta szinte reménytelen, hogy kijöjjön velem Berlinbe. Az is egy fontos fordulópont volt, hogy addig csak béreltünk lakást, de akkor úgy éreztem, muszáj, hogy legyen egy saját otthonunk. Abban a házban, ahol felnőttem, lett egy üres lakás, amit felújítottunk. Aztán szép fokozatosan elkezdtem belesimulni Budapest életébe. Szerintem ezek a kérdések ma nagyon aktuálisak sokak számára: hogy meddig lehet elmenni, hányszor lehet költözni egy gyerekkel, és mikortól válik gyökértelenné a gyerek… Én sokszor éreztem, láttam azokon is, akik külföldön élő magyarok, hogy az ember mégis csak kötődik a hazájához – a Lánchídhoz, a Duna illatához, és amikor meglátod vagy megérzed ezeket, elsírod magad. Nem tudom megmagyarázni, miért, de ezek nagyon mélyen gyökerező ösztönök.
