Most kapod kézhez a diplomád, milyen érzés lezárni egy ilyen nagyszabású feladatot?
Igen, most végzek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ez hároméves gyakorlatorientált képzés, kiváló tanárokkal és nagyszerű osztálytársakkal. Mindannyian színházi szerepekkel a hátunk mögött döntöttünk úgy, hogy visszaülünk az iskolapadba. Nagyon érdekes, hogy akit előző este még valamelyik színház színpadán láttál, másnap ott ül melletted a tanteremben. Igazi „kuriózumosztály” vagyunk ebből a szempontból, és szerintem ez is azt bizonyítja: mi azért jöttünk ide, hogy minél többet fejlődjünk és tanuljunk.
Mikor gondoltál először arra, hogy színész leszel?
2003-ban, amikor Sas Tamás rendezésében az Apám beájulna című filmet forgattuk, ahol Szarkát, egy 17 éves, kalandvágyó fiatal lányt alakítottam. Mindössze 15 éves voltam, és annyira jól éreztem magam, hogy örökre beleszerettem a filmezésbe és a színészetbe.
Első komoly szerepedet Mariannként játszottad a Tartuffe-ben. Hogyan emlékszel vissza rá?
Fantasztikus volt 19 évesen a Nemzeti Színház stúdiószínpadán állni. A Molière- darabba beugrás révén kerültem, és életre szóló élményekkel lettem gazdagabb. Felemelő érzés, amikor az előadás végén nemcsak a közönség, de a színészkollégák is megtapsolnak. Szintén beugrás volt Gizella szerepe a Buborékokban. Utolsó szerepem A velencei kalmárban Aragónia hercege volt. Hét év után ezzel a darabbal búcsúztam el a Nemzetitől.
A Pesti Magyar Színházhoz is beugrással kerültél?
Nem! Életemben először én magam küldtem el az önéletrajzomat ide, a színházhoz. Kihívást jelentett, mert nem vagyok írogatós fajta: jobban szeretem, ha a szerep talál meg engem. Szerencsém volt, mert éppen akkor játszottam a Tháliában a Kötélen a Niagara felett című darabot, és így volt lehetőségem elhívni Zalán János igazgató urat az előadásra, hogy megnézzen. Ő el is jött, hát így kezdődött… A jelenlegi évem több szempontból fontos, sok szép feladat vár rám a színházban, és ez az év egyben a diplomaévem is. A diplomához természetesen le kell tennem a nyelvvizsgát. Ez azért is fontos lehet, mert a Pesti Magyar Színház egy jelentős szervezetnek, az Európai Színházi Konvenciónak, az ETC-nek a tagja, ami által havi ösztöndíjjal külföldi társulatoknál volna lehetőség szakmai tapasztalatokat gyűjteni annak, aki tud angolul.
Hogy érzed magad az új kollégáid között, a Pesti Magyar Színház társulatánál?
Van egy mondás: lakva ismerszik meg az ember. Ez pontosan így van, a próbák összekovácsoltak minket. A többiek nagy szeretettel fogadtak, odafigyelünk egymásra, és az ember ilyenkor nem érzi magát egyedül. Reggeltől estig együtt vagyunk: azt hiszem, kezdünk kinyílni egymás felé.
Két bemutató darabban is játszol, az egyik ezek közül A konyha. Itt te alakítod Daphnét, az egyik pincérlányt. Ki ez a lány?
A darabban több pincérnő is szerepel, ő egy közülük, van egy iszákos férje. Egyszerre harmincan vagyunk fent a színpadon, az egész olyan, mint egy jól működő hangyaboly, ahol mindenki tudja a dolgát, és közben folyamatosan figyel a másikra. Sokszor csak két-három szót intézünk a másikhoz: „Három csirkecomb! – kiáltjuk, ezért a végszavazás teljes koncentrációt igényel. A darab mondanivalója sokrétű: benne van az egész élet, a konyha a társadalom miniatűr modellje. Kérdések sorát veti fel: „Mennyire húzunk szét? Hogyan képes együtt dolgozni a sokféle országból verbuválódott csapat? Egy ember meg tud őrülni úgy, hogy senkinek sem tűnik fel? Vagy esetleg nem is akarják észrevenni a többiek a szétesését?” Izgalmas kortárs darab, amelyet harminc évvel ezelőtt éppen ebben az épületben mutatott be az akkori Nemzeti társulata. A darab üzenete semmit sem veszített az aktualitásából.
A másik előadásban, a Chioggiai csetepatéban közös jeleneted van nagybátyáddal, Gáspár Tiborral. Könnyebb vagy nehezebb egy rokonnal a közös munka?
Ilyenkor ő nem a nagybátyám, hanem egy kolléga, akivel az a dolgunk, hogy megoldjuk a ránk bízott feladatot. Színészi izgalommal figyelem, mint partnert, hisz mind a ketten dolgozunk. A darabban Checcát játszom, eredetileg vörös hajjal kezdtem el próbálni a szerepet. De nyáron ráébredtem arra, hogy szeretnék már a vörös hajú szerepektől eltávolodni, mert egy ilyen feltűnő hajszín nagyon beskatulyáz, és miért is ne lehetnék természetes? Kéri Kitty, a rendező támogatott ebben, és az empátiája nagyon jól esett, hiszen emiatt még a szerepem csúfnevét is meg kellett változtatnia.
Gáspár Kata és Szatmári Attila a Rév Fülöpben
Októberben sokat leszel színpadon, hiszen a Rév Fülöpben átvetted Ádánd lovag szerepét.
Bizony, és nagyon jól érzem magam ebben a gyerekeknek szóló, szellemes darabban. Sziporkázó nyelvi tréfák jellemzik, aranyos karakterek vannak benne. Gyerekkoromban az erdő mellett nőttem fel, ezért szeretem a veszélyt, az állatokat, és sokszor gondoltam azt, hogy megmentem a földet. Ezeket a gyerekkori gondolatokat hozta elő belőlem a Rév Fülöp próbája.
Amikor nem dolgozol, mi kapcsol ki igazán?
Tudod, a színészi hivatás „felhő” szakma: egyszer beborul, máskor kisüt a nap. Mindig marad bennünk kétség előadás után: „Ma este megcsináltam?” Éppen ezért szeretek a szabadidőmben olyasvalamit tenni, aminek kézzelfogható az eredménye. Szívesen teregetek, mert szeretem a frissen mosott ruha illatát, de mindenféle ház körüli teendő feltölt: legyen az ablakmosás vagy takarítás. Ha jut rá időm, szívesen főzök: kedvencem a lecsó. És remekül kikapcsol a kutyasétáltatás is.
A két októberi premier után a Pesti Magyar Színház közönsége láthat majd más darabokban is?
Zalán János igazgató úr szerződést ajánlott, amit én örömmel elfogadtam. Így a nézők egyre több előadásban láthatnak majd.
Fotó: Ruszthi Zsolt, Forrás SZFE, Faluhelyi Fanni
A Pesti Magyar Színház színésznői az október 17-i Chioggiai csetepaté előadás után nyilatkozatot írtak alá és feltűzték a rózsaszín szalagot azért, hogy így hívják fel a figyelmet a rákszűrés fontosságára. A nyilatkozatban áll: „Ne engedjük meg, hogy leányaink és asszonyaink közül egy Chioggia nagyságú városnyi nép távozzon évente az égiek közé, hisz így is kevesen vagyunk.” Kata, akit legközelebb október 29-én a Chioggiai csetepatében, október 31-i a Rév Fülöpben láthatunk, szintén feltűzte a mellrák elleni küzdelem hónapja kapcsán a rózsaszín szalagot.
Gáspár Kata, Soltész Bözse, Tóth Éva, Dr. Borbényi Erika onkológus, Juhász Róza és Balsai Móni (Fotó: Kozma János)
