Somorjai Enikő Miamiban képviselte a magyar balettet

2015. október 14.
Mintha egy másik világba csöppent volna Somorjai Enikő és férje, Glogovácz Tamás, amikor megérkezett Miami repülőterére. Nem nyaralni mentek az amerikai turistaparadicsomba, hanem táncművészekként képviselték Magyarországot a 20. nemzetközi balettgálán. A két művész élete egyik legnagyobb ajándékának tekintette a meghívást.

Igaz, Somorjai Enikő már többször volt ilyen helyzetben, számos nemzetközi versenyen és gálán vehetett eddig részt. Mivel számos neves balettdarab főszerepét eltáncolhatta már, neve külföldön is jól cseng, így szívesen hívják rangos külföldi előadásokra. A Magyar Nemzeti Balett társulatának tagja mindig vegyes izgalommal vág neki ezeknek az utaknak, hiszen külföldön más szokásokkal, más kultúrával, a közönség olykor szokatlan reakciójával találkozik.

„Nagyon szeretem a nyarat, de nem tagadom, már nagyon vártam, hogy elkezdődjön az évad, hiszen szeptember közepén Miamiban álltam színpadra egy nemzetközi gálán. Itt már harmadszorra voltam meghívott vendég, az idei azonban azért is volt különleges, mert a férjemmel együtt táncolhattam. Ráadásul neki ez volt a búcsúfellépése, azt gondolom, méltó körülmények között zárt le egy 17 éves balettművészi pályafutást” – fogalmazott Somorjai Enikő.

A magyar balerina és férje körülbelül másfél hónapot tudott készülni a produkcióra: a szervezők egy neoklasszikus darabot kértek tőlük. Így esett a választásuk Christoph Pasztor Wie lange noch (Még meddig?) című pas de deux-jére. Az ilyen koreográfiáknak olykor magas jogdíjuk van, sokan éppen ezért nem is tudják ezt kifizetni, de a jogtulajdonos ingyen engedélyezte, hogy Somorjaiék, több ezer ember előtt eltáncolják ezt a produkciót.

„Két este, két különböző színházban léptünk fel, a meghívott táncosok között voltak franciák, mexikóiak, koreaiak, németek, olaszok, argentinok, kubaiak és hollandok. Óriási volt a siker, pedig sokan el sem tudják képzelni, hogy Miamiban kulturális élet is van és szeretik, nagyra értékelik a balettet. Nagyon feszes volt az időbeosztásunk, hiszen délelőtt próbáltunk, este pedig már előadás volt és szinte időnk sem volt az időeltolódást megszokni. Mégis nagy élmény volt olyan táncosokkal együtt szerepelni, akik a tánc szeretete miatt vannak még a színpadon, miközben a másik sikeréért, a sajátjukénál is jobban szurkolnak.”

A balettművész házaspárnak némi ideje azért maradt a pihenésre is, és nem mindennapi kalandokban volt ennek köszönhetően részük.

„A férjemtől és egy másik táncostól alig két méterre, combig érő vízben úszott el egy cápa- Minden nagyon gyorsan történt, arra sem volt időm, hogy lefotózzam. Mindig emlékezetes pillanatokkal térek haza az ilyen gálákról, ez most is így volt. Az élmény, hogy a közönséget ismét sikerült elvarázsolnod a jelenléteddel, a táncoddal, a produkcióddal, felemelő érzés és nagyon sokáig érezhető boldogság!”

Fotó: Carlos Llano