Számos zenei stílusban megfordultál. Az első albumod mégis a smooth dzessz mentén halad. Miért ezt a műfajt választottad a bemutatkozáshoz?
A legszabadabb zenei irányzatot kerestem, amely populáris és inspiráló hatással van rám. A dzsessz egy felderítetlen terep számomra, amelyben szabadon alkothatok, és egy prémiumkategóriás „terméket” hozhatok létre. Az első, On Time című albumommal egy gondolatsort szerettem volna átadni a pozitív életszemléletről, a tiszteletről és a szeretetről. De ugyanúgy dolgozom tovább, mint ahogy eddig. Felkértek arra a megtisztelő feladatra, hogy legyek az X-faktor zenei rendezője, de más tévécsatornákon is közreműködöm zenei munkatársként, elsősorban olyan műsorokban, amelyek zenei arculatához szükséges az élő zenei kíséret. Emellett koncertezek a Garami Funky Staff zenekarral és Kocsis Tiborral, Serbán Attilával pedig készülünk egy nagy karácsonyi koncertre, amely a Madách Színházban lesz. Kocsis Tibor lemeze is most készül, nemrég pedig Rácz Gergő egyik dalát játszottam fel, valamint közreműködtem Herencsár Viktória cimbalomművésznő albumának elkészítésében is.
Az új album címe elég beszédes. Miért éppen most láttad elérkezettnek az időt, hogy szólólemezt készíts?
Tizenöt éve dolgozom a szakmában. Már a pályám elején részt vehettem olyan produkciókban, amelyek nagy színpadra készültek és több ezer ember előtt szólaltak meg. Elég gyorsan bekerültem ebbe a körforgásba, és a neveltetésemnek, valamint a csodás családomnak köszönhetően, elég nagy rálátásom nyílt erre a világra. Akkoriban nagyon sürgettem a sikert és az életet. Kaptam is pofonokat rendesen, legfőképpen saját magamtól, de ezeknek hála, nem felejtettem el, honnan jöttem, és megtanultam tisztelni az embereket. Most egy olyan szakaszba ért az életem, amikor eljött az ideje, hogy beszéljek magamról, és mindarról, amit az elmúlt tizenöt évben tettem szólistaként és másokat segítve a háttérben.
Már gyermekkorodban is zenésznek készültél?
Nem. Édesapám táncpedagógus, a családomból pedig nagyon sokan a herendi porcelángyár valamely részlegén dolgoztak, páran művészként. Édesapám révén már gyermekkoromban megismerkedtem a tánccal. A prioritást a sport vette át az életemben, fociztam, és mindenféle sportot űztem, amihez labda kötődik. Aztán 17-18 évesen egy autóbaleset miatt be kellett fejeznem az összes sporttevékenységemet, és a zenébe menekültem. Valójában nem is menekülés volt ez, mert mindig is imádtam a zenét, focista koromban is a kispadon ülve állandóan fülhallgató volt a fejemen. Akkoriban kezdtem komolyabban érdeklődni a zene és a hangszerek iránt.
Zeneoktatóként is dolgozol. Mi az, ami számodra fontos a tanításban?
Nálam az órák általában nem arról szólnak, hogy én megmondom a tuti frankót. Inkább arra szeretnék rámutatni, hogy amikor megszületünk, alapvetően professzorok és atommag-kutató fizikusok vagyunk. Az pedig már csak rajtunk múlik, hogy az életünk során hogyan kezdjük el saját magunkat korlátozni és a nézőpontjainkat beszűkíteni. A tanítványaimat arra szeretném rávezetni, hogy megtalálják a kérdéseikre a saját válaszaikat. Nem kifejezetten oktatom, hanem instruálom és terelgetem az embereket. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a hangszer a zene, holott az csak egy eszköz. A zene bennünk él. És aki idejön, abban benne rejlik a zene.
Te hogyan jellemeznéd az első albumodat?
Ahogy saját magamat is. Mindenképpen könnyednek és szabadnak. A szabadságom én abban élem meg, hogy nem csinálok olyat, amit nem szeretek. Ez az album is erről szól. Bízom benne, hogy jó hatással lesz az emberekre.
Akkor ez igazi örömzene.
Igen. Az albumomon nem a basszusgitár szolisztikus funkcióját, hanem a zeneszerzői vénámat szerettem volna bemutatni. A dalok írására és minőségére helyeztem a hangsúlyt, nem pedig arra, hogy megmutassam, mit is tudok a hangszeren…
