Korábban is voltak közös előadásaitok a Budafoki Dohnányi Zenekarral, ezúttal Sztravinszkij Pulcinella című darabján dolgoztok együtt. Milyen volt az akkor folyó közös munka és milyen a mostani együttműködés?
Gáborékkal (Hollerung Gábor, a zenekar karmestere – a szerk.) és a Dohnányi Zenekarral nem újkeletű a közös munka, volt már jónéhány közös bemutatónk. Azt gondolom, hogy Gáborral egyre jobb a viszonyunk mind emberileg, mind szakmailag. Mikor a legelső darabot készítettük közösen, még nagyon határozott elképzelései voltak, de az évek alatt kialakult egy olyan munkakapcsolat, hogy már egyre több mindent rám mer bízni. Tudja, hogy én sosem átlagos sztorimesélős darabot készítek, hanem mindig rakok az előadásokba egy kis csavart, egy kis fűszert, amit ő szerintem szeret, hiszen ő sem egy klasszikus értelemben vett karmester. Imád mozogni – már maga az, ahogyan vezényel, szinte egy komplett koreográfia. Emellett Gábor is nagyon sokszínű művész: a beavató koncertelőadásoktól kezdve a filmzenei esteken át, a klasszikus zenétől a táncig a különböző társművészetekkel való fuzionálás nagyon érdekli és alkalmazza is ezek kombinációit. Én is nagyon szeretem ezeket használni, akár a prózai elemeket, az élőzenét, a képzőművészetet, a festészetet a táncelőadásokban. Szerintem ez az, ami a közös kapocs bennünk.
A társművészeti fúziók mellett a zenekarnál és nálad is gyakran megfigyelhető a műfaji keveredés. Az Esszenciában például, ahol Bartók népzenéi vegyülnek a jazzel és moderntánccal, de az Élektrában vagy az Orfeuszban is ez tetten érhető ez a kombinálás. A Pulcinellában is, ami egy 16. század Olaszországából eredő commedia dell’arte darab, számíthatunk valamiféle modern vízióra tőletek?
Gábor azt mondta, hogy szabad kezet ad, de úgy éreztem, nem rugaszkodhatok el teljesen a Pulcinella eredetijétől, én szeretném meghagyni a commedia dell’arte stílusjegyeit. Tervezek olyan elemeket beemelni, amik kicsit kizökkentik a színházi mivoltából a nézőt, például, hogy a táncosokat lehozom a színpadról a nézőtérre, mintha a néző is benne lenne ebben a vásári komédiában, ebben a piaci csetepatéban, hogy azt érezzék, mintha tényleg a piacon lennének, ahol két kofa összeszólalkozik. Ilyen hangulatot szeretnék bizonyos jelenetekben, de nem elhanyagolva a commedia dell’arte karaktereit, komikus elemeit. A mozgásrendszere és a koreográfiája viszont maibb lesz, mintha egy akkori mozgást látnánk. Lesznek benne tehát korhű, de modern, friss elemek is.
Hogyan kell elképzelni, amikor két különböző művészeti ág képviselői dolgoznak együtt? Ki alkalmazkodik kihez, mennyire van beleszólásotok egymás munkájába?
Egy éve, 2021 decemberében hívott Gábor, hogy lenne 2022 december 11-én a Müpában a Pulcinella bemutatója: ráérek-e megalkotni hozzá a koreográfiát? Mondtam neki, hogy „Gábor, a jövő hetemet sem tudom előre… de persze, csináljuk”. Sztravinszkijra az ember nem mond nemet. Zseniális a munkássága, az élő zenére előadott táncnak pedig mindig megvan a varázsa. Tudat alatt már motoszkáltak víziók, kis foszlányok a fejemben, majd mikor eljött a nyár vége-szeptember eleje, leültünk Gáborral, hogy konkretizáljuk, mely zenei tételeket akarja, miken akarunk változtatni, szóval abszolút nyitott volt a történet. Én a zenei résznél mindig visszahúzódom, mivel nyilván ő ebben sokkal jobban otthon van.
A commedia dell’arte mint műfaj mennyire áll közel hozzád?
Tavaly csináltam egy Csehov-darabot, a Sirályt, ahol a táncosaimnak beszélnie is kellett magyarul, angolul és oroszul, azóta, az elmúlt néhány évben a prózai, színháziasabb gondolkodás, színháziasabb elemek foglalkoztatnak, és ehhez szerintem nagyon közel áll a commedia dell’arte. Bozsik Yvette-tel évek óta dolgozok együtt, és pár éve volt egy olyan darabja, amiben commedia dell’arte elemeket használt. Yvette több gyerekdarabjában is szerepeltem, amelyekben a színházi, színészi jelenlét szintén elég erőteljesen jelen volt. Többek közt ezek az élmények, tapasztalatok inspiráltak és hatnak rám. A színházi elemek mellett nagyon erős koreográfus alapot szeretnék adni a darabnak: ennek a kettőnek a balanszát kell megtalálni, hogy tánctechnikailag erős legyen, ugyanakkor a commedia dell’arte elemei is hitelesen megjelenjenek a színpadon.
És ehhez más szempontok szerint választottál táncosokat?
Abszolút. Olyan táncosokat kértem fel, akikkel már dolgoztam együtt és tudom, hogy ilyen helyzetekben jól tudnak működni, de hívtam fiatal, pályakezdő művészeket is, akiknek nagyon erős a színpadi jelenlétük. Egyébként is szeretem vegyíteni az érettebb táncosokat az új generációval, mert úgy gondolom, nagyon pozitívan hatnak, hatunk egymásra. Én is tanulok tőlük, és remélem, hogy én is tudok nyújtani nekik valamit, amitől tudnak fejlődni, amitől többek lesznek. Ennek oda-vissza működő pozitív kölcsönhatásnak, egymás tapasztalásának és inspirálásának kell lennie.
A Feledi Projectre (Feledi János 12 éve alapított társulata – a szerk.) egyébként is jellemző, hogy vannak állandó, visszatérő tagok, de mellettük friss arcok is megjelennek benne.
Már nem az jellemző, mint 8-10-20 évvel ezelőtt, amikor egy táncos egy társulatnál volt gyakran akár tíz éven át. Most már az az általános tendencia, nemcsak itthon, hanem külföldön is, hogy egy táncos egy társulatnál 1-2 évig van, és aztán továbbmegy, újat akar tapasztalni, világot látni. Nagyon nagy lett a fluktuáció a táncos szakmában. Ennek megvan a jó és kevésbé jó oldala, mert persze pozitívum, hogy sokan sokat akarnak tapasztalni, sok emberrel akarnak dolgozni. Ugyanakkor együttes vezetőként, a társulati létben nehézség, hiszen mire egy táncos beilleszkedik, kineveled, betanulja a repertoárt, addigra megy tovább.
A táncosaidnak mennyire van beleszólása egy darabba?
Én adok egy alapot, aztán nyilván erre úgy húzzuk fel a házat, hogy nekik is és nekem is jó legyen. Nem szeretek olyan dolgokat ráerőltetni emberekre, amiben nem érzik komfortosan magukat, mert ha ez így megy ki a színpadra, akkor az látszik. Nálunk általában jó hangulatú, pörgős, hatékony munka van. Szerintem fontos, hogy ne legyen görcsös, feszült a légkör a próbákon, mert az nagyon rá tudja nyomni a bélyegét az előadásra. Ugyanakkor szeretek felkészülten érkezni, kész ötleteket felmutatni, előre tudni, hogy fog kinézni a színpadkép, milyen kellékeket, milyen díszletet fogunk használni. Nem szeretek mások idejével szórakozni. Hozhatnak a táncosok is ötletet azon a bizonyos jeleneten vagy kombináción belül, megnézzük, kipróbáljuk, előre semmi nincs kőbe vésve, de az alapkoncepciót szeretem lefektetni.
Az elmúlt három év alkotói fronton is nagyon más időszak volt főként a járványhelyzet miatt – te táncosként, alkotóként és ti, társulatként hogyan éltétek meg ezt az időszakot? Mennyire sikerült visszarendeződni és a legnagyobb bezártság közben egy alkotó, egy előadóművész hogyan tudta ezt a helyzetet megoldani?
Mondtam a táncosaimnak, hogy ha olyan munka van, amit ebben a helyzetben tudnak végezni, akkor vállalják el. Amikor lehetőség volt előadásokat vagy online felvételt készíteni, akkor mindent azokhoz igazítottunk. Nem lehet ezzel a helyzettel mit kezdeni, csak előre menekülni. Tervezed, amikor majd jön a jó idő, a tavaszi, a nyári fesztiválok. Én is ezt teszem, mint alkotó, vagy mint a Feledi Project vezetője, próbálom inkább ezen időszakoknak a lehetőségeit felkutatni és ezekre koncentrálni. Táncosként valahol jó volt ez az időszak, mert végre lehetett pihenni. Viszont éppen a covid kellős közepén töltöttem be a 40-et, ami a táncos szakmában már a lecsengése kezd lenni az aktív táncosi pályának. Utólag visszagondolva furcsa volt, mert azt éreztem, hogy „na még akkor egy utolsó nagy futam előttem van”, viszont egyszerűen nem volt olyan az egészségügyi helyzet. Számomra akkor ez az ’50% aktív táncos – 50% alkotó’-mérleg elbillent inkább a 80-20% felé, tehát sokkal inkább az alkotói, együttesvezetői munkákra koncentrálok, mintsem az aktív táncolásra. Fiatalabb nem leszek, ahogyan más sem, úgyhogy elég erősen érinti ez az időszak a színházi-táncos szakmát. A fiatalok sincsenek jó helyzetben, de ez a korosztály sem, akik épp a határán vannak az aktív táncolásnak és az alkotás-tanítás fázisának. Soha nem könnyű egy előadóművésznek belátnia és éreznie, hogy na most jött el az a pont, amikor már nem biztos, hogy színpadra kell lépni. Ez valakinek egyik napról a másikra megy, van, akinek több év vagy évtized, mire azt tudja mondani, köszönöm, elég volt. Azért még vannak előadások, amiken fellépek, elsősorban a táncosfiú hiányból adódóan, de hát ez nem újkeletű dolog, hogy férfitáncosból amúgy is hiány van a magyar táncéletben. Viszont amit lehet, azt szeretem megoldani más, külső táncosokkal.
A Pulcinella mellett van-e valami más éppen folyó munka vagy terv a jövőre nézve?
Igen, jövőre tervezek csinálni egy Carment öt lányra, de ebben nem a sztori újramesélése lenne a lényeg, inkább a Carmen nőiességéből fakadó gondolatokat járnám körül, éppen ezért az lesz a címe, hogy Carwomen. És korábban, nagyjából két éve csináltam egy Don Quijote előadást, amiben használtam prózai szöveget, volt kis stand up comedy, két megírt prózai monológ. Ezt szeretném folytatni a Carwomen-ben is, hogy megjelenjen ez a prózai/táncos/színházi keveredés, de táncosokkal természetesen. A Don Quijote volt a férfiváltozat, és a Carmen lenne a női oldala ennek az alkotói folyamatnak. Most ezen ötletelek, emellett pedig van zenei felkérés is, egy Szentpáli Roland-műnek a bemutatóját fogom csinálni, valamint egy Orbán György kórusművekből összeállított előadás van még tervbe véve.
Fotó: Kaszner Nikolett, Németh Krisztina
Promóció
