Heti kultkedvenc: Elégia és Örökség

2022. április 15. |

Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Ezen a héten újságíró kollégánk, Czvitkovits Judit meséli el, miért kellene receptre felírni a Szegedi Kortárs Balett Danza című előadását.

A Nemzeti Táncszínház nézőterének puha székében erőtlen mozdulatlanságba roskadok, a testem jelen, de lelkemet a Keleti pályaudvaron hagyom. Miközben egy újabb szerelvény fut be az állomásra, színes mellényes alakok lendülnek mozgásba, hogy szervezetlen koreográfiájukkal emberséget vigyenek a káoszba. A csüggedt tömegben aprócska, de biztos bólyákká dagadnak: kedvesen köszönnek, tolmácsolnak, cipekednek, magyaráznak, bíztatnak, terelgetnek, ételt és italt adnak. A gyengéd mozdulatsorok újra és újra megismétlődnek, az ismeretlen segítő kezét nyújtja egy másik ismeretlennek, hogy kis időre megtartsa őt. A pályaudvarról hozott képkockákat alig pár órával később tizenkét táncos viszi tovább a színpadon, akik fájdalmasan szép tánclépésekben mesélik el, mit jelent törődni, odafigyelni, összeesni, hibázni, megtámaszkodni, továbblépni, elrugaszkodni, szárnyakat kapni, hogy mit jelent önfeláldozón vagy önös érdekből cselekedni. Enrico Morelli Elégiája emlékeztet, nem létezhetünk egymás nélkül, szükségünk van a gondoskodásra, a törődésre, azt egyszerre adnunk és kapnunk kell. A Danza első felvonása bár nem akar elmesélni semmiféle történetet, mégis valami fontosat ad: a jóságot dicsőíti.

A felemelő felismerést hozó első felvonás után a második, az Örökség már az első percben sejteti, egy újabb próbatétel következik, aminek ezúttal sem lehetek pusztán csak a nézője: a zene, a díszletek, a kosztümök és az első tánclépések hatására zsigereimben érzem, csak percek kérdése, hogy a történet berántson, és egy olyan utazásra vigyen, amit nem biztos, hogy önként bevállalnék. Az Örökség egy zsarnok édesapától kínlódó család történetét meséli el úgy, hogy közben az ember, miközben saját életútja nem lehet azonos a darab főhősével, nem tudja nem megérezni saját meghozott és meghozni nem mert döntéseinek súlyát. Miután az apát elragadja a járvány, az özvegy fiúkra testálja a család összes terhét, a továbblépés felelősségét. Bár a fiatal férfi szerelmével más életet tervez, nincs ereje ellenállni anyja akaratának. Bár a Walter Matteini koreografálta Örökség táncmozdulatai nemcsak a táncos, de a néző számára is nehezek és keservesek, kihagyni mégsem érdemes.

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Olvasd el ezt is!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra