Egy, súlyos párkapcsolati konfliktusokkal küzdő pár férfi tagjának kétségbeesett szavait idézem:
„A társam valami megmagyarázhatatlan, és őrületesen idegesítő önbizalom hiánnyal rendelkezik.Lehet neki akármilyen vigasztalót mondani, mintha a falnak beszélnék. Ez a beteges kishitűsége hosszútávon biztosan kinyírja a kapcsolatunkat. Az életünk szinte minden pillanatában sajnálja magát, tehát állandóan leginkább saját magával törődik, ahelyett hogy időnként rám is figyelne. Állandóan olyan felesleges kérdéseken agyal, hogy akkor most mit gondolok róla, hogy biztos kinevetem, hogy butának, és csúnyának tartom. Ez egy teljes kudarc; így beszélgetni sem lehet, szexelni meg még kevésbé. Nehezen engedi el magát a szexben. Pedig nincs annál lehangolóbb, mint mikor valaki ahelyett, hogy rám figyelne – ahogyan én is rá figyelek-, azzal szöszöl, hogy most vajon mit gondolok róla, meg milyen pozitúrában feküdjön, hogy mondjuk nagyobbnak látsszanak a mellei.Az egész helyzet egyre lehetetlenebb. Minek ilyen dolgokon aggódni; egy normális ember, ha valakit butának tart nem beszélget vele; ha valaki nem tetszik neki, akkor nem szexel vele. Szerintem ez egy gyerekes magatartás, és azt gondolom, párkapcsolat előtt nem árt felnőni, és az önbizalomhiány gyógyítását nem mástól kell várni…”
A felnőttkori, kóros önbizalomhiány oka sokféle lehet: gyermekkori szeretethiány következtében kialakult kishitűség, rossz családi légkör, amelyet akár egy testvér, sajnálatos esetben a szülő maga idéz elő, iskolai kudarcok, de akár a serdülőkorban elszenvedett szerelmi csalódás is okozhat felnőttkori kisebbségi komplexusokat. Az önbizalomhiánnyal nagyban összefügg önmagunk hiányos ismerete. A legfontosabb és legnagyobb kihívás azoknak, akik nem ismerik önmagukat, az, hogy tisztába kerüljenek azzal, milyenek is valójában, és ehhez képest milyen elvárásaik vannak az élet különböző területeivel szemben. A legtöbb esetben a folyamatos csalódás forrása pontosan az, hogy nem vagyunk tisztában valódi képességeinkkel, és emiatt hamis elvárásokat állítunk fel magunkkal és másokkal szemben.
Amikor két ember között komoly szerelmi kapcsolat alakul ki, az első időben elképesztő önbizalom fröccsöt kapnak, amiben egy ideig boldogan fürdőznek. Ez egyfajta csúcsélmény, kivételes állapot, a feltétel nélküli elfogadás kivételes és rövid ideig tartó időszaka.
Aztán jönnek a hétköznapok, a gondokkal, a kisebb-nagyobb súrlódásokkal, a szexuális együttlét iránt érzett csökkenő vággyal, mindazzal, ami minden párkapcsolat elkerülhetetlen velejárója, és amit két, szilárd önismerettel rendelkező ember nagyobb zökkenők nélkül elfogad.
Egy önbizalomhiányos személyiség ugyanakkor a párkapcsolat természetének és hőfokának változását személyes kudarcaként éli át. Korábbi kishitűsége felerősödik, és a kapcsolat minden területét sikertelennek, bukásra ítéltnek találja. Úgy érzi, hogy magára hagyták; egyre zárkózottabbá válik, és a napi konfliktusok megoldásánál csak negatív forgatókönyveket képes ajánlani. Nem megfelelően empatikus, és segítőkész társ ebben a helyzetben szinte tehetetlenné válik!
Tanácsadásaim során arra próbálom rávezetni az ilyen problémával küszködő párokat, hogy segítsenek párjuknak abban, hogy megértse: azzal tehetjük a legtöbbet magunkért, ha elsősorban saját belsőnk megismerése által képessé válunk negatív forgatókönyvek helyett bátrakká és optimistává válni. Ha elfelejtjük a felesleges megfelelési kényszereinket, és a problémáinkat magunk próbáljuk megoldani.
Az önszeretet, az elfogadás, a béke elérése komoly önismereti munkát igényel, melynek fontos része az őszinte belső elemzés, hol hibáztunk valóban, de a hibából vajon mit tanultunk, és váltunk gazdagabbá az eset tanulságaiból.
