Honnan jött az AppleHeart Photography ötlete?
Korábban egészen más területen dolgoztunk. Viszont a háttérben valahogy mindig ott volt a fotózás szeretete, és az is hamar kiderült, hogy elég jó szemünk van hozzá. Én pedig egyszer csak azt vettem észre, hogy szinte észrevétlenül tör az előtérbe. De az igazi áttörés az első gyermekem születése után, 5 évvel ezelőtt érkezett el. Az itthon töltött hónapok, évek lehetőséget adtak arra, hogy elmélyüljek a fotózásban. 2010-ben Belivel (Belánszky Edit, az AppleHeart másik fele) jártunk Köő Adrien workshopjain is, ahol nagyon jó alapokat kaptunk. Ezért azóta is hálásak vagyunk neki. Aztán a második gyermekem születése után, amikor már igencsak erős lett bennem a tenni akarás iránti vágy, elhatároztam, hogy még kihasználva a GYED és GYES időszakát, kipróbálom magam a fotózás területén. Egyre többet beszélgettünk erről Belivel. Akkoriban neki is váltás volt az életében, külföldre költözött, így ugyan más okból, de ő is felhagyott a médiaügynökségi munkájával. Végül egy szép nyári napon, amikor 2013 júniusában vendégségben jártunk náluk Svájcban, úgy döntöttünk, most vagy soha, belecsapunk a közös vállalkozásba. Még az ottlétünk alatt elkezdtük az irányvonalakat felvázolni, üzleti tervet írni, marketing ötleteken agyalni. Aztán egyik éjszaka – párjainkat bevonva és előhúzva médiás vénánkat –ötletelni kezdtünk a cégünk nevét illetően. Repkedtek a jobbnál jobb ötletek, a teraszajtajuk üvegét már belepték a kis post-it-ek, majd hajnaltájban megszületett a döntés, miszerint a nevünk legyen AppleHeart Photography. Tekintve, hogy a gyerekek fotózására nagy hangsúlyt terveztünk fektetni, kézenfekvőnek tűnt a mi egykori óvódás jeleink használata, mely nem más volt, mint alma és szív.
Nóra és Beli, az AppleHeart Photography csapata
Belivel egyébként honnan ismeritek egymást?
2004-től úgy egy éven át dolgoztunk együtt egy médiaügynökségnél. Ő mint médiatervező, én mint eleinte gyakornok, majd mint médiavásárló. Szuper csapat volt, nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk. Majd én a férjemmel Montreal-ba költöztem két évre, és bár hazatérésem után már mindketten más-más médiaügynökségnél dolgoztunk, de a barátság az évek során ugyanúgy megmaradt.
Svájcban és Magyarországon is működtök. Hogy alakult ez így?
Beli párja munkája miatt 2012-ben Genfbe költözött. A közös projekt pedig már ebben a felálállásban született . Azt gondoltuk, hogy a földrajzi távolság nem hogy megnehezíti a közös munkát, hanem pont, hogy új lehetőségeket nyit. Mindketten fotózunk abban az országban, ahol élünk, de a nagyobb projektekre egyesítjük erőinket és megyünk egymáshoz. Ez jól működik, és még jót is tesz mindkettőnknek. Alapvetően egyedül kell helytállnunk a mindennapokban, ami igen ösztönző és adrenalinnövelő, de tudjuk, hogy ha nagy feladat érkezik a munkánk során, akkor abszolút számíthatunk egymásra.
Jelen lehettek mások életének legboldogabb pillanatainál. Ezek szerint nektek van a legvidámabb munkátok a világon?
Ha most gyorsan elgondolkodunk az elmúlt másfél évünkön, azt kell, hogy mondjuk: igen, elképesztően vidám munkánk van. Nyilván mindenki sejti, hogy általában az emberek életének vidámabb eseményeire hívnak minket, így ott az örömkönnyeken kívül más nem szokott hullani. Ha pedig például egy családi fotózást nézünk, ott sincs ám sok szomorkodás, az biztos. A fotózások célja, hogy kötetlen, felszabadult, jó hangulat legyen. Szerencsére ezt el is szoktuk érni. Persze van, amikor ez nem túl könnyű feladat, hisz például egy stúdiófotózás alkalmával egy kétéves kis örökmozgó vagy egy kiskamasz esetében, ők épp mindent szeretnének, csak nem ott maradni a díszlet és a lámpák kereszttüzében. Mégis megoldjuk, és a végén önfeledt kacajok és édes mosolyok néznek vissza ránk az elkészült képekről. Tehát a munka izzasztóbb, nehezebb része inkább az előkészületekben mutatkozik meg, vagy egy-egy váratlanabb szituáció fotózás alatti megoldásakor. Ám a folyamat vége minden esetben a közösen megélt és megörökített vidám pillanatok.
Az esküvői és babafotók sokszor bevett minták alapján készülnek el. Ti hogyan próbáltok egyediséget vinni a képeitekbe?
Az nem titok, hogy az esküvői és babafotózásokra már előre átgondolt koncepcióval érkezünk. Ezeket a képeket, ötleteket egy ún. mood-boardba szoktuk rendezni. Ez egyfajta mankóként is tud szolgálni, és abban is segít, hogy átbeszélhessük az alanyainkkal, melyik irányt érzik magukénak, és melyiket nem annyira. Ezt nagyon fontosnak tartjuk. Jó, ha van elképzelésünk arról, milyen beállításokkal, fényekkel, pózokkal, kiegészítőkkel szeretnénk majd dolgozni. Ez ad egy keretet. Akkor jó, ha ez a keret kellően rugalmas. A kigondolt szcenáriók változtathatók, kihagyhatók, helyettesíthetők, de ez mind ott, a helyszínen alakul. Ehhez viszont nagy adag kreativitásra és rugalmasságra is szükség van. És persze szenzitivitásra is, amelynek segítségével rá tudunk hangolódni arra, akit fotózunk. Minden esküvő, minden család, minden gyerek más. Nagyon más! De valahogy minden alkalommal meglátunk valamit, amitől lesz egy csavar a korábbi elképzeléseinkhez képest. Ez egyébként elvárás is saját magunk felé. Nem szeretnénk elérni azt az állapotot, hogy megunjuk az általunk készített képeket, beállításokat. Szerencsére úgy tűnik, hamarabb vágyunk mi a változtatásokra, mint az ügyfelek. És ez így van jól.
Mi jelentette eddig a legnagyobb kihívást?
Minden fotózás egyfajta kihívás. Olyan, amelyet nagyon élvezünk. Egyik ezért, másik azért nehezebb. Kihívás egy esküvő fényképezése is. Hisz tudjuk, hogy ez egyszeri, és megismételhetetlen, nem lehet hibázni. Kihívás volt Mautner Zsófit is fotózni, hisz ismert emberek esetében nagyobb az elvárás és a megfelelni akarás is. Ezek olyan feladatok, amitől picit tartunk az elején, de a végén a legjobb anyagok kerekednek ki belőlük. Az újszülött fotózás szintén óriási kihívás, több szempontból is. Egyrészt, a babák, másrészt a szülők miatt, és persze a körülmények miatt is. Egy pár napos babával nagyon finoman kell bánni. Úgy szeretnénk róla fényképeket készíteni, hogy a lehető legkevésbé zaklassuk fel, zökkentsük ki. Ez a szülők miatt is nagyon fontos, hisz többségük nagyon aggódik még ilyenkor. Szerencsére elég rutinosak vagyunk már ezen a téren, könnyen megnyugtatjuk a síró babát és az aggódó szülőt egyaránt. Amit még a mai napig nehezen viselünk, az a felfűtött helység melege, ami viszont a kisbabák miatt elengedhetetlen. Újszülött fotózásunk eddigi csúcspontja az volt, amikor hármas ikreket fényképeztünk.
És melyik munkátok volt a legkedvesebb élmény számotokra?
Hú, ez nehéz. Hiába próbálunk megnevezni egyet… Annyi élmény ötlött fel bennünk, hogy nem lehet ezekből csupán egyet kiemelni. Nagyon sok fotózás adott életre szóló emléket már. De az egészen biztos, hogy rengeteget töltekezünk azokból a fotózásokból, ahol a szülők már előre félnek attól, hogy mit tudunk majd kezdeni gyermekükkel, aki – életkori sajátosságból fakadóan – nem túl együttműködő. Aztán ahogy telik az idő és barátkozik velünk, játékosan magunkra tereljük a figyelmét. Ezután pedig már számára észrevétlenül készülnek a jobbnál jobb képek róla, ahogy nevet, játszik, eszik, no és persze a szülőkről is, akik ekkorra már végleg megnyugodtak és elengedték magukat.
Facebook: AppleHeart Photography