Miért mentél külföldre?
Szerettem volna kipróbálni magam nemzetközi terepen, a diploma után úgy gondoltam, most vagy soha. Elküldtem a portfóliómat körülbelül száz céghez, néhány helyről válaszoltak csupán, az egyik céghez, a német Luisa Ceranóhoz pedig interjúra is hívtak. Egy évre szerződtettek le a márka dizájncsapatához, mint trainee, ami tulajdonképpen a gyakornok és az asszisztens közötti pozíciót jelenti.
Mi történt aztán?
Három hónappal azután, hogy kiköltöztem, megnyertem az Apolda European Design Awards első helyezését a diplomakollekciómmal, ami számos új lehetőséget nyitott meg előttem. Ez egy német szervezésű, de nemzetközi verseny divat szakos diplomásoknak, amelyre európai egyetemek nevezik két-két diákjukat. A pályázatot háromévente rendezik meg, és olyan cégek vezetői szerepelnek a zsűriben és a támogatók között, mint a Basler, az Akris, az Orsay, az S.Oliver, a Marc Cain vagy a TextilWirtschaft. A díjátadó remek alkalom volt arra, hogy ismerkedjünk, kapcsolatokat építsünk: itt találkoztam a jelenlegi főnökeimmel is. Pár hónappal később már az ő cégüknél kezdtem, és azóta is itt dolgozom a Marc Cainnél tervezőként.
Milyennek képzelted el a külföldi munkát? Mennyiben volt aztán más a valóság?
A külföldi munkával kapcsolatban nem voltak előzetes elképzeléseim, de azt sejtettem, hogy nem lesz egyszerű. Sokfelé dolgoztam előtte itthon, de tervezőként nem voltam gyakorlaton az egyetemi évek alatt sehol. Nagyjából minden új volt számomra, még két és fél év után is mindennap tanulok valami újat. Németországban rengeteg a lehetőség, de a verseny is nagyobb a pozíciókért. Nagy adag szorgalommal és megfelelő kommunikációval lehet csak valamit elérni. A legtöbb gondom a nyelvvel volt. Másfél év és több intenzív nyelvtanfolyam kellett ahhoz, hogy magamat tudjam adni német nyelven is.
Miben más a német stílus és mentalitás?
Legfőképp a célközönségnek terveznek. A németek nem divatdiktátorok, inkább követik a divatot. Az iparág viszont a csúcson van, a legtöbb cég gazdaságilag sikeres. A németek olyanok, mint a hírük: keményen dolgoznak, nagyon szorgalmasak, precízek, és nagy a munkabírásuk. Reggel kilenckor kezdjük a munkát, és este hét előtt ritkán megyünk haza. Ami leginkább tetszett, hogy a németek teljesítmény alapján értékelnek…
És mi az, amire nem készített fel az itthoni oktatás?
Az egyetem sok fontos dologra felkészített, megbízható intellektuális alapot adott, megfelelő látásmódot, kíváncsiságot, továbbá betekintést a design egyéb területeire, ami szerintem nagyon fontos. Nagyon jó az is, hogy megtanultam magam kivitelezni egy ruhát, ez sem mindenhol jellemző külföldön. A cégnél talán én vagyok az egyetlen tervező, aki le is megy a varrodába, és ha van egy ötlete, azt egyből ki is próbálhatja. Azt azonban, hogy hogyan lesz egy prototípusból sorozatgyártható termék, milyen szereplői és fázisai vannak az előkészítési és gyártási folyamatnak, illetve hogy ebben hol a helye a tervezőnek, azt itt tapasztaltam meg először. Az első moodboardtól a sorozatgyártásig végigkísérjük a kollekció útját, elemezzük, hogy miből adtunk el sokat, miből keveset, és ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve kezdünk bele a következő szezonba.
A praktikus szempontok kerültek előtérbe.
Igen, az ember megtanulja, hogy egy cégnél egészen más szempontok vezérlik a tervezést, mint az egyetemen, fontos, hogy az adott ruhadarab sorozatgyártható és megfizethető legyen. Eleinte az is szokatlan volt, hogy nem lehet túl sokáig húzni egy projektet, szoros és szigorú határidőkkel dolgozunk, amiket ha nem tartanánk be, több száz ember munkáját és időbeosztását borítanánk fel. Minden problémát gyorsan kell megoldani, gyorsan kell döntéseket hozni, a felelősség viszont nagy, ezért nem szabad hibázni. Azt is hamar megszokja az ember, hogy egyszerre több kollekción, tematikán kell párhuzamosan gondolkodnia, bár ez az egyetemen sem volt másképp. Megtanultam csapatban dolgozni, kommunikálni, alkalmazkodni másokhoz, eközben mégis fejlődni és a saját érdekeimet úgy érvényesíteni, hogy a kollekció végig a legfontosabb legyen. Szakmai alázat nélkül mindez nem működik.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
A munkám legjobb része, hogy félévente egyszer elkészíthetem a bemutatónk showpiece-eit. Ezek ruhák az aktuális kollekciót összegzik, és a show-t zárják. Kreatív és izgalmas feladat, amiben sok szabadság van, mivel nem gyártásra és eladásra készül. A feladat mégis felelősségteljes, hiszen a show záróképét kell kitalálnom, ami utána rengeteg magazinban, blogon és Instagram-fotón, megjelenik. Egy szoknya, amit a show-ra készítettem, szerepelt például a német Harper’s Bazaar egyik editorialjában, egy másik pedig az orosz Vogue egy teljes oldalán.
Mitől függ szerinted, hogy valaki saját márkát alapít, vagy elhelyezkedik egy nagy cégnél?
Az egyetem után úgy éreztem, hogy még nincs meg a kellő tudásom és tapasztalatom egy saját vállalkozás beindításához, bár hosszú távon én is ebben gondolkodom. Számomra sokkal szimpatikusabb volt az a lehetőség, hogy egy cégnél helyezkedjek el. Remek lehetőség, egy strukturált, évtizedek óta sikeresen működő rendszerben tanulhatom meg a szakmát. Magyarországon kevés cég van, ahová el lehet menni dolgozni, és szerintem ez az egyik fő oka annak, hogy olyan sokan gondolkodnak már a kezdetektől saját brandben. Az egyetemet elvégezve azonban nem feltétlenül jó ötlet egyből saját márkát alapítani. Én mindenkinek ajánlanám, hogy pár évet dolgozzon, mielőtt saját vállalkozásba kezd. Németországra ez sokkal inkább jellemző, és ugyanolyan jó perspektíva egy már meglévő márkánál dolgozni, mint saját márkát alapítani.
Hazaköltöznél?
A családom és a barátaim nagyon hiányoznak, de szerencsére gyakran van lehetőségem hazalátogatni. Hiányzik a pesti élet, az emberek közvetlensége és humora, a kicsi távolságok az országon belül, és az, hogy mindenhol ismerős arcokba futhatok. Szeretnék egyszer hazaköltözni, de most még, úgy gondolom, sok tanulnivalóm van. Az elmúlt pár évben rengeteget fejlődtem, mindennap új kihívásokkal találom szembe magam. Ameddig ez tart, addig van még itt keresnivalóm. Pontosan még az sem körvonala körvonalazódott bennem, hogyan tudnám otthon hasznosítani a külföldön szerzett tudásomat úgy, hogy az előrelépés, ne pedig visszalépés legyen a karrieremben. Bízom benne, hogy az idő és a körülmények maguktól választ adnak ezekre a kérdésekre…
Szerző: Dobos Emese
