Merőben új, morbid, zavarba ejtő, szenzációhajhász, felemelő. Sokféle címkével illetik az amerikai Rosemary Grant misszióját, aki elhunytak kedvenc receptjei után kutat a temetők sírkövein. A Kaliforniai Egyetem 33 éves kommunikációs menedzserét azonban nem érdeklik ezek a jelzők. Projektjének szerinte fontos küldetése van: beszélgetést kezdeményezni a társadalomban az összetartozásról és az elmúlásról, arról a nagyon nehéz helyzetről, hogy ha egyszer nem leszünk, hogyan szeretnénk, ha emlékeznének ránk az élők.
Rosie története 2021-ben az amerikai Maryland Egyetem közösségi média szemináriumán indult, ahol a feladat a tartalomgyártás volt a TikTokra, megkötés nélkül. Lehetne a téma a temető is, a sírkövek, általuk pedig az emlékek megőrzése, gondolta Rosie, aki egy washingtoni temető digitális levéltárában könyvtáros-gyakornokként dolgozott. De vajon van-e bármi, ami szokatlan a modern sírokon, ami egyszerre új és a szónak a jó értelmében provokatív? Az egyik találat az interneten egy bizonyos Naomi sírhelye volt. „Naomi sírköve egy nyitott könyvet ábrázolt, az oldalakon egy német sütemény hozzávalóival – mesélte Rosie a magyar Marie Claire-nek. – Amikor elmentem a sírhoz, és megláttam a receptet, az első gondolatom az volt, hogy vajon milyen lehet ennek a keksznek az íze? Megsütöttem, és nem csalódtam. Feltettem a közösségimédia-oldalamra, és hamar kiderült, hogy nem ez az egyetlen sírkő, amelyre az elhunyt egyik kedvenc ételének a receptjét gravírozták.”
Rosemary Grant egyike azoknak a TikTok-influenszereknek, akik sírokról szóló tartalmakat, videókat (#GraveTok) gyártanak. A posztok egy része sírok ápolásáról, megőrzéséről szól, de gyakoriak a különleges sírhelyekről szóló bejegyzések is, amelyek célja egyszerűen a történetmesélés. Ezeknek a profiloknak majdnem egymilliárdos megtekintése van. Rosie TikTok-posztjaira eddig közel nyolcmillió lájk érkezett.
Csak pozitívan
Rosie szerint Amerikában is él a mai napig a mondás, miszerint kétszer halunk meg, másodszor akkor, amikor utoljára ejti ki valaki a nevünket. Az emlékezésben segítenek az utánunk megmaradt tárgyak, fotók, a rólunk szóló anekdoták, és olykor a családi hagyományaink is, amelyeket igyekeznek a halálunk után megőrizni a családtagjaink. Magához a halálhoz azonban még mindig tabuként viszonyulunk. Ez utóbbin igyekszik folyamatosan változtatni az úgynevezett death positive mozgalom, amelynek Amerikában mára több évtizedes hagyománya van. A temetők ennek jegyében újabban közösségi terekként is működnek. Magát a fizikai környezetet – beleértve a sírköveket – önkéntes csapatok tartják rendben, és gyakoriak a különböző programok: a történelmi séták, a temetőbe szervezett könyv- és filmklubok, beszélgetések is. A téma természetesen maga az elmúlás. „Ezeknek a kezdeményezéseknek a célja a kötetlen és tabuk nélküli párbeszéd mellett az emlékek megőrzése. Annak tudatosítása a közösségben, hogy bár fizikailag egyszer eltávozunk, életünk az itt maradtak számára fontos értéket jelent” – összegzi Rosie a mozgalom, ezen belül is a saját kezdeményezésének legfontosabb céljait.
A mozgalom hatására az utóbbi években változásnak indultak a temetők és modernizálódni kezdtek a sírkövek is, így Amerikában ma már az elhunyt neve és születésének, illetve halálának dátuma mellett gyakoriak a kedvenc idézetek, fotók, viccek („Szívesebben lennék Acapulcóban”) vagy éppen humorosnak szánt beszólások is („Én szóltam, hogy beteg vagyok”). Ezek körét bővítik egy ideje a Rosie által összegyűjtött receptek.
Szöveg: Bakóczy Szilvia Fotó: Rosemary Grant
