Martin Scorsese legújabb filmje az Egyesült Államok történelmének egyik legsötétebb időszakát dolgozza fel, és nagyon is valódi eseményeken alapul. Oklahomában járunk az 1920-as években az oszázs indiánok földjén, akik egy valóságos aranybánya fölött élték az életüket. A földjükön olajat találtak, ők pedig hamarosan busás vagyonra tettek szert. Ahol olaj van, ott pénz is, ahol viszont a pénz az úr, ott az emberek felfoghatatlan dolgokat képesek művelni. Az oszázsok tehát gazdagok lettek, drága ékszerekben és ruhákban, szebbnél szebb autókkal jártak, a földvagyonnal együtt pedig a kapzsi fehér ember is megjelent, akik kezdetben szolgálókként és sofőrökként próbáltak pénzt keresni, később pedig azzal, hogy beházasodtak a gazdag indián családokba, hogy így örököljék a tetemes családi vagyont.
A kapzsiság intézményesítette rasszizmust, mivel a fehérek között hatalmas felháborodást keltett, hogy közülük sokan az olajmágnás oszázsok szolgálóiként dolgoznak. Az aranyásók hamarosan lobbizni kezdtek a szövetségi kongresszusban, aminek az lett az eredménye, hogy 1921-ben egy olyan törvényt fogadtak el, amely meghatározta, hogy az indiánok mellé gyámokat, ügyvédeket kell kirendelni, akiknek természetesen nem az őslakosok vagyonának gyarapítása volt a hátsó szándékuk. Az oszázsok csak gyámjaik jelenlétében vehettek fel pénzt és dönthetek arról hogy mire költik azt, de a pénzsóvár fehérek nem álltak meg itt, a céljuk érdekében sokan a gyilkosságtól sem riadtak vissza.
Ez éppen úgy hangzik, mint egy borzasztó bűnügyi thriller, csak hogy mindez nem fikció, hanem az FBI létezését megalapozó első nagy gyilkosságsorozat. Az oszázs törzs tagjai a lehető legszürreálisabb helyzetekben haltak meg fegyver vagy méreg által, egyszer puszta véletlennek, máskor öngyilkosságnak álcázva – mindez persze több volt, mint átlátszó, ráadásul senki nem foglalkozott igazán az üggyel. Ezt a történetet göngyölítette fel David Grann Megfojtott virágok – Az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete és az FBI születése című, 2017-es könyvében, aki Martin Scorsesét is arra inspirálta, hogy vászonra vigye, miképpen képes a pénzéhesség ördögöt csinálni az emberből.
A rendező egyébként a már tőle megszokott érzékenységgel és tisztelettel közelíti meg az áldozatok történetét, és távol tartja magát a fehér megmentő pozíciótól. Az ügyet felgöngyölítő Tom White nyomozó helyett inkább a történet magjára, a gyilkosságokat mozgató William Hale-re (Robert De Niro), a háborús veterán unokaöccsére, Ernest Burkhartra (Leonardo DiCaprio), valamint az oszázs Mollie Burkhart (Lily Gladstone) és családjának szenvedéseire fókuszál. Ez pedig azért is kiemelendő, mert az indiánok (és nem csak ők) már hozzászoktak, hogy a róluk szóló történeteket nélkülük írják meg.
A Megfojtott virágok egy törzsi szertartással kezdődik és ér véget, a köztes három órában pedig képtelenek vagyunk elvonatkoztatni DiCaprio lefelé görbülő szájáról és megviselt arcáról, aki újra bebizonyította, hogy átalakuló mesterként képes belebújni egy nem túl művelt, a nagybátyja kezére viszont abszolút rájátszó Ernest bőrébe, aki talán valóban szerethette a feleségét. A vásznon tökéletes partnere volt az egyébként indián származású Lily Gladstone, akinek hallgatása és tekintete többet mond minden szónál, és akkor is az igazságért harcol, amikor az életéért küzd a férje által okozott mérgezés miatt.
A film hosszától nem érdemes megijedni, mert a jól felépített történet képes azzal kárpótolni a nézőt a moziban töltött időért, hogy egy pillanatra sem engedi el a közönség figyelmét. Nem is illik elkalandozni, mert a Megfojtott virágok azon túl, hogy végre beszélünk az oszázsok ellen elkövetett legborzasztóbb bűntettekről, azért is fontos, mert még napjainkban is rengetegen élnek napi szintű veszélyben amiatt, hogy valamely etnikum tagjainak születtek.
Fotó: IMDB
